Édesanyja pofonja és szavai adtak neki erőt az első veresége után

2007.10.29. 23:34
Címkék
Hétfőn délelőtt az AIBA orvosi bizottsága tartott szemináriumot a 14. férfi ökölvívó-világbajnokság (egyik) főhadiszállásán, a Wabash és a Monroe Street sarkán épült Palmer House Hilton Hotelben. A szeminárium második felében a négyszeres nehézsúlyú profi világbajnok, napjaink legnépszerűbb, legnagyobb tekintélyű ökölvívója, Evander Holyfield lépett a szószékre, tartott élménybeszámolót, majd válaszolt az érdeklődők kérdéseire.
„Nyolcévesen mentem le először a bokszterembe - akkor már Atlantában laktunk -, és rögtön elhatároztam, hogy nehézsúlyú világbajnok leszek.Három éven keresztül veretlen voltam, először tizenegy éves koromban kaptam ki, s annyira megrázott az eset, hogy zokogva rohantam haza. Kijelentettem az édesanyámnak, hogy ezennel befejeztem az ökölvívást – kezdte a visszaemlékezést a negyvenötödik születésnapját október tizenkilencedikén ünneplő bokszlegenda. Azt mondtam: Asszonyom, belőlem nem lesz világbajnok, merthogy a mamát madamnek szólítottam. Erre lekevert egy akkora nyaklevest, hogy csaknem leesett a fejem – anyám az egyetlen ember a földön, akinek nem üthetek vissza… -, s azt mondta: Azonnal visszamész az edzőterembe, előtte imádkozol, és folytatod! Nem adhatod fel! Azóta ez a hitvallásom: ha valami nem úgy történik, ahogy elképzeltem, akkor imádkoznom kell, kiigazítani a hibákat, és előbb-utóbb minden jóra fordul.”Evander Holyfield vallott így a kezdetekről.A teljes interjút a Nemzeti Sport keddi számában olvashatják.
Legfrissebb hírek

Május 3-án meccsel egymással az Újpest és az FTC – a 31. és a 32. forduló programja

Labdarúgó NB I
34 perce

Sportlövő-vk: Dénes és Péni ezüst-, Major és Nagy bronzérmet nyert a vegyes csapat számokban

Egyéb egyéni
48 perce

Az Újpest játékosa 25 évesen felhagyott a profi futballal – magyar tehetségeket segítene külföldi szerződéshez

Labdarúgó NB I
54 perce

Vb-2026: Lundgren és Agyemang sem játszhat a tornán

Foci vb 2026
1 órája

Vívás: nem jártak közel tőrözőink a vb-éremhez Rióban

Utánpótlássport
2 órája

Sznúker-vb: Révész jól kezdett a selejtező nyitányán

Egyéb egyéni
2 órája

WA: 2030-tól önálló maratoni világbajnokság lesz

Atlétika
3 órája

Könnyed sikerrel rajtolt Marozsán a monte-carlói tenisztornán

Tenisz
3 órája
Ezek is érdekelhetik