Találatok a sportlegek címkére

Találatok száma: 50

Hazai jégen előnyben: több siker, mint kudarc

2011-04-11 12:06:20

Nyolcadik alkalommal léphet jégre rendezőként az évad legfontosabb nemzetközi tornáján a magyar jégkorong-válogatott. A budapesti rendezésű divízió 1-es világbajnokságon immár negyedszer látjuk vendégül a sportág második vonalát, míg azt megelőzően háromszor a harmadik osztály küzdelmeit bonyolíthattuk le. A kezdeteket még a hőskorban egy Európa-bajnokság jelentette, amely régóta már nevében sem tud gyökeret verni. Az eddigi hazai rendezésű eseményeket nézve több sikerélményben lehetett részünk, mint kudarcban, két alkalommal feljutást is ünnepelhettünk, továbbá több nagy csatát követően bravúros győztesként hagyhattuk el a küzdőteret. Vb-beharangozónak is szánt kedvcsináló összeállításunkban erre a jeges múltra tekintettünk vissza.

sportlegek sportleg jégkorong

Universal Muffler Samba vagy Tunapunai Titánok? A legőrültebb focicsapatnevek

2011-04-04 19:42:58

A legkülönösebb futballistanevekkel – Claudio Pitbulltól Ice Creamig – már foglalkoztunk egy korai Sportlegben, ezúttal a csapatnevek világába kalandozunk. Míg Magyarországon elsősorban a szponzornév-felvételek teremtenek érdekesnek bátran nevezhető összetételeket, néha egészen különleges nevek (és különös háttértörténetek) kötődnek egy-egy csapathoz. Melyik bajnokságban játszik a Francia Csók, a Tizenegy Menekülő Ember, vagy a Tejtermék Hősök? Keményebb név-e a Pusztítók a Rettegés Házánál? Melyik országban van a CD János Farkas, a Club Honved, és a „Magyarok" becenevű csapat? Különös nevek tucatjai sorozatunk újabb részében!

sportleg labdarúgás Sportlegek

A futballvilág stílusváltói - Magnumból Vikidál, mohikánok, Szörnyellák

2011-03-31 16:21:48

Hatalmas hatással bírnak a labdarúgás legnagyobbjai a közvéleményre, óhatatlan, hogy milliók utánozzák mozdulataikat, de frizurájukat is. Néhány ikonnál igencsak sok dolga van a fanoknak ez utóbbi terén, ha napra készen szeretnék követni választottjukat. Sportlegek sorozatunkkal rendhagyó módon, április 1. alkalmából pénteken jelentkezünk – jönnek a labdarúgás világának legnagyobb stílusváltói.

sportlegek

Magyar és holland focilegek: tízszer annyian fociznak, mint mi

2011-03-21 15:13:57

A magyar sportszeretők alighanem három eseményre figyelnek kiemelten ezen a héten: szombaton és vasárnap férfi kézilabda Bajnokok Ligája (Barcelona–Veszprém, Szeged–Flensburg), vasárnap az Ausztrál Nagydíjjal rajtol a Formula–1-es szezon, de még a hétvége előtt jönnek a labdarúgó Eb-selejtezők. A Magyarország–Hollandia (péntek, 20.30, Puskás Ferenc Stadion) kvalifikációs találkozó az év egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért magyar sporteseménye lesz – így a héten a Nemzeti Sport Online-on is kiemelt szerepet kap. Múltidézés és közelmúltidézés videókkal, taktika, interjúk, az NSO Tv anyagai – a sorozat viszont egy sportleggel indul, a magyar és a holland labdarúgás legjeivel.

sportlegek sportleg labdarúgás Magyarország Hollandia

Az ollózás története: feltalálók, csodagólok és a leglátványosabb videók!

2011-02-28 11:09:41

Ha van labdarúgópályán olyan trükk, amely még egy védekező szituációban is felhördülést, majd nyílt színi tapsot vált ki, az az ollózás. „Egy tökéletesen végrehajtott ollózás maga a szépség, még akkor is, ha a labda elkerüli a kaput" – szól Richard Witzig verdiktje labdarúgás-történeti könyvéből. És ez így is van, hiszen a szurkoló értékeli a megvalósításban rejlő bravúrt: azt, hogy meg kell érezni az elrugaszkodáshoz és a lövéshez a tökéletes pillanathoz, az akrobatikát, és – persze ha minden összejön – az így lőtt gólt, amelyről hetekig lehet beszélni. Ollózástörténet és a „műfaj" legnagyobbjai Sportlegek sorozatunk legújabb részében.

sportleg ollózás labdarúgás Sportlegek

Elway, a helikopter, Marino, a bűvész és Manning, a szabadulóművész

2011-02-03 13:09:16

Az amerikai futball ünnepe lesz a vasárnap éjszakai (magyar idő szerint hétfő hajnali) Super Bowl Dallasban, amelyen a Pittsburgh Steelers és a Green Bay Packers csap össze egymással. Ez alkalomból Sportleg sorozatunk legújabb részében felelevenítjük ennek a csodálatos sportnak a legszebb és legemlékezetesebb pillanatait – nem feltétlenül a Super Bowlokból, persze minél fontosabb pillanatban történik egy-egy megmozdulás, annál könnyebben legendássá válik. Összeállításunkkal időrendben haladunk, s bár véletlen, stílszerűen egy-egy Packers- és Steelers-bravúrral nyitjuk.

sportlegek amerikai futball Super Bowl NFL

Hírességek a pályán 2.: Dickinson, Dr. Spock, Patton tábornok és bajnok királyok

2011-01-25 10:35:48

Egy korábbi sportlegünkben már szót ejtettünk azokról a hírességekről – Sean Connerytől Albert Camus-ig és Niels Bohrig –, akik a labdarúgópályán is karriert csinálhattak volna. Most jöjjenek a nem labdarúgó hírességek, akik igen magas szinten sportoltak: azt nyilván mindenki tudja, mit sportolt Carlo Pedersoli, mielőtt Bud Spencerként híres lett a filmvásznon, de van még érdekesség bőven. Melyik második világháborús amerikai hadvezér volt a legjobb ötben olimpián? Melyik Oscar-díjas színésznő jutott ki kis híján a sydneyi olimpiára? Hány király nyert olimpiai aranyérmet és miért nem kellett nemvizsgálat egyedüliként a mezőnyből egy hercegnőnek? Itt is elsősorban olyan hírességeket kerestünk, akiket elsősorban nem a sportpályákról ismerünk – bár vannak néhányan, akik sportban és sporton kívül is világhírűek lettek. Válaszok alant – jó szórakozást! A lista természetesen nem lehet teljes – további ötleteket várunk a hozzászólásokba.

sportlegek olimpia

Szex, skótduda, medúza - a legfurcsább sérülések III.

2010-11-22 12:00:52

Szomorú, ha megsérül egy futballista, hiszen ha amatőr, megfosztatik szórakozásától, ha pedig profi, elveszíti munkaeszközét, mint Karl Marx szerint a munkásosztály. Nem mindenkinek adatik meg, hogy hatalmas ütközetekben essen el hősi sérültként, sokan nagyon is prózai körülmények között iratkoznak fel a maródiak listájára. Egy korábbi sportlegünkben egy jó adag furcsa sérülést csokorba kötöttünk már, majd tovább írtuk a mesét . Minisorozatunk harmadik, befejező részét olvashatják most, amelyben a korábbiaktól eltérően nem csak labdarúgókkal foglalkozunk.

sérülések sportlegek bizarr

Fűkasza, betűkirakó, kupak - a legfurcsább sérülések II.

2010-11-15 10:35:48

Szomorú, ha megsérül egy futballista, hiszen ha amatőr, megfosztatik szórakozásától, ha pedig profi, akkor elveszíti munkaeszközét, mint Karl Marx szerint a munkásosztály. Nem mindenkinek adatik meg, hogy hatalmas ütközetekben essen el hősi sérültként, sokan nagyon is prózai körülmények között sérülnek meg. Egy korábbi sportlegünkben egy jó adag furcsa sérülést csokorba kötöttünk már, de tovább is van, írjuk még.

sérülések sportlegek labdarúgás

Még Détári dominál, de Dzsudzsák(ék)é a jövő

2010-11-01 14:30:54

Ahogy a múlt heti Sportlegekben ígértük, folytatjuk – s egyben befejezzük – transzferlistás kalandozásunkat. A világ legdrágább futballistái után ezúttal a legborsosabb árú magyar labdarúgókról lesz szó; most is a transfermarkt.de hiteles forrásait felhasználva kutakodtunk.

transzfer sportlegek labdarúgás Németh Krisztián Nyilasi Tibor Détári Lajos

Pápa a kapuban, Sean Connery az MU-ban, válogatott kormányfő - hírességválogatott

2010-10-18 17:37:00

Sportlegek sorozatunk e heti kiadásában olyan hírességekkel foglalkoztunk, akiket nem a labdarúgópályáról ismerünk, mégis jelentős focikarriert futhattak volna be – illetve több hősünk be is futott. Tudták, hogy volt Magyarországnak egyszeres válogatott miniszterelnöke? Hogy Sean Connery a Manchesterhez Unitedhez is igazolhatott volna? Hogy van sakknagymester, aki nyolcszoros norvég válogatott? Meglepő (és nagy) nevek következnek.

sportlegek labdarúgás Sportleg

Lintontól Merckxen át Contadorig - kis kerékpáros doppingtörténelem

2010-10-11 03:47:03

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4 Egy vicces mondás szerint kétféle profi kerékpáros létezik: aki már megbukott doppingteszten, és aki még nem. Azonban, mint tudjuk, minden viccnek a fele igaz, lehet, hogy ennek több is mint a fele. A sportág klasszisai közül legutóbb Alberto Contador mintájában találtak tiltott szert, ennek apropóján megpróbáltuk összefoglalni a legnagyobb visszhangot kiváltó kerékpáros doppingügyeket.

sportlegek dopping

A világ legextrémebb pályái: foci az összeomló jéghegy árnyékában

2010-09-20 17:11:39

Sportlegek-sorozatunk az építészet, pontosabban a stadionépítészet vizeire evez (bármekkora képzavar is legyen ez). Láttak már erődben felépített pályát? Melyik országban zavarja meg egy összeomló jéghegy a mérkőzést? Melyik a legnagyobb tetőszerkezet? Hogy néz ki Szent Ilona nemzeti „stadionja", és hol osztogatnak oxigént az izotóniás ital mellé? Válaszok és elképesztő fotók, valamint videók a cikkben.

stadionok sportlegek sportleg labdarúgás bizarr

A tojáslabda urai: Comeback Joe és a többiek

2010-09-13 18:21:52

Magyar idő szerint múlt hét péntek hajnalban a címvédő New Orleans Saints és a Minnesota Vikings összecsapásával megkezdődött a profi amerikaifutball-bajnokság, az NFL 2010-es idénye. Oldalunk új NFL-rovata segítségével nyomon követhetik a liga eseményeit, emellett Sportlegek-sorozatunkban is megemlékezünk a szezonrajtról. Összeállításunkban a sportág történetének legnagyobb klasszisai közül mutatunk be néhányat. Listánk (amelyen nem szerepelnek jelenleg is aktív játékosok) természetesen szubjektív, így fordulhat elő, hogy a kedves olvasó esetleg hiába keresi saját kedvencét, és értetlenkedve fogadja, hogy Walter Payton, Barry Sanders vagy John Elway miért nincsen a kiválasztottak között – róluk talán egy következő Sportlegben esik szó...

sportlegek NFL amerikaifutball

Kapusgólok garmadája: ollózás, szóló, no meg a gólszórók - videókkal

2010-09-06 10:32:36

Egy kapustól többnyire megbízható teljesítményt várnak, esetleg bravúrokat, gólokat viszont a legtöbb esetben egyáltalán nem – cikkünk főszereplői azonban úgy gondolták, támadásban is hozzátesznek valamit csapatuk eredményességéhez. Sportlegek sorozatunk újabb részében minden idők legtöbb gólt szerző kapusai, no meg kazalnyi kapusgól: szabadrúgások, ollózás, fejes, egész pályás szóló, pályainváziót előidéző sorsdöntő találat és még sok másik.

sportlegek labdarúgás kapusok kapusgól Sportleg Rogério Ceni

Meghalt, hogy legenda lehessen - de nem is biztos, hogy élt

2010-08-18 08:27:19

Sportlegekkel foglalkozó sorozatunk mostani része az idén 2500 éves maratoni futás jegyében készült. Mivel a témakör túlságosan nagy ahhoz, hogy egyetlen cikkben mindenről szót ejtsünk, ezen írásban az eredet mellett csak az olimpiákhoz kapcsolódó legérdekesebb, legdrámaibb, legmeghatóbb történeteket elevenítjük fel. A lista korántsem teljes.

maratoni futás Sportlegek

R. Dinamite, Pelé, R. Sara, Bochini – Ezredes Úrnak tisztelegj!

2010-08-10 01:21:16

Júliusban két emblematikus alakja hagyta el a Real Madridot: Guti és Raúl. Előbbi serdülőkora, az 1986-os év, utóbbi ifjúsági kora, 1992 óta volt a királyi gárda tagja. Guti egész életében csak a madridiak mezét viselte, Raúl pedig profiként csak az övékét. Krisztusi korukban váltottak, a középpályás Isztambulba (Besiktas), a csatár Gelsenkirchenbe (Schalke) téve át a székhelyét. Guti 541-szer, Raúl – klubrekordnak számító – 741-szer öltötte magára a Real szerelését; mit mondjunk, nehéz lesz őket megszoknunk új csapatukban. De mielőtt elkezdenénk szoktatni magunkat eme furcsa s friss látványhoz, nézzünk körül a labdarúgás világában: lássuk, kik voltak a legnagyobb klubok legnagyobb mérkőzéshalmozói!

sportlegek nemzetközi labdarúgás Tichy Lajos Sárosi György Roberto Dinamite Raúl

Mágia! A futballtörténet legvarázslatosabb pillanatai

2010-07-25 12:09:13

Alighanem mindenki túltette magát a világbajnokság megpróbáltatásain, így eljött az ideje annak, hogy a labdarúgás valóban mágikus oldalával is foglalkozzunk. Sportlegek-sorozatunk következő részében a labdarúgóvilág egy ritkán felemlegetett, viszont rengeteg kitűnő sztorit szolgáltató szegmensével foglalkozunk: mágia, babona és vallási hév a pályákon – lesz itt minden, varázslásért kapott sárgától szenteltvízzel szórt kispadig és inzultált boszorkánymesterig.

sportlegek

A 2-3-5-től a 4-2-3-1-ig - újra vb-t nyert a támadófoci

2010-07-19 11:49:58

Az első, 1930-as világbajnokság óta rengeteget változott a labdarúgás. Az egyik leglátványosabb változás a hadrendekben és ennek eredményeképpen a játék szerkezetének átalakulásában figyelhető meg. A csapatok nagyon sokáig a két-, majd a háromvédős rendszert preferálták, míg elöl öt csatár támadott. Ezzel szemben ma már nem ritka az egycsatáros játék, amire a nyolc napja befejeződő dél-afrikai tornán is láttunk példát, sőt testközelből ismerhetünk olyan együttest is (igaz, nem a vb-ről), amelyik olykor csatár nélkül áll fel... Sportlegek sorozatunkban ezúttal a labdarúgó-világbajnokságok legnépszerűbb és egyben legsikeresebb hadrendjeivel foglalkozunk.

vb sportlegek labdarúgás hadrendek Spanyolország Magyarország

Volt miért Jabulani!

2010-07-13 10:41:12

Július 11-én véget ért a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság, mégpedig spanyol győzelemmel. Régen övezte már ekkora várakozás a megatornát, de nem feltétlenül pozitív felhangokkal, lásd még távolság, gazdasági világválság, rendezői felkészületlenség, bűnözés és tél. Jelentjük: innen nézve – hibáival együtt is –príma kis vb kerekedett ki, amelynek 12 „szereplőjét" emelte ki alant a szerző. Természetesen szubjektíven, de fórumunkon várjuk a kedves olvasók véleményét: Önök számára mi volt a legemlékezetesebb esemény, ki volt a legfontosabb szereplő ezen a tornán?

vb 2010 sportlegek labdarúgó-világbajnokság labdarúgás foci-vb