Nowitzki-show Phoenixben

2005.11.03. 01:44
Címkék
Phoenixben már az idény előtt tudták, hogy a Sunsból februárig térdműtét miatt hiányzó Amare Stoudemire nélkül nehéz lesz a kezdet, és ez a félelem a Dallas elleni nyitó meccsen jogosnak bizonyult. Az arizonai gárda már 17 ponttal is vezetett a negyedik negyedben, de felengedte maga mellé a legutolsó nyolc triplakísérletéből ötöt értékesítő Mavericksit, és végül el is bukta a találkozót.

Az Európa-bajnoki ezüstérmes Dirk Nowitzki 28 ponttal és 15 lepattanóval segítette csapatát, amely a tavaszi rájátszásban 4–2-re kikapott a Sunstól a Nyugati főcsoport elődöntőjében. "Fontos meccs volt ez számunkra, szörnyű lett volna elbukni két hosszabbításban. Fantasztikusak voltunk, és büszkék lehetünk magunkra" – mondta a szőke német.

A Dallasból a rendes játékidőben a hosszabbítást kicsikaró Jason Terry és a második hoszszabbításban fontos triplát és büntetőt dobó Keith Van Horn nyújtott kiemelkedő teljesítményt. A túloldalon Steve Nash, a Dallas egykori irányítója volt a legeredményesebb, a meccsre ki sem látogató Stoudemire távollétében szinte egymaga próbálta meg tartani a lelket a Suns-fiúkban. A meccs legvégén is ő vállalta el a triplát a harmadik hoszszabbításért, de hibázott.

NBA, ALAPSZAKASZ, 1. JÁTÉKNAP

New Orleans/Oklahoma City Hornets– Sacramento Kings 93–67 (22–21, 22–12, 28–19, 21–15). Legjobb dobók: P. J. Brown 20, J. R. Smith 19, Claxton 17, ill. Sztojakovics 18, Abdur-Rahim 14
Philadelphia 76ers–Milwaukee Bucks 108–117 (32–29, 23–21, 19–23, 28–29, 6–15) – hosszabbítás után. Ld: Iverson 35, Webber 32, ill. Redd 30, Simmons 22, Ford 16
Phoenix Suns–Dallas Mavericks 108–111 (25–24, 28–19, 21–20, 16–27, 11–11, 7–10) – kétszeri hosszabbítás után. Ld: Nash 30, Bell 18, ill. Nowitzki 28, Terry 23, Jo. Howard 16
San Antonio Spurs–Denver Nuggets 102–91 (27–21, 19–27, 23–24, 33–19). Ld: Parker 26, Duncan 19, Finley 16, ill. Anthony 23, Martin 19, Najera 14
Legfrissebb hírek

Légiósok: Bolla Bendegúz duplázott, hazai pályán nyert a Rapid

Légiósok
1 perce

Hiába vezetett a Kazincbarcika, szép gólokkal fordított az ETO FC

Labdarúgó NB I
14 perce

Soványka siker a Rayo ellen, hétpontosra hízott a Barca előnye

Spanyol labdarúgás
40 perce

Nebel duplájával szerezte meg a három pontot a Mainz a Frankfurt ellen

Német labdarúgás
1 órája

Sorozatban negyedik meccsén sem kapott szabályos gólt az Eszék

Minden más foci
1 órája

Tekvandó: a Vasas SC és a Fanatics volt az ORV legjobbja

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Dominikkal a rajtban, történelmi csúccsal ért véget a Vivicittá

Atlétika
1 órája

Folytatódott a Spurs mélyrepülése, közvetlen riválistól kapott ki

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik