Tovább tart a címvédő átka, Petersonnak kis híján sikerült a csoda

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 19:44
null
Adrian Petersonnak a rekord nem jött össze, az MVP-címre viszont jó az esélye (Fotó: Action Images)
Sorozatunk szezonbeli utolsó részében ezúttal is a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) aktuális fordulójának legérdekesebb eseményeiből szemezgetünk, a 20 yardos vonaltól egészen a célzóna határáig, majd egy merész tippel át is lépjük azt. Tartsanak velünk, mert mi biztosan eljutunk a vörös zónán keresztül a touchdownig!

20 YARD – A „FEKETE HÉTFŐ" UTÓZÖNGÉJE

Megjósolták, megtörtént. Na nem a maja naptár szerinti világvége, hanem az NFL történelmébe „fekete hétfőként" bekerülő nap eljövetelét, amikor is a 17. játéknapot követő hétfőn számtalan vezetőedzőt és általános menedzsert menesztettek. A kirúgott edzők nevét gyorsan elevenítsük fel: Ken Whisenhunt (Arizona Cardinals), Chan Gailey (Buffalo Bills), Lovie Smith (Chicago Bears), Pat Shurmur (Cleveland Browns), Romeo Crennel (Kansas City Chiefs), Andy Reid (Philadelphia Eagles) és Norv Turner (San Diego Chargers).

Nézzük, ki hova kerülhet, illetve ki pótolhatja például az Eaglest 1999 óta irányító Andy Reidet?

Az Arizona állítólag Todd Haley Steelers-koordinátorral pótolná Whisenhuntot, de Mike McCoy neve is felmerült mint lehetséges Cardinals-vezetőedző. A Kansas City Chiefs pedig a legfrissebb hírek szerint már meg is egyezett Reiddel.

A Bills az oregoni egyetem edzőjét, Chip Kellyt nézte ki, míg a Bearstől némi meglepetésre kirúgott Lovie Smith pont a Buffalóhoz szeretne szerződni. Chip Kelly egyébként a Cleveland Brownsnál is járt meghallgatáson – akárcsak az Arizona védő koordinátora, Ray Horton.

Chip Kelly neve nagyon felkapott lett, az NFL hivatalos oldala azt írja, hogy az Eagles is megkörnyékezte a trénert, de Philadelphiában a Falcons szakemberei is szóba jöhetnek, név szerint Keith Armstrong (speciális egység) és Mike Nolan (defensive koordinátor).

New Orleansből pótolná a Bears Smitht – vagy legalábbis az biztos, hogy a Saints offensive koordinátorát, Pete Carmichaelt interjúra hívták.

Norv Turner helyét Bruce Arians veheti át a Chargersnél. Arians, a Colts támadó koordinátora az ősz során remekül pótolta a betegsége miatt hiányzó Chuck Pagano vezetőedzőt.

19 YARD – MESKÓ ZOLTÁNÉK ÚJ KIRÁLYT AVATTAK

A punterek nem éppen az NFL legismertebb alakjai, a legtöbb magyar NFL-fanatikus is talán csak Meskó Zoltánt tudná mondani, ha puntereket kéne sorolnia. Egy nevet azonban jó, ha megjegyzünk mostantól: Dave Zastudil, az Arizona Cardinalstól.

Hogy miért? Mert ő az első punter, aki 5000 yard fölé jutott! Zastudil 112 rúgásból 5209 yardot hozott össze 2012-ben. A korábbi csúcstartó Andy Lee volt 4968 yarddal 2007-ből.

18 YARD – BIG BEN ÉS AZ Ő RÉGI JÁTSZÓTÁRSA

Ben Roethlisberger 12 yardos TD-passzt dobott a nemrég reaktivált Plaxico Burresnek, akinek legutóbb 2004. december 26-án, még újoncként passzolt hatpontost. Az azóta eltelt idő a leghosszabb szünet bármilyen párostól az NFL-ben, amely TD-t hozott össze.

17 YARD – STAFFORDNÁL TÖBBET SENKI NEM DOBÁLJA A LABDÁKAT, MEGATRON ÚJABB REKORDJA

Hiába a Detroit gyenge szezonja (4–12), a Matthew Stafford, Calvin Johnson duóra lehet építeni a jövőben. Az irányító 2012-ben 727 sikeres átadást hajtott végre, ami NFL-rekord. A korábbi csúcs (692) Drew Bledsoe nevéhez fűződik 1994-ből.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Már-már lerágott csont Calvin Johnson elkapott yardokat illető rekordja, de Megatron szerencsére sosem nyugszik. Ugyan nem sikerült átlépnie a 2000 yardos álomhatárt, egy másik rekordot sikerült felállítania. Ő lett az első játékos az NFL-ben, aki egy idény során két hónapban is 600 yardnál többet tudott elkapni. Johnson novemberben 619, decemberben 707 yardot jegyzett. Rajta kívül csupán egy ember tudott több mint egy alkalommal 600 yard fölé jutni egy naptári hónap alatt: Lance Alworth összesen négyszer tette ezt.

Megatron meccsenként 122.8 yardot átlagolt, ami a harmadik legjobb egy szezon alatt az NFL-ben.

16 YARD – STEVEN JACKSON ISMÉT 1000 FELETT

A St. Louis Rams futója, Steven Jackson nem mindennapi játékos. A Kosok szekerét gyakorlatilag éveken át egyedül húzó, korosodó running back ebben a szezonban kevésbé csillogott ugyan, de ezúttal is összehozott 1042 futott yardot, ezzel pedig sorozatban a nyolcadik 1000 feletti idényét teljesítette. Hogy mekkora szó ez? Ő mindössze a hatodik játékos a liga történetében, akinek ez sikerült. A ligarekorder ebben a kategóriában egyébként Emmitt Smith 11 egymást követő 1000+os szezonnal.

15 YARD – RODGERS BEÉRTE BRADYT, DE UTÓBBI SEM LASSÍT

Aaron Rodgers az idényzárón szezonbeli negyedik olyan mérkőzését teljesítette, ahol legalább négy TD-átadást jegyzett, ezzel Drew Brees mellett áll a rangsor élén. Rodgers 39 TD-vel és 8 interceptionnel zárta az alapszakaszt, így másodjára tudott előbbi mutatóban legalább 30-cal többet felmutatni, mint utóbbiban (egy szezonnal korábban 45–6 volt a mutató), ez pedig korábban csak Tom Bradynek sikerült (az idény „csak" +26-ig (34–8) jutó irányító a 2010-es szezonban 36–4-gyel, a 2007-esben 50–8-cal zárt).

Hamár Brady. A New England Patriots 28 first downt ért el a Miami elleni alapszakaszzárón, így 444-gyel végzett, a korábbi rekordot egy idénnyel ezelőttről a Saints tartotta 416-tal. Brady lett az NFL-történelem első irányítója, aki három egymást követő szezon minden egyes alapaszakasz-mérkőzésén adott TD-passzt, sorozata 48 mérkőzéses már, a rekordot Brees tartja 54-gyel, aki szintén ebben a kiírásban előzte meg a korábbi első Johnny Unitast (47). A 28–0-ra nyerő Patriots 2007 után második alkalommal hozta le 6–0-val a csoportmérkőzéseit, a 67 TD pedig a negyedik legtöbb egy szezon során – a rekord természetesen a 2007-es Patriotshoz köthető (75).

14 YARD – A SZEZON LEGNAGYOBB LEOLVADÁSA DÍJ NYERTESE: AZ ARIZONA CARDINALS (DE NAGY HARCBAN VOLT AZ EAGLES IS...)

Pedig olyan jól indult a szezon... Első nekifutásra mindjárt a később rájátszásba jutó Seahawks ellen 20–16-re, a következő körben a szintén playoffos Patriots vendégeként 20–18-ra nyertek a Pintyek, majd az akkor még erősnek látszó (később hasonló visszaesést produkáló – 3–1-es kezdés után 4–12-vel záró) Eagles tönkreverése után a Dolphins (amely együttes az első négy szezonja óta (1966–1969) óta először zárt sorozatban négyszer kevesebb sikerrel, mint győzelemmel egy idényben (7–9 ezúttal)) ellen is diadalmaskodtak. 4–0-s szezonkezdés, rájátszásról szőtt álmok elevenedtek fel hirtelen, de a jó szereplésre már ekkor baljós árnyak vetődtek (a támadófal a szezon elején jobb ementálikat megszégyenítően lyukas volt, nem mintha a szezon végére klasszisokkal javult volna). A Rams elleni mérkőzést már elveszítette az Arizona, majd sorozatban még nyolcat, az utolsót 58–0-ra a Seahawks ellen... Végül 5–11-gyel zárt a Cardinals, ami 4–0-s kezdés után az NFL legrosszabb zárásának felel meg.

13. SANCHEZ HIVATALOSAN IS A LEGROSSZAB IRÁNYÍTÓ AZ NFL-BEN

Nem szép dolog a káröröm, de az NFL rajongói köreiben egyre gyakoribb lett Mark Sanchez és a New York Jets kapcsán. A világhálón nap mint nap újabb és újabb gúnyos karikatúrákban foglalják össze a csapat katasztrofális idényét. Azok helyett most álljon itt egy videó, amin a Jets ellendrukkerei minden bizonnyal jól mulatnak majd.

De előbb említsük meg: Mark Sanchez egész idényre vonatkozó, az ESPN speciális irányító mutatója (mely nem csak az normál QB-rate mellett a sackeket, fumble-öket és a futásokat is figyelembe veszi) 23.4 lett – nem meglepő módon ez a legalacsonyabb az NFL történetében.

PECHES/ÜGYETLEN JETS-MEGMOZDULÁSOK

12 YARD – STATISZTIKA – A LEGKIVÁLÓBB ÚJONCOK

Ebben a szezonban is megdőlt az újoncok által passzolt yardok rekordja, innentől az 1/1-es választott Andrew Luck 4374-e a legjobb elsőéves adat. Érdekesség, hogy az előző idény leggyengébb mérlegével záró együttes újoncai a futott és elkapott yardokat tekintve is jeleskedtek, a Coltson kívül a Clevelandnek került még minden kategóriában első ötbe (sőt, dobogóra) adni játékost, de a Washington is büszke lehet magára, hiszen két futóteljesítménnyel is sikerült a listára kerülni (Robert Griffin III pedig a passzolt yardokat tekintve is kiemelkedő volt emellett).

Ami a védőket illeti, Luke Kuechly beváltotta a hozzáfűzött reményeket, és nem csak az újoncok, de az egész liga legtöbb szerelésszámát tudja felmutatni.

ÚJONCSTATISZTIKÁK
PASSZOLT YARDOK
SZERELÉSEK
1. Andrew Luck (Indianapolis)43741. Luke Kuechly (Carolina)164
2. Brandon Weeden (Cleveland)33852. Bobby Wagner (Seattle)140
3. Ryan Tannehill (Miami)32943. Lavonte David (Tampa Bay)139
4. Robert Griffin III (Washington)32004. Vontaze Burfict (Cincinnati)127
5. Russell Wilson (Seattle)31185. Harrison Smith (Minnesota)103
FUTOTT YARDOK
SACKEK
1. Alfred Morris (Washington)16131. Bruce Irvin (Seattle)8.0
2. Doug Martin (Tampa Bay)14542. Chandler Jones (New England)6.0
3. Trent Richardson (Cleveland)9502. Whitney Mercilus (Houston)6.0
4. Robert Griffin III (Washington)8152. Derek Wolfe (Denver)6.0
5. Vick Ballard (Indianapolis)8145. négyen holtversenyben5.5
ELKAPOTT YARDOK
INTERCEPTIONÖK
1. Justin Blackmon (Jacksonville)8651. Casey Hayward (Green Bay)6
2. T.Y. Hilton (Indianapolis)8612. Janoris Jenkins (St. Louis)4
3. Josh Gordon (Cleveland)8052. Tavon Wilson (New England)4
4. Chris Givens (St. Louis)6984. öten holtversenyben3
5. Kendall Wright (Tennessee)626
A KATEGÓRIÁK ALAPSZAKASZBELI LEGJOBBJAI
A legtöbb passzolt yard:5177Drew Brees (New Orleans Saints)
A legtöbb futott yard:2097
Adrian Peterson (Minnesota Vikings)
A legtöbb elkapott yard:1964Calvin Johnson (Detroit Lions)
A legtöbb szerelés:164Luke Kuechly (Carolina Panthers)
A legtöbb sack:20.5J. J. Watt (Houston Texans)
A legtöbb interception:9Tim Jennings (Chicago Bears)

11 YARD – LUCK TÖRTÉNELMET ÍRHAT A RÁJÁTSZÁSBAN

Andrew Luck, a Coltsot újoncként a rájátszásba juttató QB lehet az első 1/1-es irányító, aki playoff-meccsen kezdőként léphet pályára az 1967-ben bevezetett draftrendszer óta.

A Colts egyébként a hetedik csapat az NFL-ben, amely 1/1-es választás után bejutott a rájátszásba. Ezen csapatok közül kettő választott irányítót a drafton elsőként, de csak a Colts irányítója lépett pályára – nagyban köszönhetően annak, hogy az eredetileg a San Diego által választott Eli Manning addig hisztizett a draftolását követően, hogy végül a New York Giantshez került. A Chargers így sem járt rosszul, Drew Brees rájátszásba vezette a San Diegót, Manningért cserébe pedig végül a Philip Rivers, Shawne Merriman és Nate Keading érkezett (igaz, az évekig zseniálisnak tűnő húzás végül Merriman (jelenleg a Buffalót erősíti, már amikor pályára tud lépni) sérülékenységével, és Rivers és Keading (már a Miami rúgója) formahanyatlása miatt ma már kevésbé látszik kihagyhatatlannak).

Mindemellett most fordult elő először olyan, hogy a drafton az első két választást végző csapat egyaránt bejutott a legjobb tizenkettő közé. Az 1/1-es Colts ugye Luckot, az 1/2-es Redskins pedig RGIII-t drafolta.

Nem mellékesen Russel Wilson, a Seahawks újonca is bejuttatta csapatát a rájátszásba.

10 YARD –WILSON BEÉRTE PEYTON MANNINGET, LUCK A HARMADIK

A St. Louis Rams elleni záró mérkőzésen Russell Wilson Michael Robinsonnak adott TD-passzával 26 hatpontos átadásig jutott első szezonjában, ezzel pedig beállította a Peyton Manning által tartott újoncrekordot. Andrew Luck „csak" 23-ig jutott, de ez is elegendő az örökranglista harmadik helyére, 4374 yardja pedig az új rekord az elsőéveseknél. Ezt Cam Newton 4051-e bánta, de a Carolina Panthers irányítója a második évében sem sokkal maradt el ettől, első két szezonjában 7920 yardig jutott, ezzel pedig megdöntötte Peyton Manning vonatkozó rekordját (7874, felkészül Luck...).

9 YARD – A TITANS 4 PERC 45 MP ALATT NÉGY RETURN-TD SZERZETT

Hogy mi a fenti recept titka? Egy gyenge Jacksonville Jaguars. A Tennessee Titans a borzasztó idényt produkáló Jax ellen ennyi idő alatt négyszer vitte vissza a labdát ellenfele célterületére. Darius Reynaud két puntot, Zach Brown pedig két interceptiont cipelt vissza – a Titans ezzel az első csapat, amely két punt return és két interception TD-t jegyzett egy meccs során. Egy mérkőzésen négy szerzett return-TD-re viszont csak egy csapat volt eddig képes, még 1984-ben a Seahawks egy Chiefs elleni 45–0-s siker után.

Az utóbbi negyven évben pedig szintén csak egy csapat, teljesen véletlenül a Seahawks tudott öt percnél rövidebb idő alatt négy TD-t szerezni (nem csak return) 2002-ben a Vikings ellen. Talán néhányan emlékeznek is: akkor bizonyos Shaun Alexander 1:47 alatt három hatpontos jegyzett.

Reynaud elemében volt

8 YARD – ALFRED MORRIS MÁR ELSŐ ÉVÉBEN ELFELEDTETTE CLINTON PORTIST

Alfred Morris három, és Robert Griffin III egy futott TD-jével a Washington elütötte a rájátszástól a gyűlölt rivális Dallast. Legutóbb 1990-ben fordult elő, hogy a Cowboys ellen két különböző újonc is futott hatpontost szerzett egyazon találkozón (akkor a Cardinalsból Johnny Johnson és Anthony Thompson).

Morris egyébként hamar közönségkedvenc lett a fővárosban, miután 1613 yardjával újoncként megdöntötte Clinton Portis klubrekordját (1516) az egy szezonban futott yardok kategóriában.

Ez volt amúgy a 13. meccs, amin Morris futotta a legtöbbet. Az újoncrekord itt 14 találkozó, amit George Rogers 1981-ben állított fel a Saints mezében. RG3 és Morris pedig az első rookiek az NFL-ben, akik ugyanazon az idény során elnyerték a hét legjobb támadó játékosának járó díjat.

A Redskins előtt 1943-ban a New York Giants volt képes arra a hőstettre, hogy újonc irányítóval és futóval kvalifikálja magát a rájátszásba.

Az egy szezonban újoncok által futott yardok örökrangsorában Morris teljesítménye a harmadik helyre volt elég, nála többet első évében csak Eric Dickerson (1983 Rams – 1808) és George Rogers (1981 Saints – 1674) tudott teljesíteni.

7 YARD – TOVÁBB TART A CÍMVÉDŐ ÁTKA

2006. január 7. Ekkor fordult elő legutóbb, hogy a címvédő (akkor a New England Patriots) mérkőzést nyerjen a következő szezon rájátszásában, akkor a Jacksonville Jaguars volt a szenvedő fél (28–3). Ezután a Hazafiak Tom Brady vezetésével elszenvedték első vereségüket a playoffban (előtte minden alapszakasz utáni találkozóját megnyerte az irányító, közte három bajnoki címmel), ezt követően pedig megszakadt a sorozat.

A 2005-ös idény bajnokaként végző Pittsburgh Steelers 8–8-as mérleggel rájátszásba se jutott, a 2006-os kiírást megnyerő Indianapolis Colts a San Diego Chargers ellen (24–28 a konferencia-elődöntőben), az addig veretlen Patriotsot a Super Bowlban felülmúló New York Giants egy szezonnal később a Philadelphia Eagles ellen (11–23 a konferencia-elődöntőben) kapott ki, a Pittsburgh a 2008-as szezonban aratott sikere után sem tudta kiharcolni az utószezont, a New Orleans Saints a Colts elleni SB-győzelem után a liga történetének eddigi egyetlen negatív mérlegű csoportgyőztese, a Seahawks otthonában (36–41 a wild card-körben) szenvedett vereséget, a Green Bay Packers pedig 15–1-es alapszakasza után a későbbi bajnok Giantsnél bizonyult gyengébbnek (20–37 a konferencia-elődöntőben).

Ebben a szezonban így tehát a Giants volt a soros címvédő, és bár sokáig úgy tűnt, hogy rájátszásuk nem forog veszélyben, a saját hullámvölgyük és a Redskins feltámadása (hét sikerrel zárta a szezont a Washington 3–6-os kezdés után) következtében lemaradt a csoport első helyéről, az NFC North és West csapatainak kiváló szereplése miatt pedig a wild card-helyekről is, így ezúttal sem nyer mérkőzést az előző bajnok a rájátszásban.

5000-ESEK KLUBJA (PASSZOLT YARDOK)
1. Drew Brees – 5476 (2011)
2. Tom Brady – 5235 (2011)
3. Drew Brees – 5177 (2012)
4. Dan Marino – 5084 (1984)
5. Drew Brees – 5069 (2008)
6. Matthew Stafford – 5038 (2011)

6 YARD – BREES HARMADSZOR IS 5000 FELETT, PECHÉRE AZONBAN A VÉDELEM IS REKORDER LETT

Drew Brees a Carolina Panthers elleni csoportrangadón 396 yarddal segítette csapatát a levegőben, így 5177 egységgel zárt, pályafutása során pedig harmadszor jutott 5000 passzolt yard fölé. Mondani sem kell, ez rajta kívül másnak még kétszer sem sikerült, ahogyan kétszer legalább 40 TD-passz fölé jutni sem egymást követő idényekben.

Hogy mennyire nem ért sokat ez a szakajtónyi yard, jól mutatja, hogy a csapat csak 7 sikert szerzett a 16 mérkőzés során, így pedig simán lemaradt a rájátszásról. Ebben persze óriási szerepe volt a védelem gyengélkedésének.

A védelem 282 yardra volt az 1981-es Colts egy szezonban elszenvedett yardrekordjától, és miután DeAngelo Williams egyedül futott 210 yardot a szezonzárón, minden különösebb gond nélkül meg is dőlt ez a rekord. A Panthers végül 260 passzolt és 273 futott yarddal zárt a Saints ellen.

5 YARD NEW YORK ÉS PENNSYLVANIA KÉZ A KÉZBEN – DE NEM A RÁJÁTSZÁSBAN

Arról már megemlékeztünk, hogy a Giants nem harcolta ki a rájátszást ebben a szezonban. A Nagy Alma másik csapata, a Jets borzalmas szezonja csak hat sikert eredményezett, így természetesen Rex Ryan együttese is pihenőre vonulhatott már, így a 2003-as szezon óta először fordult elő, hogy egy New York-i csapat se kerüljön playoffba.

Ennél is régebben, az 1999-es idényben volt rá példa, hogy egyik pennsylvaniai együttesnek se jöjjön ez össze: az Eaglesről már esett szó a nagy visszaesők között, de a Steelers sem lehet túlságosan elégedett saját 8–8-as mutatójával.

4 YARD – PETERSONNAK KÖZEL VOLT A CSÚCS, WATTÉKNAK NEM

Adrian Peterson káprázatos, 199 yardos futóteljesítménnyel segítette rájátszásba csapatát a Packers legyőzése során, ezzel azonban kevéssel elmaradt a ligarekorder Eric Dickerson csúcsától. Mindezt úgy, hogy a 2011-es idény végén térdében két szalag is elszakadt, ami egy átlagembernél nagyjából azt is megkérdőjelezi, hogy valaha normálisan futni tudjon, márpedig ez igencsak szükséges egy futójátékosnak... Ja, és a szezon során hétszer is legalább 150 yardot futó Adrian Peterson amúgy kvalifikálni akarja magát a 2016-os riói olimpiára 200 m-es és 400 m-es síkfutásban.

2000-ES KLUBJA (FUTOTT YARDOK)
1. Eric Dickerson – 2105 (1984)
2. Adrian Peterson – 2097 (2012)
3. Jamal Lewis – 2066 (2003)
4. Barry Sanders – 2053 (1997)
5. Terrell Davis – 2008 (1998)
6. Chris Johnson – 2006 (2009)
7. O. J. Simpson – 2003 (1973)

A Green Bay számára véget ért ezen az estén egy hosszú széria: 12 sorozatban megnyert csoportrangadó, 9 zsinórban sikerrel megvívott alapszakaszzáró és 5 egymás utáni Vikings elleni diadal után szenvedett ismét vereséget. Revánsra sokat nem kell várni, hétvégén a wild cardon ismét összefutnak a felek.

A mérkőzés legviccesebb jelenete az volt, amikor Jordy Nelson felkapta a földről a Mike McCarthy által pályára dobott piros zászlót, amelyet a mesterek akkor hajítanak pályára, ha felül kívánják bíráltatni a játékvezetők által a pályán hozott ítéletet. Csakhogy, az eredetileg labdavesztésnek megállapított esetet automatikusan vissza kellett néznie a videobírónak (csak úgy, mint a pontszerző akcióknál is a véleményes TD-ket), így a zászló bedobása teljesen feleslegessé válik ebben az esetben. Sőt, a Detroit Lions éppen emiatt bűnhődött korábban, amikor Justin Forsett teljes mértékben érvénytelen TD-jénél Jim Schwartz főedző nyilván a régi reflexeknek köszönhetően egyből bedobta, ezzel viszont szabálytalanságot követett el (időhúzásnak minősült, mivel automatikusan visszanézésre került volna), és a szabálytalanság miatt a játékvezetők már nem nézhették vissza az esetet, így maradt a pályán hozott, egyértelműen rossz döntés. Most, hogy a szabály mekkora hülyeség, az más kérdés, el is törlik valószínűleg, de azóta gyakorlatilag egy lelátón ülő kisgyerek is tudja (hálaadásnapi korai mérkőzés volt, így ország-világ látta a történetet az Egyesült Államokban), hogy ilyen esetben nem szabad bedobni a zászlót. Ezt konstatálta fejlegyintéssel Jordy Nelson, és őrjöngő rohanással Aaron Rodgers is. McCarthy szerencséjére azonban már a zászló berepülése előtt megkezdődött a visszanézés, így nem veszítette el a labdát a Packers, sőt TD-t ítéltek – de egy 15 yardos büntetést azért a kezdőrúgás előtt kapott a Green Bay.

J.J. Watt és Aldon Smith sem tudott újabb zsákolást bemutatni, így egyikük sem került közelebb Michael Strahan 22.5 sackes szezoncsúcsához, de előbbi 20.5-es, utóbbi 19.5-es teljesítménye így is kiválónak mondható.

3 YARD – CSÚCSOT NEM DÖNTÖTT, DE NÁLUNK ÍGY IS MEGAWATT AZ ÉV VÉDŐJE

Utolsó részéhez ért védőfigyelőnk is. Az biztos, hogy statisztikailag lehetett volna szebb is a zárás esetükben, sacket egyedül Von Miller (Denver Broncos) tudott felmutatni. A 4–3-as szélső linebacker vezérelte védelem esélyt sem hagyott a Kansas City Chiefsnek, 38–3-ra nyertek Manningék, Miller pedig 18.5 sackkel zárta az idényt, így első két szezonjában káprázatos, 30 sackig jutott – a szezon előtt Reggie White 31-e volt a rekord.

Csakhogy ez már réges rég múlt idő. Aldon Smith (San Francisco 49ers) ugyanis már hetekkel ezelőtt 33.5-re tornázta saját mutatóját, de mivel az utolsó három fordulóban egy sem jött neki össze (nagyon ne feledkezzünk meg tehát a megsérülő Justin Smith érdemeiről!!!), így a szezoncsúcs nem jött össze.

Cameron Wake (Miami Dolphins) számára sem alakult jól a vasárnap, a Patriots ellen J. J. Watt és Aldon Smith után ezúttal neki sem jött össze (a két csapat első mérkőzésén 1.5-et szerzett azért), így 15-tel zárta az idényt.

Geno Atkins (Cincinnati Bengals) három irányítósiettetésig jutott a Baltimore Ravens ellen, így ebben a kategóriában 49-cel zárt, emellett volt 13 még szabályos QB-megütése és 12.5 sackje is.

Végül, de nem utolsó sorban J. J. Watt (Houston Texans). Olyannyira, hogy nálunk ő lett az év legjobb védője, pedig igencsak szoros volt a versenyfutás. Watt 3–4-es defensive endként az utolsó mérkőzésig harcban volt a sackrekordért, ami a posztját tekintve egészen brutális teljesítményt jelent. Végül 20.5-et hozott össze, emellett volt még 16 passzkivédekezése is (mondani sem kell, hogy ez is messze veri a posztján szereplők teljesítményét), és még négy labdavesztést is kierőszakolt. A Colts elleni szezonzárón az ő kiemelkedő produkciója (bár sacket nem szerzett, két QB-hitje, és három siettetése így is volt egy levédekezett passz mellett) sem volt elég a Texansnak, hogy diadalmaskodjon, így elbukta a pihenőhetet az együttes, Watt szezonbeli teljesítményéhez fogható talán csak Adrian Petersontól volt látható.

2 YARD – „EZ LESZ AZ UTOLSÓ MENET" – A LEGENDÁS RAY LEWIS VISSZAVONUL

Szerdán, az újév második napján Ray Lewis, a Baltimore Ravens legendás linebackere bejelentette: az idény után szögre akasztja felszerelését. A 37 éves játékos elmondta, hogy az Indianapolis Colts elleni vasárnapi összecsapáson, a rájátszás első fordulójában lép pályára utoljára hazai közönség előtt. Lewis 1996-ban, a klub alapításakor lett a Ravens játékosa, az együttessel 2000-ben Super Bowlt nyert, ráadásul a New York Giants elleni fináléban a találkozó legjobbjának járó MVP-címet is elnyerte. Karrierje során kétszer választották az év legjobb védőjének, 12-szer választották be a Pro Bowlba, hét alkalommal pedig az Év csapatába.

„Minden maradék erőmet bele fogom adni. Nem azért térek vissza, hogy már az első körben vége legyen" – mondta a sérüléséből felépülő Lewis csapattársainak a Colts elleni wild card-meccs kapcsán.

A baltimore-i ikon visszavonulása kapcsán jelenlegi és korábbi csapattársai, de még ellenfelei is elismerően nyilatkoztak Lewis páratlan pályafutásáról és hozzáállásáról. Volt, aki egyenesen a legjobb játékosnak kiáltotta ki.

Ray Rice, a Ravens futója pedig csak ennyit mondott a hír hallatán: „Egyszerűen nem tudom elképzelni nélküle a Baltimore-t".

Mi se, de ezzel valószínűleg nem vagyunk egyedül...

1 YARD – PEYTON MANNING A BRONCOS MEZÉBEN IS REKORDER, A DENVER NYERI A SUPER BOWLT?

A múlt nyáron a székhelyét a Coltstól Denverbe áttevő Peyton Manning a Kansas ellen 304 yarddal és három dobott TD-vel zárta az alapszakaszt. Az irányítónak ez volt a 73. minimum három touchdownos mérkőzése karrierje során, amivel immár maga mögé utasította a legendás Brett Favre-t (72).

SZAVAZÁS

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2012-es szezonját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Manning egyébként 16 meccs után 4659 yarddal és 37 TD-vel zárt összesen, ami szintén rekord egy új csapathoz kerülő QB-től. Drew Brees első saintses évében 4418 yardot passzolt 2006-ban, míg Vinny Testaverde (1996, Baltimore) és Brett Favre (2009, Minnesota) 33 touchdownt hozott össze új klubjában első évében. Manning 37 TD-je egyébként rekord a 36 év feletti QB-k körében.

De még nincs vége!

A Denver a negyedik csapat az NFL történelmében, amely sorozatban legalább 10 meccset tudott megnyerni minimum hétpontos különbséggel – Peytonnak pedig ebben is nagy szerepe volt. Még a Colts játékosaként 2005-ben zsinórban 13 meccset nyert meg így (ez a ligarekord). 1942-ben a Bears és most a Broncos 11-11-et, 1997-ben pedig a 49ers 10-et húzott be sorozatban legalább egy TD-nyi előnnyel.

Manning kedvenc célpontja, Demaryius Thomas hetedik meccsét zárta 100 vagy annál több elkapott yarddal – a Broncosnál Rod Smith tartja az egy idénybeli rekordot ebben a témában 8 találkozóval még 2000-ből.

Ja igen, nehogy elfelejtsük! Amikor a Denver legutóbb első kiemeltként vágott neki a rájátszásnak 1998-ban, akkor megnyerte a Super Bowlt...

TD – BÁTOR JÓSKA

A 17. hétre azt jósoltuk, hogy az Indianapolis kihasználja a Houston gyengélkedését, és legyőzi a Texanst hazai pályán, valamint, hogy Calvin Johnsonnak összejön a 2000 elkapott yard. Utóbbi a Chicago ellen végül nem lett meg, a Colts sikerét viszont eltaláltuk, néhány olvasóink fogadásának nagy örömére.

Ezúttal nem a wild card-körre tippelünk, hanem utolsó szezonbeli yardról yardra anyagunkként az egész rájátszásra! A hétvégén érzésünk szerint a Texans magára talál, és az előző idényhez hasonlóan ezúttal is legyőzi a rájátszásban a Bengalst, mint ahogy Ray Lewis búcsúmeccsére sem számítunk még, a Ravens két vállra fekteti a Coltsot. A Packers otthon visszavág Petersonéknak, a Redskinsnek viszont meg kell elégednie a csoportgyőzelemmel – továbbmegy a Seahawks!

Az elődöntőkben a Denver Broncos nagy csatában felülmúlja a Ravenst, de a Texans visszavág a Patriotsnak, ahogyan néhány éve a Jets is tette. A Falcons megtöri az NFC-elsők rossz szokását (legutóbbi 5 alkalomból négyszer egyből elvérzett az aktuális első) és kiejti a Seahawkst, a 49ers viszont nem bír a Packersszel.

A konferenciadöntőkben a Texans sem tudja megállítani Manningék menetelését, és Rodgersék is folytatják jó sorozatukat, így a döntőben a Green Bay és a Denver találkozik, ahol a Packers diadalmaskodik.

NFL 2012, ALAPSZAKASZ
17. (UTOLSÓ) FORDULÓ – CSOPORTRANGADÓK HETE
2012. 12. 30.19:00Atlanta Falcons–Tampa Bay Buccaneers17–22
2012. 12. 30.19:00Buffalo Bills–New York Jets28–9
2012. 12. 30.19:00Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens23–17
2012. 12. 30.19:00Detroit Lions–Chicago Bears24–26
2012. 12. 30.19:00Indianapolis Colts–Houston Texans28–16
2012. 12. 30.19:00New Orleans Saints–Carolina Panthers38–44
2012. 12. 30.19:00New York Giants–Philadelphia Eagles42–7
2012. 12. 30.19:00Pittsburgh Steelers–Cleveland Browns24–10
2012. 12. 30.19:00Tennessee Titans–Jacksonville Jaguars38–20
2012. 12. 30.22:25Denver Broncos–Kansas City Chiefs38–3
2012. 12. 30.22:25Minnesota Vikings–Green Bay Packers37–34
2012. 12. 30.22:25New England Patriots–Miami Dolphins28–0
2012. 12. 30.22:25San Diego Chargers–Oakland Raiders24–21
2012. 12. 30.22:25Seattle Seahawks–St. Louis Rams20–13
2012. 12. 30.22:25San Francisco 49ers–Arizona Cardinals27–13
2012. 12. 31.2:20Washington Redskins–Dallas Cowboys28–18

NFL 2012, RÁJÁTSZÁS
WILD CARD-MÉRKŐZÉSEK (2013.01.05–06.)
AFC
Houston Texans (3.)–Cincinnati Bengals (6.)
2013.01.05. 22:30 (tv: Sport 1)
Baltimore Ravens (4.)–Indianapolis Colts (5.)2013.01.06. 19:00 (tv: Sport 2)
NFC
Green Bay Packers (3.)–Minnesota Vikings (6.)2013.01.06. 2:00 (tv: Sport 1)
Washington Redskins (4.)–Seattle Seahawks (5.)2013.01.06. 22:30 (tv: Sport 2)
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2013.01.12–13.)
AFC
Denver Broncos (1.)–Az AFC Wild Card-körből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat (4./5./6.)2013.01.12. 22:30
New England Patriots (2.)–Az AFC Wild Card-körből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat (3./4./5.)2013.01.13. 22:30
NFC
Atlanta Falcons (1.)–Az NFC Wild Card-körből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat (4./5./6.)2013.01.13. 19:00
San Francisco 49ers (2.)–Az NFC Wild Card-körből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat (3./4./5.)2013.01.13. 2:00
KONFERENCIADÖNTŐK (2012.01.20–21.)
AFC
Az AFC konferencia-elődöntőből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat (1./2./3./4./5.)–Az AFC konferencia-elődöntőből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat (2./3./4./5./6.)2013.01.21. 0.30
NFC
Az NFC konferencia-elődöntőből továbbjutó magasabban rangsorolt csapat (1./2./3./4./5.)–Az NFC konferencia-elődöntőből továbbjutó alacsonyabban rangsorolt csapat (2./3./4./5./6.)2013.01.20. 21.00
SUPER BOWL (XLVI), 2012.02.04.
Az AFC győztese–Az NFC győztese*2012.02.04. 0.30
* Mercedes-Benz Superdome (New Orleans)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik