Férfi vízilabda, LEN-kupa: az FTC őrzi százszázalékos mérlegét

Vágólapra másolva!
2010.10.23. 20:30
Címkék
A férfi vízilabda LEN-kupa második selejtezőkörében a Ferencváros a nizzai csoport második fordulójában egy góllal nyert a német Duisburg ellen. Mivel az első fordulóban a zöld-fehérek görög ellenfelüket is legyőzték (11–9 a Vuliagmeni ellen), őrzik százszázalékos mérlegüket, és a záró találkozó eredményétől továbbjutottak.

Nem könnyen kerekedett felül a zöld-fehér együttes német riválisán, Ambrus Tamás legénysége csak a harmadik nyolc percben szerzett akkora – háromgólos – előnyt, hogy a Duisburg a hajrában csupán megközelíteni tudta, beérni már nem a magyar csapatot.

A gólokon négyen osztoztak: Szeles György háromszor volt eredményes, a délszláv légiós, Sasa Misic, valamint a kétszeres olimpiai bajnok Varga Tamás és a 2000-es, sydneyi ötkarikás játékokon aranyérmes Varga Zsolt egyformán 2 góllal segítette a népligetieket a diadal kivívásában.

A Ferencváros – a másik, szintén franciaországi selejtezőben, Marseille-ben csatározó Honvédhoz hasonlatosan – két győzelmével továbbjutónak tekinthető, s a vasárnapi befejező fordulóban a csoportelsőségért száll vízbe a házigazda Nice ellen.   

Minden kvartettből az első kettő folytathatja a legjobb 16 között a második számú európai pólós kupasorozatban.

 FÉRFI VÍZILABDA, LEN-KUPA, 2. SELEJTEZŐKÖR
G-CSOPORT, 2. FORDULÓ
FTC-Fisher Klíma–ASC Duisburg (német) 9–8
Olympique Nizza (francia)–Vuliagmeni (görög) 6–7
Az állás: 1. FTC 6 pont, 2. Vuliagmeni 3, 3. Duisburg 1, Nizza 1.

 

Legfrissebb hírek

F1, Magyar Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 perce

Svájci támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
5 perce

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
7 perce

Elhalasztják a Csíkszereda jövő heti bajnokiját

Minden más foci
37 perce

A megújult Hungaroringgel együtt a szurkolói zóna is szintet lépett

F1
58 perce

F1 75: Schumacher a 16. helyről indulva nyert Spában

F1
1 órája

Jefferson-Wooden minden idők ötödik legjobb idejét futotta női 100 méteren

Atlétika
1 órája

A McLarent irányító Andrea Stellát is meglepte csapata dominanciája

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik