Vancouver 2010: Huszár Erika a selejtezőben búcsúzott 500 méteren

Vágólapra másolva!
2010.02.14. 03:13
Címkék
A női 500 méteres távon is megkezdődtek a selejtezők a rövid pályás gyorskorcsolyázóknál Vancouverben. A magyar színeket ebben a számban Huszár Erika képviselte, aki négy éve Torinóban negyedik volt 1500 méteren. Ezúttal futamában csak harmadik lett, így kiesett.

Az idei Eb-n 500 méteren bronzérmet szerzett Huszár Erika, így ő képviselte a színeinket ebben a számban, és a hetedik futamban indult. A magyar lány futamából kizárták a bolgár versenyzőt, miután kétszer is kiugrott, így már csak egy riválist kellett volna maga mögé utasítania. Ez 400 méterig ment is, ám akkor a brit Christie megelőzte, s így végül maradt a harmadik hely és a kiesés.

A selejtezők krónikájához tartozik, hogy a harmadik futamban a kínai Vang 43.926-os idővel olimpiai csúcsot ért el. A szám negyed- és elődöntőjére, illetve a fináléra szerdán kerül sor.

A selejtezők krónikájához tartozik, hogy a harmadik futamban a kínai Vang 43.926-os idővel olimpiai csúcsot ért el. A szám negyed- és elődöntőjére, illetve a fináléra szerdán kerül sor.

Legfrissebb hírek

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
10 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
13 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
26 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
30 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik