Ökölvívás: Barthelemy és Gamboa győzelme Amerikában

2007.10.31. 17:49
Címkék
A kubai válogatottól tavaly elszökött két ökölvívó, Yuriorkis Gamboa és Yan Barthelemy is megnyerte első amerikai profi mérkőzését.
A magyar idő szerint szerda hajnalban, a floridai Hollywoodban rendezett gálán a kiskönnyűsúlyú Gamboa a hatodik menetben kiütéssel nyert a brazil Adailton de Jesus ellen, míg a harmatsúlyú Barthelemy pontozással verte a hazai Kevin Hudgest. Az athéni olimpia bajnokai decemberben Venezuelában - a nehézsúlyú, szintén ötkarikás győztes Odlainer Solis társaságában - távoztak a válogatottól, később Németországba utaztak, ahol rögtön profi szerződést kaptak. Gamboa azóta már hét - sikeres - profi meccsen van túl és egy kivételével valamennyit kiütéssel nyerte meg, míg Barthelemynek ez volt a harmadik mérkőzése és győzelme. A két kiváló öklöző amerikai meccsének időzítése pikánsnak nevezhető, hiszen jelenleg is zajlik Chicagóban az olimpiai kvalifikációs amatőr világbajnokság, amelyre a kubai csapat - közvetve az ő disszidálásuk miatt - Fidel Castro kubai elnök utasítására nem utazhatott el. A három olimpiai bajnok után idén júliusban a brazíliai Pánamerikai Játékokon a 2004-ben, Athénban szintén győztes Guillermo Rigondeaux, illetve a világbajnok Erislandy Lara szökött meg a kubaiaktól, ami végképp kiváltotta Castro haragját. Rigondeaux és Lara ugyanakkor nem tudott Európába utazni, mert a helyi hatóságok még Brazíliában elfogták és hazatoloncolták őket. (MTI)
Legfrissebb hírek

Megmaradt a BVSC döntős álma a női vízilabda ob-n

Vízilabda
6 perce

Gyász: elhunyt Mircea Lucescu, a román labdarúgás legsikeresebb edzője

Minden más foci
16 perce

Koreai-magyar szolidaritás: az AIPS két elnökjelöltje megkoszorúzta a 2019-es dunai hajóbaleset emlékművét

Egyéb egyéni
21 perce

Kosárlabda: folytatódott a finomhangolás az U16-os fiúválogatottnál

Utánpótlássport
1 órája

Csordás, Bátyi és Tóth Flóra kikerült a magyar női jégkorong-válogatott keretéből

Jégkorong
1 órája

Tollaslabda Eb: nyolcaddöntőbe jutott a Kis-Kasza Miklós, Horváth Csanád páros

Egyéb egyéni
1 órája

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
2 órája

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik