Bajnokok Ligája: A csapatunkban nagy lehetőségek rejlenek - André Alves

Vágólapra másolva!
2011.07.13. 11:28
Címkék
André Alves, a Videoton játékosa szerint nehéz, de egyben verhető ellenfél a Sturm Graz. A magyar csapat – amely ma este a Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában idegenben lép pályára – támadója szerint nagy lehetőségek rejlenek a fehérvári együttesben.

„A BL-selejtező sorsolásakor olyan ellenfelet kaptunk, amely mindenképpen nehéz, de egyben verhető rivális. Jöjjön bármely országból is az ellenfeled, ha megnyerte a bajnokságát, akkor az adott szinten erős ellenfélnek számít. A Graz ráadásul az osztrák Bundesligában végzett az élen, amelyben található egy-két nagyon komoly rivális is. Folyamatosan készülünk a graziak játékából, amelyet a miénkhez hasonlóan a biztos védekezésből indított ötletes támadások jellemeznek. Annyi bizonyos, hogy a továbbjutásért keményen meg kell majd dolgozni” – mondta André Alves a vidi.hu-nak.

A támadó szerint nagy lesz a nyomás a Sturm Grazon, s kifejezetten jó, hogy a magyar csapat az első meccset Ausztriában játssza.

„Örülök, hogy nem mi kezdjük hazai pályán a párharcot. Nekünk jó, hogy vendégként játsszuk az első meccset, a kinti elvárások miatt így a nyomás a Sturmon lesz. Vélhetően a mérkőzés elejét megpróbálják megnyomni, gyorsan gólt szerezni. Kulcsfontosságú lesz, hogy ez ne sikerüljön nekik, mindenképpen el kell kerülnünk a kapott gólokat, ez nagyon sokat számíthat majd a visszavágón, ahol a közönségünk biztatásával és segítségével jó eséllyel kivívhatjuk a továbbjutást.”

„A felkészülés nagyon jól sikerült. Volt időnk ráhangolódni a Bajnokok Ligája selejtezőjére. Tudtuk, hogy ki lesz az ellenfelünk, az edzői stábunk kidolgozhatta azt a taktikát, amely remélhetőleg meghozza a továbbjutást. A mostani csapatunkban nagy lehetőségek rejlenek, így nagyon bízom abban, hogy az eredmény kedvezően alakul a Videoton számára” – zárta gondolatait a támadó.

Legfrissebb hírek

Izgalmas párharcok várnak ránk az atlétikai országos bajnokságon

Atlétika
9 perce

Messi addig játszhat Miamiban, ameddig akar

Minden más foci
23 perce

Ugyanaz a játékvezető vezet a Győrnek és a Paksnak is a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
38 perce

Újra exkluzív after party zárja a Magyar Nagydíjat

F1
53 perce

Őrizetbe vették a 100 méter világbajnokát

Atlétika
1 órája

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
1 órája

Fekete Gergő nem tartja magát klasszisnak, a 2028-as olimpiáig szeretne beérni

Vízilabda
1 órája

Novak Djokovics francia másodosztályban szereplő futballklub részvényese lett

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik