Olimpiai selejtező boksztorna: káosz a szervezésben

MTI MTIMTI MTI
2008.04.07. 23:47
Címkék
Káosz és fejetlenség jellemezte az athéni olimpiai kvalifikációs ökölvívótorna első napját: a számítógépes rendszer leállása az eredetileg 14 órára tervezett program másfél órás csúszását eredményezte. Ezzel felborult a lebonyolítási rend, s a három helyett csupán egy magyar, a 91 kilós Darmos József lép szorítóba hétfőn.
"Úgy készültünk, hogy bokszolnom kell, mindent hoztunk, erre megváltoztatták a programot" - dühöngött Oltványi Dávid, akinek a nyolcaddöntőjét tették át keddre, csakúgy mint az 57 kg-ban érdekelt Mihály Jánosét."Nem értem, a nemzetközi szövetség szabályzata egyértelmű, ha a számítógépes pontozás nem működik, 20 percen belül át kell állni a kézi pontozásra. Már fél háromkor letették a lapokat a bírók elé, mégsem történt semmi. A bokszolókkal nem foglalkoznak" - értetlenkedett Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke. A versenynek a 2004-es olimpia súlyemelő csarnoka, a Nikea Csarnok ad otthont, ahol a külcsín impozáns, a versenyszervezés tekintetében azonban nem sok minden emlékeztet a nyári játékokra. A mérkőzések végül helyi idő szerint fél négykor elkezdődtek és a magyar csapat kitartó küzdelme folytán azt is sikerült megtudni, hogy Darmos az esti programban várhatóan - magyar idő szerint - 19:30 órakor lép szorítóba az angol Daniel Price ellen.
Legfrissebb hírek

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
2 perce

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
7 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
7 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
7 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
7 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik