Ökölvívó-vb, Chicago: Káté Gyula és Darmos József nyolcaddöntős

Vágólapra másolva!
2007.10.27. 22:08
Címkék
A 64 kilós Káté Gyula és a 91 kilós Darmos József bejutott a legjobb 16 közé a Chicagóban zajló olimpiai kvalifikációs ökölvívó-világbajnokságon.
A magyar szövetség tájékoztatása szerint Káté, az MTK versenyzője a 32 között egy brazil riválist győzött le. Óvatosan kezdett, csak az első menet legutolsó másodpercében került előnybe (5-4). A második felvonásban aztán még erőlködött a négy évvel ezelőtti vb-n bronzérmes, Katénál fél fejjel magasabb Myke Carvalho, de aztán láthatóan megadta magát."Ilyen magas és erős ellenféllel meg életemben nem találkoztam, egy alkalommal úgy gyomron vágott, hogy fél percig nem kaptam levegőt. Ezután már csak könnyebb ellenfél következhet" - mondta a 25 éves Káté, aki a nyolc közé kerülésért a 2004-es Európa-bajnok, 2003-as vb-ezüstérmes orosz Genngyij Kovaljovval mérkőzik.A Vasas 22 esztendős nehézsúlyú öklözője, Darmos szédületes hajrával kerekedett felül esélyesebb litván ellenfelén, Vitalijus Subaciuson, aki az előző körben a vb-ezüstérmes fehérorosz Zujevet verte. A magyar bokszolóval azonban két meneten át nem tudott mit kezdeni, a félidőben 4-4-re állt a meccs. A harmadik menetben Darmos kissé figyelmetlen volt, 10-6-ra elhúzott a litván, a folytatásban azonban változtatott a taktikán és elsöprő rohamokat indított, amelyek meg is hozták az eredményt. Sikerével megszületett a vb eddigi legkellemesebb magyar vonatkozású meglepetése. Darmosnak a folytatásban remek a sorsolása, így akár éremig is menetelhet, ami olimpiai kvótát is érne. MTI
Eredmények, a 16 közé jutásért:
64 kg: Káté Gyula-Myke Carvalho (brazil) 24-14
91 kg: Darmos József-Vitalijus Subacius (litván) 18-13
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
3 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
3 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
3 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
3 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
4 órája

A Holland Hegy lemosta a 2021-es világbajnok Gerwyn Price-t a darts-vb-n

Egyéb egyéni
4 órája
Ezek is érdekelhetik