Komjáthi Eb-címmeccset vív

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
2003.09.10. 20:40
Címkék
Világbajnoka (Kótai Mihály) és interkontinentális bajnoka (Erdei Zsolt, Gálfi András, Isaszegi Róbert, Nagy János) már van a magyar profiboksznak, és elképzelhető, hogy szeptember 27-én Európa-bajnoka is lesz.
Az esély ugyan nem túl sok erre, hiszen Komjáthi Lászlónak (18–4–1) Olaszországban, Cataniában kellene elragadnia az EBU (Európai Bokszunió) könynyűsúlyú koronáját a helyiek kedvencétől, Stefano Zofftól (39–9–2), de a lehetőség mindenesetre adva van.Kétségtelen, a két bunyós közül Zoff eredménylistája a hosszabb, a címvédő volt már a WBA (Bokszvilágszövetség) világbajnoka, pehelysúlyban és könynyűsúlyban is ült a kontinens trónján, legutóbbi mérkőzésén, június hetedikén egyhangú pontozással verte meg a brit David Burke-öt, és ezzel visszaszerezte a 2001 októberében elveszített EBU-övét.Vele szemben Komjáthi mindössze a harmadik címmeccsére készül, amelyek közül már a másodikat vívja Olaszországban. Az első ottani fellépésével nem volt szerencséje, 2001. november 23-án pontozással kikapott Michele Delli Paolitól, és nem tudta megszerezni az IBF (Nemzetközi Bokszszövetség) interkontinentális bajnoki övét. A második címmérkőzésére 2002. március elsején került sor, akkor tízmenetes csatát követően többségi döntéssel bizonyult jobbnak Kalocsai Zoltánnál, és megkaparintotta a könnyűsúlyú magyar bajnoki övet. Komjáthi ezzel a sikerrel került fel az EBU ranglistájára, amelyen jelenleg a 13. helyen áll.A Felix-Promotion bunyósa klubtársa, Nagy János segítségével készül fel a találkozóra, a közös munka akár mindkettőjüknek gyümölcsöző lehet, hiszen Nagynak október 25-én lesz jelenése, méghozzá az argentin Julio Pablo Chacón, Kovács István hajdani legyőzője ellen.
Legfrissebb hírek

Vereséggel zárta a magyar hokiválogatott a NEK-et

Jégkorong
5 perce

Női vízilabda Konferenciakupa: megvan a Győr első győzelme

Vízilabda
11 perce

A MÁV Előre vendégeként nyert a Pénzügyőr a férfi röpi Extraligában

Röplabda
19 perce

Fázós este, könyökös és egy gól a Kisvárda–PAFC bajnokin – galéria

Labdarúgó NB I
25 perce

Futsal-vb-selejtező: továbbjutott csoportjából a magyar válogatott

Magyar válogatott
35 perce

Valverde távoli gólja után Arda Güler közelről talál be a Valencia kapujába

Spanyol labdarúgás
40 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőverte, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
45 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
1 órája