Férfi vízilabda: Ausztrália a szegedi légiós vezérletével megverte Kanadát

Vágólapra másolva!
2011.02.24. 18:03
Címkék
A Miskolcon zajló férfi vízilabda Volvo-kupa második fordulójában Ausztrália kiegyenlített három negyedet követően végül négy góllal győzött Kanada ellen. A mérkőzés nyerőemberének a szegediek légiósa, Aaron Younger bizonyult, aki egymaga négy találatot szerzett. Az első fordulóban mindkét együttes vereséget szenvedett, így Kanada továbbra is pont nélkül áll, nem úgy, mint Ausztrália.

A találkozó három felvonáson át kiegyenlített küzdelmet hozott, az ausztrálok kézben tartották a mérkőzést, a kanadaiak 1–2 után fordítottak ugyan 3–2-re, de azt követően szaladniuk kellett az eredmény és az ellenfél után.

Ausztrália a záró felvonásnak 6–5-ös vezetéssel vágott neki, majd a gólerős formát mutató szegedi légiósnak, Aaron Youngernek köszönhetően – négy góljából hármat a záró játékrészre tartogatott – megnyerte a találkozót.

A tornát az ausztrálok elleni négygólos (8–4) győzelemmel kezdő magyar válogatott a Kanadát szintén néggyel (12–8) megverő Németország ellen játszik majd 19 órai kezdettel.

MISKOLC, VOLVO-KUPA
2. FORDULÓ
Ausztrália–Kanada 9–5 (2–1, 2–2, 2–2, 3–0)
Magyarország–Németország – 19 órától

 

Legfrissebb hírek

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
25 perce

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
49 perce

Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Kolo Muani és Conceicao duplázott, a Juventus kiütéses győzelemmel kezdte a klub-vb-t

Klub-vb
1 órája

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
8 órája

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
8 órája

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
8 órája
Ezek is érdekelhetik