Erdei: Lehet, hogy valamit húsz évig rosszul csináltam?

Vágólapra másolva!
2011.06.22. 13:02
null
Erdei Zsolt az eddigiektől eltérő felkészüléssel készült legutóbbi meccsére
Címkék
Júniusi kiütéses győzelme után egész eddigi pályáját összegezte, és jövőjét latolgatta Erdei Zsolt profi ökölvívó-világbajnok a Digi Sport Reggeli Start című műsorában.

A Byron Mitchell elleni felkészülés fizikailag és fejben teljesen átformálta a bajnokot. Hetente hat erő-állóképességi edzést szenvedett végig, délutánonként pedig kegyetlen és újszerű technikai edzésprogramon esett át. A felkészülés során – a korábbiakkal szemben – egyetlen métert sem futott, a lépcsőzéses gyakorlatok között félperces fekvőtámaszok vezettek a következő erőpróbához.

„Lehet, hogy valamit húsz évig rosszul csináltam?” – tett fel Erdei egy önmarcangoló kérdést saját magának.

SZAVAZÁS

Ön szerint súlycsoportoktól függetlenül ki a legjobb profi ökölvívó?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Most úgy érzem magam, mintha húszéves lennék, de harminchét éves fejjel, folyamatosan érzem a napi fejlődést, és hogy egyre jobb vagyok, így aztán már az első menetben rázendítettem a pofonokra, ami korábban nem volt szokásom. A németeknél állandó hiányérzetem volt, valami sosem volt teljesen rendben, pedig voltam világbajnok két súlycsoportban is. Most azt érzem, hogy a francba, ez most valami egészen más, újjászülettem!”

„Ezzel az új formával és fazonnal iszonyú magasra tettem a mércét magammal szemben, de ezáltal az emberek is többet várnak tőlem. Izgulok is emiatt rendesen, de mégis, totálisan motivált vagyok, és végül is Amerikában is csak ütnek és visszaütnek. És bár ott sok minden nagyon más, sikerült hozzá alkalmazkodnom.”

Philadelphiában egy szorongó taxisofőr szállította egy gettószerű környezetbe, abba a forró és zajos edzőterembe, ahol az első pillanattól otthon érezte magát. Eleinte szúrós és kötekedő pillantások kísérték, amíg ki nem vívta a közösség tiszteletét. Voltak az ottani felkészülésnek kemény pillanatai is, de egy idő után már előre köszöntek a helyi sportolók.

Az amerikai boksz egy nagy show, de a biznisz színfalai mögött normális emberi kapcsolatok zajlanak, még a nagyszájú és erősködő Mitchell-lel is remekül kijöttek, mondta Madár. A menetelés ezzel természetesen nem ért véget, és bár sokféle cél tervezhető, Madár leghőbb vágya egy nagy megtiszteltetést jelentő címegyesítő mérkőzés megszervezése és megnyerése volna Bernard Hopkinsszal, akivel amúgy egy pékségben összefutott már Caesarsban a Mitchell-mérkőzés előtt, és kedves úriembernek ismerte meg.

Madár jelenleg szeretne teljességgel kikapcsolni, de a felfokozott érdeklődés miatt ez még lehetetlen, de megfogadta, hogy családi nyaralása alatt a telefont is ki fogja kapcsolni.

Legfrissebb hírek

A csend hangjai – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Közös hidak és utak – Deák Zsigmond jegyzete

Minden más foci
4 órája

Gera Zoltán: Szeretem nyugalomban, családi környezetben tölteni az ünnepeket; Deli Betty nagyi: 60 év a lelátókon

E-újság
4 órája

Karácsonyi sportműsor: Afrikai Nemzetek Kupája, angol foci, NBA, NFL és jégkorong

Minden más foci
4 órája

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
4 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
4 órája

Nicolas Jackson és Cherif Ndiaye szállította Szenegálnak a magabiztos győzelmet az ANK-n

Minden más foci
5 órája

Bundesliga: Manuel Baum marad az Augsburg vezetőedzője – hivatalos

Német labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik