Kótai Mihály jubileumi találkozója

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.09.19. 20:53
Címkék
Két világbajnoki címmérkőzés között kerül sor Kótai Mihály (240) jubileumi, 25. találkozójára a profik között. A WBF (Boksz-világalapítvány) nagyváltósúlyú bunyósa az Ahmed Oligov elleni diadalát követően, illetve az első címvédését (október 18., Manchester) megelőzően szombaton Nottinghamben a zimbabwei Fari Musiyiwa (135) ellen húz kesztyűt egy hat menetre tervezett összecsapás erejéig.
A pénteki mérlegelésen Kótai különösebb probléma nélkül jutott túl (155 fonttal, 70.30 kg-mal mérlegelt, ami ugyan felette van a 154 fontos súlyhatárnak, de nem címmeccs lévén, ezúttal volt súlyengedmény), és készen áll a szombati, feltehetően a második párban sorra kerülő csatára."Egyben vagyok, megvan a két kezem és a két lábam, a fejem is a helyén, úgyhogy bokszolhatok – tréfálkozott a mérlegelés után Kótai. – A világbajnoki címmérkőzést követően picit hosszabb pihenőt tartottam, de ez belefért, és most újult erővel állok a következő feladatok elé. Négy hetet készültem erre a találkozóra, az időszak eleje ráment arra, hogy újra edzésbe hozzam magam, a vége pedig a technikázásé volt. A bal kezemmel elkövetett hibáimat nagyjából kijavítottuk, most ráálltunk a jobbra, még úgy járok, a végén megtanulok bokszolni.”Persze, Kótai azért ennél komolyabban készül a megméretésre, Musiyiwa mozgását, stílusát például videofelvételek alapján is tanulmányozta. "Erős, masszív, jó felépítésű srác. Nem lepett meg, hogy magasabb nálam, ezt már megszoktam, a furcsa az lenne, ha nem így lenne. Középről kell dolgoznom, a balegyenes, majd az ezt követő jobbhorog és -felütés lehet az igazán hasznos fegyver ellene” – mondta riválisáról a Polish Boxing Promotion magyar profija.Tv: az RTL Klub 22.50-től közvetíti Kótai Mihály nottinghami mérkőzését
Legfrissebb hírek

Giro d'Italia: Giro: Bettiol öt év után nyert ismét szakaszt

Kerékpár
1 perce

Vívás: négy magyar a férfi kardozók kairói világkupaversenyének főtábláján

Egyéb egyéni
29 perce

Vitorlázás: Érdi Mária aranyérmes az ILCA Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

A Videoton bejelentette Haraszti Zsolt távozását

Labdarúgó NB I
1 órája

Jégkorong-vb: Németország–Magyarország

Jégkorong
1 órája

„A beszédem katasztrófa volt” – Guardiola idegesen búcsúzott játékosaitól

Angol labdarúgás
1 órája

Gyász: elhunyt a római olimpiai nehézsúlyú ökölvívóbajnoka

Ökölvívás
1 órája

Jászapáti Petra: Visszavonulok!

Téli sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik