Csak a rutinból nem lehet megélni

2004.01.16. 23:04
Címkék
Az Universum Box-Promotion vezetői Erdei Zsolt mellett még egy címmérkőzést vívó ökölvívójukért szoríthatnak, Regina Halmich ugyanis ismét kockára teszi a WIBF (Női Nemzetközi Bokszszövetség) légsúlyú világbajnoki övét, ezúttal a dominikai köztársaságbeli Johanna Pena-Alvarez ellen.
A német hölgy, biztos, ami biztos alapon, már pénteken hozzálátott a pénzgyűjtéshez, hiszen a mérlegelésen egy fehérneműgyár reklámembereként jelent meg.
– Á, még nem állok pályamódosítás előtt – válaszolta lapunk érdeklődésére a német hölgy. – Ez csak kiegészítő elfoglaltság, szombaton újra a régi leszek. Akkor nagyon keményen oda kell tennem magam.
– Mennyit tud Alvarezről?
– Láttam néhány meccsét, az biztos, hogy nem szabad félvállról vennem. Kétségtelen, hogy a rutin mellettem szól, de csak abból nem tudok megélni.
– Negyvennégy mérkőzéssel a háta mögött mi motiválhatja még?
– Olyan nagy okosságot ne várjon tőlem. Szeretem, amit csinálok, szeretem a bokszot, az edzések és a mérkőzések hangulatát. Sokan azt mondják, az ökölvívás nem éppen nőknek való, pláne nem ilyen hosszú ideig, remélem, az én példám kellő cáfolat minden kétkedőnek.
– A gálát szinte mindenütt az ön nevével hirdetik. Milyen érzés, hogy hoszszú idő után ismét a szülővárosában húzhat kesztyűt?
– A legtöbb mérkőzésem között nem tudok különbséget tenni, otthon, hazai közönség előtt azonban mindig más érzés bokszolni. Kifejezetten feldob, hogy az emberek többsége miattam jön ki a csarnokba, és nekem szurkol majd. Bízom benne, hogy meg tudom hálálni a buzdítást.
Legfrissebb hírek

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
4 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
4 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
4 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Aubameyang szenzációs, de Luiz Júnior hibái is kellettek a Depor győzelméhez

Spanyol labdarúgás
5 órája

US Open: a top 10-ben kiemelt Fritz kétszettes előnyről kapott ki; kiesett a Roland Garros-döntős is

Tenisz
5 órája