Ökölvívás: kedvező sorsolás, Bedák jó ágon az olimpiai selejtezőn

2008.04.07. 23:47
Címkék
Magyar szempontból jól sikerült az athéni olimpiai kvalifikációs ökölvívótorna nyitánya, legalábbis ami a hétfő délelőtti sorsolást illeti, hiszen a hét magyar túlnyomó többsége nem kapott legyőzhetetlen ellenfelet első meccsén, s a várható későbbi riválisokra sem lehet panasz. A hétfői programban három bokszoló lesz érdekelt.
Különösen kedvezőnek mondható a 48 kilós Bedák Pálnak, a csapat első számú kvótavárományosának az ága, a kispesti ökölvívó ugyanis csak szerdán, a negyeddöntőben kezd a fehérorosz Anton Bekis ellen, majd győzelem esetén a török Ferhat, vagy az azeri Abijev vár rá. Utóbbit egy hónapja Olaszországban könnyedén verte, de a szakemberek szerint a másik két öklözőnél is sokkal jobb. A 2005-ös világbajnokság ezüstérmesével ellentétben Darmos Józsefnek (91 kg), Oltványi Dávidnak (54) és Mihály Jánosnak (57) már hétfőn ringbe kell lépnie. Előbbi ráadásul az angol Daniel Price ellen még csak a 16 közé kerülésért csatázik majd, várhatóan magyar idő szerint 16:30 óra körül. A szegedi Oltványi a 18 órakor kezdődő esti programban az olasz Vittorio Parrinellóval csap össze, csakúgy mint Mihály, aki a cseh Antonin Lazokkal méri össze tudását. Mindkettejük számára a negyeddöntőbe kerülés a cél. A másik három magyar, Bacskai Balázs (69 kg), Szili István (75) és Kurtucz Csaba (plusz 91) is a nyolcaddöntőben kezd, de csak kedden. Bacskaira a francia Jaoid Chigner, Szilire a hazai Georgosz Gacisz, míg a Kurtuczra a cseh Vladimir Prusa vár. "Azért várjuk ki a végét, majd néhány nap múlva derül ki, valójában mennyire volt jó ez a sorsolás" - intett óvatosságra Balzsay Károly szövetségi kapitány, a kisebb nehézségekkel és fennakadásokkal tarkított sorsolási ceremóniát követően, de Csötönyi Sándor, a magyar szövetség elnöke is visszafogott volt: "Nem fogunk unatkozni a héten az biztos, nehéz meccsekre számítok." Az európai öklözők utolsó kvótaszerző versenyén a magyarokat érintő hét súlycsoportból négyben (48 kg, 57, 90, plusz 91) a döntőbe kerülés ér kvótát, míg háromban (54, 69, 75) már a harmadik hely is pekingi részvételt jelent. Négyen, Szellő Imre (81 kg), Kalucza Norbert (51), Varga Miklós (60) és Káté Gyula (64) már korábban biztosították helyüket a nyári játékokon. (MTI)
Legfrissebb hírek

Veszprém, Szeged: a rájátszásban visszatért a remény

Kézilabda
4 perce

Révész Bulcsú remekelt, továbbjutott a sznúker-vb selejtezőjében

Egyéb egyéni
7 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Liverpool, Barca–Atlético Madrid a labdarúgó BL-ben, Kielce–Szeged a kézi BL-ben

Minden más foci
7 órája

Van-e Szeged-fóbiája a Kielcének?; Az ETO FC öt, a Ferencváros hat győzelemre az aranytól

E-újság
7 órája

A Hapoel Tel-Aviv a Fenerbahcét, az Olympiakosz a Real Madridot verte meg a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
7 órája

„A legutóbbi beszélgetésünkkor azt mondtam neki, hogy hagyja a futballt a fenébe” – Bölöni Lászlót megrázta Mircea Lucescu halála

Minden más foci
7 órája

BJK-kupa: az eső miatt szerdán zárul Tóth Amarissa meccse

Tenisz
7 órája

Megbocsátott tatárjárás – Malonyai Péter publicisztikája

Olasz labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik