Profi ökölvívás: Kusturica és Sdunek előtt győzött Kelemen

2011.06.13. 11:28
Címkék
Három héten belül a második, a Felix Promotion égisze alatt pedig a harmadik profi ökölvívómeccsét is megnyerte Kelemen Balázs, aki ezúttal Banja Lukán győzött a második menetben T. K. O.-val Siklódi József ellen.

„Erős srác volt, olyan felhozó ember, aki nem feltett kézzel jött a ringbe, hanem tényleg meg akart verni – mondta Kelemen Balázs a szerb licenccel bunyózó Siklódi Józsefről (4–10, 1). – Az első menetben nekem ugrott, beugrásokból el-eltalált, csak nem a legtisztábban bokszolt. Kétszer fejjel is próbálkozott, de a második menetben már erre sem volt lehetősége. Előbb fejütéssel küldtem padlóra, aztán egy kombinációval, a bíró ekkor mondta, hogy elég lesz mára. Örülök a győzelemnek, tanulságos mérkőzés volt, de kell az ilyen is, mert meg kell szoknom, ha kellemetlen riválissal találom szembe magam. Most pedig jöhet egy kis pihenő."

Erre talán szüksége is lesz, mivel az is elképzelhető, hogy már augusztusban harcba indulhat 11. győzelméért. Kelemen a gála díszvendégei között illusztris személyeket is felismert, így a világhírű filmrendezőt, Emir Kusturicát, valamint az egyik ringsarokban a magyarok által is jól ismert Fritz Sdunek edzőt.

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: sérüléséből felépülve lépésről lépésre tervez Szép Balázs

Egyéb egyéni
24 perce

Csíkszereda: a héten érkezik Szabó István első, magyarországi igazolása – NS-infó

Minden más foci
1 órája

„Többet elértem, mint amiről valaha is álmodtam” – Ana Gros különleges búcsúajándékot is kapott a final four végén

Kézilabda
1 órája

„Nem vállalom a felelősséget” – Leclerc kifakadt a fékprobléma miatt

F1
1 órája

Újpest: régi és új arcok érkeztek az utánpótlásba – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Aranylabdás, vb- és Eb-győztesek – íme, a szövetségi kapitányokból összeállított álomtizenegy

Foci vb 2026
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája

Rekordot döntött Roberto Martínez a portugál válogatott élén

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik