Ökölvívás: Ruszlan Csagajev optimista a műtétje után

2008.07.03. 22:43
Címkék
Megoperálták Ruszlan Csagajevet. A Bokszvilágszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoka a múlt héten edzés közben Achilles-ín-szakadást szenvedett, majd szerdán sikeresen megműtötték.
Az operációt a német futballválogatott egyik orvosa, dr. Thomas Buchhorn végezte el a bajorországi Straubingban. Az üzbég bokszoló Donaustaufban már meg is kezdte a rehabilitációt, a szintén a Német Labdarúgó-szövetség állományában dolgozó Klaus Eder keze alatt. Az Universum Box-Promotion azért fordult a futballistákkal foglalkozó szakemberekhez, mert az üzbég sérülése gyakran fordul elő labdarúgóknál.„Amikor megtörtént a baj, azt hittem, fájdalomcsillapító injekciókkal lehet segíteni, de aztán a CT-vizsgálat megállapította a szakadást. Aznap nem tudtam elaludni, egyrészt a fájdalomtól, másrészt a jövőm miatt aggódtam” – emlékezett a világbajnok, akinek a július 5-ére tervezett, Valujev elleni hallei címmeccse így elmarad. A műtét sikerült, és Csagajev úgy érzi, hogy még ebben az évben címvédő mérkőzésen a kötelek közé léphet. „Mind a klubom, mind az orvosok megtették a tőlük telhető legtöbbet, most már csak rajtam múlik, mikor tudok lábra állni” – mondta félig tréfásan Csagajev.
Legfrissebb hírek

A második elődöntőt játssza a Dijonnal az Esztergom a női kézilabda El-ben

Kézilabda
9 perce

Női kézilabda MK: Győr–FTC rangadóval kezdődik a négyes döntő

Kézilabda
34 perce

Lapos mérkőzés is lehet kifejezetten érdekes a spanyol párharcban

Bajnokok Ligája
43 perce

BJK-kupa: Bondár nyert, egyenlítettünk Hollandia ellen

Tenisz
59 perce

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
1 órája

Könyv jelent meg a Magyar Athletikai Club 150 évéről

Atlétika
1 órája

Asztalitenisz WTT: Szántosi Dávid főtáblára jutott a selejtezőből Törökországban

Egyéb egyéni
1 órája

Vitinha: Nem mi vagyunk az egyértelmű esélyesek

Bajnokok Ligája
1 órája
Ezek is érdekelhetik