Ökölvívás: NOB-nem a nőknek Pekingre

2005.10.27. 17:11
Címkék
A NOB, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság arról döntött, mely versenyszámokat veszi fel a három év múlva megrendezendő pekingi nyári olimpia műsorára.
Világ- és Európa-bajnokunk, Kovács Mária és sporttársai csak turistaként utazhatnak Pekingbe
Korponai Tamás
Világ- és Európa-bajnokunk, Kovács Mária és sporttársai csak turistaként utazhatnak Pekingbe
Világ- és Európa-bajnokunk, Kovács Mária és sporttársai csak turistaként utazhatnak Pekingbe
Korponai Tamás
Világ- és Európa-bajnokunk, Kovács Mária és sporttársai csak turistaként utazhatnak Pekingbe
Korábban, bár több sportág is veszélyeztetve érezhette magát – legalábbis azon belül egyes versenyszámokat illetően – végül a baseball és a softball került le a programból.

Magyar szempontból a vívásért, a kötöttfogású birkózásért, a kenuért, az öttusáért és a vízilabdásokért izgulhattunk, szerencsére fölöslegesen.

Pekingben tehát már olimpiai érmekért küzdhetnek a férfi és női úszók tíz kilométeres nyíltvízi versenyszámban, valamint a női atléták 3000 méteres akadályfutásban.

De a női sportolók létszámának növelése érdekében a férfiakhoz hasonlóan tizenkét csapatosra bővítették – tízről – a labdarúgók, a kosárlabdázók és a kézilabdázók mezőnyét.

Mivel a létszámot változatlanul 10 500 versenyzőben maximálják és az előbb említett változtatások plusz nyolcvan női versenyzőt jelentenek, értelemszerűen mindez más "kárára" történhet. Azonban azt csak a jövőben határozzák meg, hogy mely sportágban, versenyszámban mennyien indulhatnak, mennyi kvótát osztanak ki.

A felvételre leginkább esélyes női ökölvívás mégsem került fel a programba, ők maguk bemutató-jelleggel szerették volna jelezni életképességüket Pekingben. A NOB részéről azzal igazolták a döntés, hogy a szakág még nincs megfelelő nívón…

A női ökölvívók legközelebb a 2009-ben pályázhatnak az olimpiai felvételre.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: világkupa-selejtezőt játszik a vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

Európai kézilabdaligák: Tóth Rajmond és Jánosi Tamás is remekelt Spanyolországban

Kézilabda
5 órája

Az Auxerre ellen játszott döntetlent a Loic Negóval felálló Le Havre; a Monaco legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
6 órája

Thuram vezérletével az Inter öt góllal küldte haza a Romát

Olasz labdarúgás
6 órája

Sok helyzet, de csak egy gól: az ETO tovább küzd a bajnoki címért, újra élre állt

Labdarúgó NB I
7 órája

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Helycsere az élen: kihasználta a Honvéd botlását a kiütéses sikert arató Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
8 órája

NB III: hat gólt vágott a Tatabánya, ötig jutott a Gyulai Termál

Labdarúgó NB II
8 órája
Ezek is érdekelhetik