nemzetisport.hu 2013.12.22 22:20 Frissítve: 2014.11.12 02:02

NFL: P. Manning 51. TD-jét dobta, megdöntötte Brady csúcsát

Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 16. fordulójában Peyton Manning, a Denver Broncos irányítója szezonbeli 51. touchdown-passzát jegyezte, így átadta Tom Brady korábbi, 50-es csúcsát. A magyar idő szerint hét órakor kezdődő meccsek során három csapat, a Carolina Panthers, a Cincinnati Bengals és a New England Patriots jutott be a rájátszásba – utóbbinak ráadásul nem is kellett ehhez pályára lépnie.

51 TD – Peyton Manning megdöntötte Tom Brady elképesztő rekordját (Fotó: Reuters)

 


Az alapszakasz menetrendje
A csoportok állása
A konferenciák állása
A rájátszás menete

Peyton Manning nem akarta az utolsó körre hagyni, így már most megdöntötte Tom Brady elképesztő rekordját. A Denver irányítója a Houston elleni 37–13 során négyszer passzolt pontosan a célterületen belülre, így idénybeli 51. hatpontosával új csúcsot állított fel az NFL-ben. Ennyi TD-t ugyanis korábban senki nem passzolt még egy szezonon belül.

A sikerével, és a Kansas City Chiefs (sima) Indianapolis Colts elleni vereségével (7–23) a Denver biztosította magának elsőként a pihenő hetet a rájátszásban, az első helye azonban még nem fix, nem úgy a Főnökök pozíciója: az előző szezon 1/1-ese az 5. helyen zárja az AFC-ben az alapszakaszt, így a legrosszabb mérleggel záró csoportgyőzteshez látogat a wild card-körben – jelen állás szerint pont a mai meccs visszavágójára, Indianapolisba.

A New England Patriots megnyerte csoportját, s egyben biztosította helyét a rájátszásban is. Mindezt úgy, hogy nem is kellett pályára lépnie, hisz a Miami Dolphins 19–0-ra kikapott a Buffalótól.

Bejutott a playoffba a Carolina Panthers és a Cincinnati Bengals is! Előbbi nagy csatában 17–13-ra nyert a csoportrivális New Orleans Saints ellen – pedig a negyedik negyedben még a meccsen amúgy hatszor sackelt Drew Breesék vezettek. A Bengals hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Minnesota Vikings ellen, a négy TD-ig jutó Andy Dalton vezérletével 42–14 lett a vége.

A Dallasnak nem sokon múlt, hogy maradék esélyét is elveszítse a rájátszásra! A Washington egészen a hajráig vezetett 23–17-re, ám a végén Tony Romo jól passzolt a futó DeMarco Murrayhez, így egy ponttal a Cowboys diadalmaskodott, s jövő héten a csoportrivális Eagles ellen a rájátszásért játszhat (23–24).

Tom Brady nem hozott űrszámokat, de vigyázott a labdára, és sima sikerre vezette a New Englandet (Fotó: Action Images)

 

A címvédő Baltimore Ravens otthon kikapott New Englandtől (7–41). Az AFC döntő visszavágóján a sérülésektől sújtott Hazafiak (ráadásul a meccs során hosszabb rövidebb időre Dont’a Hightower, Steve Gregory, Devin McCourty és Shane Vereen is kiesett) az első támadásukból ugyan még nem szereztek pontokat, a következő kettőből azonban egyaránt TD-ig jutottak. Legarrette Blount és Vereen hatpontosa között a szintén sérüléstől szenvedő Joe Flacco eladta a labdát.

A Super Bowl legértékesebb játékosának megválasztott Flacco ezután sem találta a fonalat, Stephen Gostkowski mezőnygóljaival pedig az utolsó negyedet 20–0-val kezdte a Patriots. A szünet után alaposan beragadt ugyan a New England támadósora, és Flacco egyyardos futása, és a kivédekezett Pats-támadás után úgy tűnt, még szoros lehet a meccs, egy négy és fél perces, csak futásokból álló drive végén Blount második TD-jét is megfutotta, eldöntve a meccset (7–27). Ekkor még 2:05 hátra volt a meccsből, Flacco helyére pedig Tyrod Taylor állt be, akinek ugyan volt pár szép menekülése, első lehetőségéből mindjárt TD-t érően ejtette el a labdát (Chandler Jones szedte össze a célterületen), majd passzából Tavon Wilson vitte vissza 74 yardon keresztül a tojást. A New England-i védelem így 3 interceptionnel (ebből kettőt az újonc Logan Ryan jegyzett) és egy megszerzett fumble-lel zárt, így Tom Bradynek nem kellett kiemelkedő számokat produkálnia (14/26, 172 yard, 1 TD) a sikerhez.

 

Ön szerint melyik csapat nyeri meg az NFL 2013-as szezonját?

New England Patriots   (2106)
Denver Broncos   (1949)
Seattle Seahawks   (1139)
Green Bay Packers   (734)
San Francisco 49ers   (723)
Az NFC East csoportgyőztese (Eagles, Cowboys)   (682)
A New Orleans Saints   (637)
más – San Diego Chargers   (562)
Kansas City Chiefs   (505)
Carolina Panthers   (467)
Indianapolis Colts   (439)
Cincinnati Bengals   (418)
Összes szavazat: 10361
Szavazás kezdete: 2013. 11. 19
 

Óriási védelmi csatát hozott az NFC West rangadója, Russell Wilson irányításával először kapott ki hazai pályán a Seattle Seahawks. A Halászsasok Steven Hauschka korai mezőnygóljával vezetést szereztek ugyan, de Jay Feeley három mezőnygóljával 9–3-ra fordított az Arizona Cardinals. Zach Miller 11 yardos elkapása után még egyszer visszavette a vezetést a Seahawks, Michael Floyd 31 yardos TD-je és Rashard Mendenhall kétpontosa után azonban 17–10-re a vendégek nyertek. Az irányítók pocsékul játszottak, Carson Palmer 178 yardja és egy TD-je mellett négyszer is eladta a labdát, de Wilson sem lehet büszke 27 passzból elért 108 yardjára és 1/1-es TD/interception-mutatójára. A hazai védelemből ki kell emelni Richard Shermant, aki kétszer is megszerezte Palmer passzát, így már 8 interceptionnél tart a szezonban.

A New York Giants szezonja korábban a kukába ment már, Eli Manningék azonban még gondoskodtak róla, hogy a Detroité is hasonlóan alakuljon. A Lions a Ravens elleni vereség után 3–13-ról még fordítottak (20–13, közte egy Manning-safetyvel és egy sikeres kétpontossal is), de Will Hill 38 yardos interception utáni pontszerzése után hosszabbítás következett. Itt pedig Josh Brown 45 yardról nem hibázott, így a Giants nyert (20–23). Manning nem játszott különösebben jól (256 yard, 1 TD, 1 int), de Matthew Staffordnál (222, 0/2) így is jobb volt, így hiába játszott nagyszerűen Joique Bell futó (91 futott, 63 elkapott yard és egy TD), így is a vendégek nyertek. Ezzel a vereséggel a Lions legfeljebb 8–8-as mérleggel zárhat, márpedig a Packers/Bears duó egyikének ennél biztosan jobb mutatója lesz, és mivel a Saints és a Cardinals is 10-10 sikerrel áll, a wild card-helyre már nincs esély.

Nem sokon múlt a ráadás Green Bayben sem. Hiába hiányzott Aaron Rodgers ezúttal is a Packersből, a 84 yardig jutó Eddie Lacy TD-ivel 14–7-re, majd 21–17-re is vezettek a „sajtfejűek”. A Pittsburgh Steelers Matt Spaeth elkapásával és Cortez Allen interception utáni TD-jével 31–21-re fordítottak, de Mason Crosby mezőnygólja és John Kuhn futása 7:14-gyel a vége előtt egyenlítést jelentett. A vendégek részéről a 124 yardot rongyoló Le’Veon Bell is megfutotta a saját TD-jét, így 1:25-tel a vége előtt 38–31-re vezetett a Steelers. Micah Hyde 70 yardos visszahordás után már csak 31 yard kellett volna a házigazdának, és bár a Steelers egyeséig eljutottak Matt Flynnék, az utolsó játék sikertelen lett, így lepörgött az óra.

Sikerével a Steelers életben tartotta halovány playoff-reményét, bár ehhez számos dolognak kell összejönnie a Pittsburgh számára. Így például a San Diego Chargers vereségének, hiszen Philip Riversék (201 yard, 1/1 TD/int) Ryan Mathews (99 futott, 20 elkapott yard, egy TD) remeklésének köszönhetően 26–13-ra legyőzték az Oakland Raiderst, így sorozatban a harmadik meccsüket megnyerve 8–7-re módosították mérlegüket. Jelenleg az AFC-ben sima veresége ellenére is a Miami áll a még rájátszást érő hatodik helyen, miután a három 8–7-tel álló csapat (Dolphins, Ravens, Chargers) összevetéséből a floridaiak jönnek ki a legjobban.

LeSean McCoy tarthatatlan volt (Fotó: Action Images)

 

A Philadelphia Eagles a meccs végére 230 passzolt yardig és két touchdown-átadásig jutó irányító, Nick Foles és a 133 yardot, közte két TD-t elérő futó, Lesean McCoy remeklésével már az első félidőre kiütötte a Chicago Bearst. A 24–0-s kezdés után az első félidő hajrájában a Chicago egy mezőnygóllal szépített, de a játék képe a folytatásban sem sokat változott.

A Philadelphia a szorosabb harmadik játékrész után a negyedikben is produkált egy 21–0-s sorozatot (akárcsak az első negyedben), közte egy visszahordott, TD-t eredményező interceptionnel, így végül 54–11-re győzött. A vendégek irányítója, Jay Cutler 222 passzolt yarddal, egy TD-tadással és egy eladott labdával zárt.

A Bears ezzel nagy esélyt szalasztott el, hiszen ha győzött volna, rájátszásba jut. A Philadelphia megtartotta egymeccses előnyét, de a továbbjutása a Chicagóhoz hasonlóan az utolsó fordulóban dől el. A Chicago otthon játszik majd a Green Bay ellen, a Philadelphia Dallasba látogat.

 NFL 2013, ALAPSZAKASZ
16. (UTOLSÓ ELŐTTI) FORDULÓ
2013.12.22 19:00 Buffalo Bills–Miami Dolphins 19–0
2013.12.22 19:00 Carolina Panthers–New Orleans Saints 17–13
2013.12.22 19:00 Cincinnati Bengals–Minnesota Vikings 42–14
2013.12.22 19:00 Houston Texans–Denver Broncos 13–37
2013.12.22 19:00 Jacksonville Jaguars–Tennessee Titans 16–20
2013.12.22 19:00 Kansas City Chiefs–Indianapolis Colts 7–23
2013.12.22 19:00 New York Jets–Cleveland Browns 24–13
2013.12.22 19:00 St. Louis Rams–Tampa Bay Buccaneers 23–13
2013.12.22 19:00 Washington Redskins–Dallas Cowboys 23–24
2013.12.22 22:05 Detroit Lions–New York Giants 20–23 – h.u.
2013.12.22 22:05 Seattle Seahawks–Arizona Cardinals 10–17
2013.12.22 22:25 Baltimore Ravens–New England Patriots 7–41
2013.12.22 22:25 Green Bay Packers–Pittsburgh Steelers 31–38
2013.12.22 22:25 San Diego Chargers–Oakland Raiders 26–13
2013.12.23 2:30 Philadelphia Eagles–Chicago Bears 54–11
2013.12.24 2:40 San Francisco 49ers–Atlanta Falcons  

 

2014.01.28 01:55:36

NFL nemzetisport.hu

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga bajnokai az 1966-os szezon óta.

2017.10.26 11:16:13

NFL nemzetisport.hu

A Steelers újonc tehetsége hamar bizonyította, nem most jött le a falvédőről.

2017.10.18 15:21:48

NFL nemzetisport.hu

A bűvészfellépéseivel híressé váló Dorenbos nyílt szívműtéten esett át, amiről képeket is közölt.

2017.09.28 00:09:24

NFL BODNÁR ZALÁN

NS-VÉLEMÉNY. Miért lenne ezért hibás a nemzeti himnusz?