Vitalij Klicsko „csak" pontozással győzött

Vágólapra másolva!
2010.10.17. 00:34
null
Vitalij Klicsko pontozással nyert (Fotó: Reuters)
Vitalij Klicsko megvédte a Bokszvilágtanács (WBC) világbajnoki címét, tizenkét menetet kellett bokszolnia Shannon Briggs ellen a hamburgi gálán, de egyhangú pontozással győzött.

Az első menetben Vitalij Klicsko kezdett aktívabban, Shannon Briggs az ütőtávot próbálta bemérni. Igaz, nem is volt várható, hogy az ukrán ellen növelheti elsőmenetes győzelmeinek számát.

Klicsko hamar „megtalálta" feltartó balegyeneseit, a kihívó testre próbálkozott, kevesebb sikerrel, így a második felvonás is Klicsko-fölényt hozott. A harmadik menetben Vitalij kombinációkkal vállalkozott, de Briggs el-ellépegetett. Látszott, hogy nem szokásos taktikájával készült, hosszú küzdelemre rendezkedett be, csak éppen keveset ütött. Láthatóan a lehetőségre várt, mikor hibázik ellenfele, de nem volt elég gyors, mert testépítőkhöz hasonló izomzata kötötté tette mozgását. Klicsko megszokott, kivárásos taktikáját követte, a két bokszoló hasonló szándéka kioltotta a látványos küzdelmet.

Az ötödik menet második percében aztán Klicsko megvillantott valamit tudásából, Briggs még bele is lépett két hatalmas jobbegyenesbe, de az ukrán még nem látta elérkezettnek az időt, hogy közelebb menjen. A hatodik menet is a puhítás jegyében zajlott, Briggs testre próbált válaszolni. Az összecsapás felénél a címvédő egyre nagyobb fölénybe került. A hetedik felvonásban egyre több jobbkezes ütés ült az amerikai fején, dolgozott a Klicsko-kalapács, csoda, hogy Briggs nem rendült meg. Illetve megtántorodott, de a gong megmentette.

A kihívó a nyolcadik menetre a bal szemén nagy monoklival jött ki, teljesen lelassult, csak egy szerencsés ütésben bízhatott. A kilencedikben az ukrán visszavett az iramból, de az amerikai ettől sem kapott erőre. Láthatóan arra rendezkedett be, hogy kihúzza a tizenkét menetet. A tizedik menetben rengeteg ütést kapott, a mérkőzésvezető akár véget is vethetett volna az egyoldalú küzdelemnek. Klicsko azonban nem kapott vérszemet, nem akart belelépni egy ütésbe, hagyta, hogy a tizenegyedik menet kevés akciót hozzon. Végül Briggs kihúzta a tizenkét menetet.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
11 órája

Eldőlt, ki ellen tér vissza a ringbe Tyson Fury

Ökölvívás
2026.01.28. 14:58

Ökölvívás: torta Kokónak a profi világbajnoki cím 25. évfordulójára

Ökölvívás
2026.01.27. 16:52

Ökölvívás: Veres Roland a második profi mérkőzését is megnyerte

Ökölvívás
2026.01.05. 08:39

Kovács István Los Angelesben már érmeket szeretne

Ökölvívás
2025.12.23. 10:15

Így törte el a korábbi youtuber állkapcsát Joshua – kép

Ökölvívás
2025.12.21. 14:49

Manny Pacquiao több mérkőzést is tervez 2026-ban

Ökölvívás
2025.12.16. 12:53

Kovács István a Széchenyi-díj a Közügyekért egyik idei kitüntetettje

Ökölvívás
2025.12.14. 18:00
Ezek is érdekelhetik