Ökölvívás, olimpiai kvalifikációs torna: elutasították a magyar óvást

MTI MTIMTI MTI
2008.04.10. 01:57
Címkék
A versenybizottság elutasította a magyar csapat óvását, amelyet a válogatott elöljárói a 75 kg-ban szereplő Szili István nyolcaddöntős összecsapásán történtek miatt nyújtottak be az athéni olimpiai selejtező ökölvívótornán.
A testület kedd éjszaka ült össze, s több mint félórás tárgyalást követően - melyre a magyarok képviselőit nem engedték be - döntött a beadványról. Az óvásban a magyar csapat vezetői három dolgot kifogásoltak: egyrészt a román mérkőzésvezető több ízben elmulasztotta meginteni a meccs második felében szinte végig szabálytalan görög Georgiosz Gaziszt, továbbá többször nem számolt a hazai öklözőre, aki a harmadik és a negyedik menet nagy részében nem volt ökölvívásra alkalmas állapotban, harmadrészt az időmérésért felelős személy egyetlen egyszer sem állította meg az órát a negyedik menetben, amikor a vezető bíró megállította a küzdelmet, s ezzel több mint fél perccel rövidítette meg a meccs idejét."Az eredmény maradt. A mérkőzésvezető nem hibázott" - mondta kurtán a bizottság Sri Lanka-i tagja egy kisebb közjátékot követően.A megbeszélés után ugyanis a résztvevők először csak annyit közöltek a szobából kijövet, hogy majd szerda reggel elküldik a hivatalos döntést levélben. Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke azonnal tiltakozott, hiszen szerdán is, mint minden reggel mérlegelés van a versenyzőknek. Erre a tagok mosolyogva visszamentek és rövid gondolkodás után közölték az ítéletet, indoklás nélkül.Ezzel biztossá vált, hogy a szerdai negyeddöntős összecsapások során négy magyar, Bedák Pál (48 kg), Mihály János (57), Darmos József (91) és Kurtucz Csaba (plusz 91) lép kötelek közé.
Legfrissebb hírek

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
2 perce

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
7 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
7 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
7 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
7 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik