KTE: Schindler Szabolcs és Vörös Péter is Szolnokon folytatja

Vágólapra másolva!
2010.07.28. 16:30
Címkék
A Kecskemét szerdán felbontotta Schindler Szabolcs, Vörös Péter és Kormos László szerződését. Mindhárman szabadon igazolhatók. Schindler Szabolcs és Vörös Péter Szolnokon folytatja pályafutását.

A szoljon.hu beszámolt róla, hogy Schindler Szabolcs és Vörös Péter megegyezett a szolnoki vezetőséggel, a két játékos Vágó Attila együttesében futballozik a következő idényben.szoljon.hu beszámolt róla, hogy Schindler Szabolcs és Vörös Péter megegyezett a szolnoki vezetőséggel, a két játékos Vágó Attila együttesében futballozik a következő idényben.

Schindler Szabolcs 57 bajnoki mérkőzésen lépett pályára az utóbbi három szezonban a Kecskemét színeiben. A klub felajánlotta neki, hogy a szerződéséből hátralévő egy évben edzőként dolgozzon Kecskeméten, ám ő ezt nem fogadta el, így felbontották a kontraktust.

Vörös Péter hat találkozón lépett pályára az előző szezonban, sérülés is hátráltatta.

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: Kecskemét–Vasas és dupla Liverpool–Bilbao

Minden más foci
1 perce

Los Angeles-i álmok – Kovács Erika publicisztikája

Egyéb egyéni
2 perce

Oszaka elsöpörte Sevastovát Montrealban

Tenisz
13 perce

Már csak a Puskás hibátlan; Madaras Norbert: Csapataink kihozták magukból a maximumot

E-újság
51 perce

Russell szerint a Ferrari a szabályosság határát súrolta a hungaroringi versenyen

F1
52 perce

„Ilyet még apu sem rúgott” – ifj. Dárdai Pál a Nyíregyháza elleni csodagólról

Labdarúgó NB I
1 órája

Micsoda meccs volt! A győri csodacsere a 95. percben egyenlített az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
2 órája

Füllkrug és Bowen is betalált, legyőzte a Bournemouth-t a szuperhatékony West Ham

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik