Profi ökölvívás: kis híján ölre mentek a felek Klicsko győzelme után

2011.03.20. 13:52
Címkék
Heves szópárbaj alakult ki a tegnap esti Vitalij Klicsko–Odlanier Solís nehézsúlyú mérkőzést követő sajtótájékoztatón, a kirohanásairól ismert Ahmet Öner kis híján nekiment Klicsko menedzserének, Bernd Böntének, aki egyszerűen bűnözőnek nevezte a törököt.

Persze előzménye is volt a dolognak, a meccs előtt Öner állítólag megfenyegette Bönte családját. Öner Solís sérülésével kapcsolatosan elmondta, hogy a kubainak egy szerencsétlen mozdulat után elszakadt a keresztszalagja a jobb lábában, és a térdízületi porc is megsérült.

Öner szerint legalább egy év szünet vár az olimpiai bajnokra, akit még az este kórházba szállítottak. A török után Bönte vette át a szót, aki szerint Solís gyáva volt, és a sérüléssel csak el akarják terelni a figyelmet a vereségről. A menedzser szerint egyértelmű, hogy Klicsko ütése okozta a sérülést, az ütéstől fogott padlót, és esés közben szedte össze az említett sérüléseket a kubai, s hozzátette, hogy Solíst állva számolta ki a vezetőbíró.

Bönte szerint Öner mindent félremagyaráz, de mit is várhatnak egy olyan embertől, akit próbaidőre engedtek szabadon. Mikor Öner ezt meghallotta, kikérte magának bokszolói gyanúsítgatását, de tettlegességre szerencsére nem került sor.

www.profiboksz.hu

KLICSKO MÉRGES


Legfrissebb hírek

Vb 2026: Katar–Svájc

Foci vb 2026
7 perce

„Erre nincs mentség. Szégyellem magam” – Leclerc számára a falban végződött az időmérő

F1
7 perce

Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

Birkózás
12 perce

A Füchse Berlin az év meccsén ejtette ki a címvédőt a BL négyes döntőjében

Kézilabda
27 perce

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
30 perce

Újra legyőzte Luxemburgot a magyar férfi röplabda-válogatott az El-ben

Röplabda
42 perce

3x3-as kosárlabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a férfiválogatott

Kosárlabda
51 perce

Katar–Svájc: megvannak a kezdőcsapatok

Foci vb 2026
53 perce
Ezek is érdekelhetik