London 2012: az ökölvívóknál a bakui vb-től indul az olimpiai számláló - kvótahelyzet

Vágólapra másolva!
2011.08.17. 16:40
null
Összesen 286 versenyző (250 férfi, 36 nő) indulhat majd a londoni olimpián – képünk illusztráció<br />(Fotó: Action Images)
Címkék
Sorozatunkban annak járunk utána, hogy a bő egy év múlva kezdődő londoni olimpia előtt mely sportágakban hogyan lehet kvótákhoz jutni, illetve azokban a sportágakban, amelyekben már meg lehetett szerezni ezeket, hogyan állnak a magyar sportolók. Ezúttal az ökölvívók kerülnek terítékre.

Jelentős változások történtek a sportág olimpiai programjában, hiszen Londonban először küzdhetnek meg az érmekért a női versenyzők is három súlycsoportban, míg a férfiak kategóriái tizenegyről tízre csökkentek, s ennek köszönhetően változott néhány súlyhatár is.

Összesen így 286 versenyző (250 férfi, 36 nő) indulhat majd az olimpián, akik közül Európából 78 lesz férfi, 12 pedig női. Egy országból súlycsoportonként legfeljebb egy versenyző indítható.

A férfiaknál az első öt kvótát a nemzetközi szövetség (AIBA) félprofi sorozatának, a WSB-nek az öt kategóriagyőztese szerezte meg az idén májusban (egy-egy algériai, kínai, olasz, kazah és ukrán ökölvívó). Mivel a WSB-ben a +91 kg-ot kivéve más súlycsoportokban küzdenek (54, 61, 73, 85 kg), mint az amatőrök között, a győzteseknek jelezniük kell az AIBA-nak, melyik kategóriában kívánnak ringbe lépni Londonban.

A WSB-ben nem szereplő bokszolóknak a szeptember 22. és október 8. közötti bakui világbajnokság lesz az első kvalifikációs verseny. Innen a legfelső két kategóriában, a 91 és a +91 kg-ban az első hat-hat, a többi súlycsoportban pedig az első tíz bokszoló szerez indulási jogot (összesen: 92).

A kvalifikációs viadalokon megszerezhető fennmaradó helyek (140) a 2012-ban sorra kerülő földrészenkénti egy-egy kvótaszerző versenyen találnak gazdára. Mivel a sportágban kontinensenként meghatározott az indítható versenyzői létszám, az ezeken a versenyeken kiosztható kvóta nagyban függ a világbajnokság eredményeitől.

A Londonban debütáló női bokszolók három súlycsoportban szerepelhetnek az olimpián. A versenyzők számára a 2012-es világbajnokság lesz az egyetlen kvótaszerző viadal, amelyen minden kategóriában az első nyolc kvalifikálja magát (24 kvóta). Ám mivel földrészenként meghatározott a versenyzői létszám, nem biztos, hogy valóban az első nyolc indulhat majd a játékokon, mivel Európának is mindössze 12 londoni helye van. A rendező országnak a férfiaknál öt, a nőknél pedig egy hely garantált, míg a férfiaknál 8, a nőknél pedig 11 szabadkártyát osztanak majd ki.

Legfrissebb hírek

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
11 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
13 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
26 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
30 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája

A McLaren maradt az élen, de Piastri megelőzte Norrist a hungaroringi időmérő előtt

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik