Profi ökölvívás: a drogozó Hattont megfosztották versenyengedélyétől

MTI MTIMTI MTI
2010.09.23. 16:05
Címkék
A profi ökölvívást Nagy-Britanniában felügyelő szervezet megfosztotta versenyzői engedélyétől Ricky Hatton korábbi világbajnokot, aki kábítószerbotrányba keveredett.

A váltó- és kisváltósúlyban is vb-övet szerzett szigetországi bokszolóról másfél hete egy brit napilap jelentetett meg egy fotót, illetve honlapján közölt egy videót melyen éppen kokaint szívott szállodai szobájában.

Hatton a botrány kirobbanása után elvonókúrára jelentkezett, ám a szövetség most mégis megfosztotta versenyzői jogától, s e mellett 20 ezer fontra is megbüntette, mivel – a határozat indoklása szerint – viselkedésével nagy kárt okozott, s egyben szégyent hozott a sportágra.

A 31 éves öklöző legutóbb 2009. májusában lépett kötelek közé Las Vegasban, ahol súlyos, kiütéses vereséget szenvedett Manny Pacquiaótól.

Legfrissebb hírek

Benczur Márton: Győzni akarás volt a játékosokban, nem félsz

Vízilabda
1 perce

Nem játszhat az elődöntő ötödik meccsén a BJA cseh légiósa

Jégkorong
7 perce

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
14 perce

Zsóri Dániel: Az edző elkezdett üvöltözni velem, hogy mit képzelek magamról, szétveri a fejemet

Labdarúgó NB II
35 perce

Téli olimpia: Olaszország, köszönjük! – sajtóvisszhang

Téli olimpia 2026
51 perce

Az MKSZ közleményben tudatta: lezártnak tekinti a Fodor Csenge-ügyet

Kézilabda
1 órája

Téli olimpia: Megígértem neki, hogy bátor leszek – nagymamája elvesztéséről vallott Ku Aj-ling

Téli olimpia 2026
1 órája

Sakk: Polgár Judit a 10. legérdekesebb játékos

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik