Ökölvívás: meglepetés nélkül zajlottak a negyeddöntők az ob-n

2008.12.12. 00:59
Címkék
A negyeddöntőkkel folytatódott a 85. férfi ökölvívó országos bajnokság, a dr. Lasz György Kupa a budapesti Nemzeti Sportcsarnokban, ahol a válogatott versenyzők gond nélkül biztosították helyüket a pénteki elődöntőben.
A novemberi liverpooli Európa-bajnokságon ezüstérmes Káté Gyula (64 kg) kevesebb mint két menetet töltött a ringben, miután riválisa a második két percben feladta ellene az egyoldalú küzdelmet.Az Angliában bronzérmes Varga Miklós még az MTK kiválóságánál is könnyebben jutott a négy közé, ugyanis villámgyorsan, már az első szakaszban döntő fölényt (20 pontos különbség) harcolt ki riválisa ellen.A kontinenstornáról éremmel hazatért bokszolók közül mégsem a hajdúsámsoni Vargának volt a legkönnyebb dolga, ugyanis a szintén Eb-harmadik nehézsúlyú (91 kg) Darmos József ellenfele nem vállalta a csütörtök estére kiírt mérkőzést.A válogatottak közül Mihály János (57 kg) és a junior világbajnok Bacskai Balázs (69 kg) is gond nélkül vette a csütörtöki akadályt, igaz, ők végig bokszolták meccsüket: Mihály 30-5-ös, Bacskai Pedig 12-6-os pontozással nyert.Gond nélkül jutott tovább az olimpiai és világbajnoki ötödik Szellő Imre (81 kg) is, akinek ellenfele az első menetben feladta az egyenlőtlen küzdelmet.
Legfrissebb hírek

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
25 perce

Harc a jegyekért a budapesti BL-döntőre

Bajnokok Ligája
35 perce

Alacsony fiúból ragyogó csatár – 70 éves lett Esterházy Márton

Magyar válogatott
43 perce

„Az Anfielden nem csak tizenegyen leszünk” – Szoboszlai Dominik bízik a Liverpool fordításában

Bajnokok Ligája
7 órája

„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

Bajnokok Ligája
7 órája

Csütörtöki sportműsor: PSG–Veszprém a kézi BL-ben, spanyol–magyar a vízilabda-világkupában

Birkózás
7 órája

Születésnapi beszélgetés Esterházy Mártonnal; ciklusértékelő interjú Schmidt Ádámmal

E-újság
7 órája

Félelem a legjobb miatt – Simon Zoltán publicisztikája

Téli sportok
7 órája
Ezek is érdekelhetik