NFL: kikapott a Detroit, már csak a Green Bay hibátlan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2011.10.16. 22:45
null
Marion Barber második TD-jét érte el a Chicago futójaként (Fotó: Reuters)
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 6. fordulójában a címvédő Green Bay Packers magabiztos, 24–3-as győzelmet aratott a St. Louis Rams ellen, és mivel a Detroit Lions hazai pályán 25–19-ra kikapott a San Francisco 49erstől, már csak egyedül Aaron Rodgersék hibátlanok a ligában. A New England Patriots alaposan megszenvedett a Dallas Cowboysszal, de Tom Brady utolsó támadássorozatban adott touchdownpasszával végül 20–16-ra diadalmaskodott. Al Davis halálát követően második alkalommal is nyert korábbi csapata, az Oakland Raiders, ezúttal a Cleveland Browns ellen 24–17-re, de a sikernek ára volt, várhatóan az idény hátralévő részére kiesett kulcscsonttörése miatt Jason Campbell kezdőirányító.

A 2:30-AS MÉRKŐZÉS


Nagyszerűen kezdtek a hazaiak, hiszen előbb villámgyorsan leparancsolták a Vikingek támadóit, majd Devin Hester 48 yardos touchdownelkapásával megszerezték a vezetést (7–0). Két újabb puntot követően támadhattak a vendégek, ám Brian Urlacher a saját célzónáján belül vitte le Donovan McNabbet, így a safetyvel már 9–0-ra módosult az állá.

A Minnesota vesszőfutása csak nem akart véget érni az első negyedben, Matt Forté 21 yardos futását (mellyel már 53 egységnél tartott 11 és fél perc után) követően Marion Barber rongyolt a célterületre 3 yardról (16–0).

Az első öt fordulóban a második legjobb első félidőkkel büszkélkedő (cserébe a legpocsékabb 2. félidőt felmutató) Vikingek Ryan Longwell 37 yardos mezőnygóljával szépítettek (16–3), ám Chris Kluwe rendkívül rövid puntja után Cutler nagyon hamar újabb touchdownt passzolt, Dane Sanzenbacher 13 yardos elkapásával már 20 volt közte, és bár két perccel a félidő zárása előtt Longwell 37-ről újabb fieldgoalt szerezhetett volna, a rosszul lekészített labda végül mellé szállt, az ellentámadá végén Robbie Gould azonban nem hibázott, így 26–3-as hazai vezetés mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A folytatásban Jared Allen szerezte meg Jay Cutlertől a labdát, majd Adrian Peterson futott 4 yardról a célterületre az akció végén (26–10), túl sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, Hester a kezdőrúgást követően 98 yardon keresztül hordta vissza a labdát (33–10) – 17. visszafutott TD-jénél többet egyedül Deion Sanders szerzett (19), illetve Rod Woodson áll még hozzá hasonlóan 17-tel.

A Nemzeti Sport Online szakmai 
együttműködő                   partnere a Bowl.hu
A Nemzeti Sport Online szakmai együttműködő partnere a Bowl.hu

Gould két mezőnygóljával a záró játékrész elején 39–10-re változott az állás, ami után bemutatkozott a Vikingeknél az újonc elsőkörös irányító, Christan Ponder – mindjárt egy 8 yardos futással és három jó passzal. Hiába ért el azonban rúgási távolságba a Minnesota, negyedikre is nekimentek a vendégek, és mivel ez a játék nem jött össze, ismét védekezésre kényszerültek.

A hátralévő időben Ponderék még egy 4. kísérletet hagytak kihasználatlanul, újabb pont azonban már nem esett, a Bears magabiztosan behúzta a vasárnap esti rangadót.

A 22 ÓRÁS MÉRKŐZÉSEK

Wes Welker és a New England hazai pályán sorozatban 31. alkalommal nyert (Fotó: Reuters)
Wes Welker és a New England hazai pályán sorozatban 31. alkalommal nyert (Fotó: Reuters)

A New England Patriots–Dallas Cowboys találkozó előtt két fő kérdés foglalkoztatta a statisztikusokat, vajon megszakad-e a Hazafiak emberemlékezet óta tartó hazai veretlenség Tom Brady irányításával (legutóbb 2006 novemberében kapituláltak az alapszakaszban, azóta mind a 30 alkalommal győztesen hagyták el a pályát), illetve, hogy beállítják-e a bostoniak a St. Louis Rams elképesztő rekordját, melynél 14 egymást követő alkalommal jutott legalább 30 pontig az együttes. Érdekesség, hogy a Hazafiak legutóbb a Cleveland Browns ellen maradtak 30 pont alatt, és annak a csapatnak a védőkoordinátora Rob Ryan volt, aki jelenleg a Dallas hasonló tisztségét tölti be…

Mindkét csapat rengeteg hibával kezdett, előbb Tony Romo adta el a labdát, amelyet követően Stephen Gostkowski mezőnygóljával vezetést szereztek a hazaiak (3–0), majd Tom Brady is interceptiont dobott, amelyet Dan Bailey egy 48 yardos field goallal zárt le (3–3). A Patriots részéről ráadásul Matthew Slater elejtette a labdát a kirúgás után, de szerencséjére a dallasi támadók sem vigyáztak eléggé, így ismét a New England következett.

Egy újabb Gostkowski-hárompontos (6–3) után megszületett a mérkőzés első touchdownja is, Welker 5 yardos elkapása után (13–3).

SZAVAZÁS

Mi a véleménye Sebastian Vettel előzéséről? - Köztér

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A Dallas azonban ezután zseniálisan ölte az időt, két több mint hétperces drive-val tartotta lent Bradyéket, és a harmadik negyed közepénél Jason Witten elkapása, majd Dan Bailey közeli mezőnygólja után ki is egyenlített (13–13).

Hosszú idő után először mutatott életjeleket a Patriots, amikor 4. és 4-re, és puntra kényszerültek a dallasi 39 yardosról, de Spencer nekifutott Meskó Zoltánnak, így ötyardos büntetést kaptak a vendégek, és jöhettek ismét a hazaiak. Egészen a dallasi 17-esig, amikor is Aaron Hernandez elkapása után Bradie James kiszedte a kezéből a labdát.

A Cowboys támadóit ezúttal ugyan feltartóztatták a New England-i védők, majd az ellentámadásból jól is haladt a Patriots, de ekkor jött az újabb hazai labdavesztés, Brady passzát Sean Lee halászta le, megszerezve idei 3. interceptionjét.


Bár a vendégek a Hazafiak öt yardosáig eljutottak, két kísérletből sem sikerült további yardokat szerezni – sőt, vesztettek hármat –, így Bailey újabb mezőnygólja jöhetett, és a mérkőzés során először vezetett a Cowboys (13–16).

A hazai offense gyorsan megakadt, de a védelem kihúzta a bajból Bradyéket, akik a saját 20-asukról jöhettek 2 és fél perccel a vége előtt. Ekkor pedig valami olyan következett, ami miatt a Hazafiak 12-ese annak idején megkapta a Mr. Cool becenevet: nyomát sem lehetett látni a korábbi görcsös játéknak, 9 passzából 8 volt sikeres, amelyből 78 yardot haladt az együttes, a maradék kettőt pedig ő futotta meg a játék közben, így Hernandez 8 yardos elkapása után fordított a Patriots (20–16), és bár harminc pont ezúttal nem lett meg, és így továbbra is megdönthetetlen a Kosok 1999–2000 között felállított rekordja, 31. sorozatbeli hazai alapszakaszban elért győzelmével Brady tovább nyújtotta a csúcsot (a második Brett Favre anno 25-ig jutott).A Baltimore Ravens nagyszerű védekezésének köszönhetően kordában tartotta a továbbra is André Johnson-vesztette Houston Texanst, a Ray Lewis vezette védelem összesen négyszer csomagolta be a 220 yardig jutó Matt Schaubot, míg a Hollók támadói közül a TD-passz végül nem adó, de így is 300 yard felett záró (305) Joe Flacco mellett a talajon 101 yardot, elkapásokkal 60-at haladó Ray Rice, és a két elkapó, a 132 egységig jutó Anquan Boldin és a 84-et összehozó újon Torrey Smith-t lehetett még kiemelni. Az előző idény legtöbb futott yardját produkáló Arian Foster a Baltimore ellen kevésbé tündökölt, mint tette azt a Steelers ellen, ezúttal 49 futott és 52 elkapott yardot hozott össze, de mindenképpen érdemes kiemelni a Texans védelmében a 2 sacket és egy interceptiont is bemutató Tim Jamisont. A Ravens tehát ötödik sikerét aratta a szezonban, John Harbaugh vezetőedző pedig csatlakozott öccséhez, Jimhez, aki a 49ersszel áll 5–1-gyel.


Az Oakland Raiders Al Davis halálát követően második összecsapását is megnyerte, de kezdő irányítója, Jason Campbell várhatóan egész idényre kiesett kulcscsonttörése miatt. A helyére beugró Kyle Boller nem követett el hibát, a szokásosan erős futójáték (Darren McFadden ezúttal 91 yarddal és egy TD-vel zárt) pedig nagy segítséget kapott a speciális egységtől: Shane Lechler punter (!) 35 yardot passzából Kevin Boss szerzett hatpontost egy trükkös játékot követően, Sebastian Janikowski 48 yardról is pontot volt, Jacoby Ford pedig 101 yardos kirúgás utáni visszahordott touchdownt szerzett. A Fosztogatók elkapója, a három évvel ezelőtti 1/7-es Darrius Heyward-Bey erre a szezonra úgy tűnik kezdi beváltani végre a hozzá fűzott reményeket, ezúttal 82 yardot köszönhetett neki együttese, ötödik mérkőzésen szerzett 345 egysége pedig már csak 21-gyel van lemaradva az előző szezonbeli összes elkapott yardjától. A Barnák részéről Colt McCoy 215 yarddal és 2 TD-vel zárt, de 45 passzából csak 21 volt sikeres, és bár a hajrában a sikeres onside-kick után hétpontos hátránynál támadhattak az egyenlítésért, végül nem sikerült újabb touchdownt szerezniük.

A Tampa Bay nem éppen pozitív előjelekkel várta a Saints elleni csoportrangadót, a Kalózok 48–3-as San Francisco elleni veresége után a kezdőfutó LeGarrette Blount nélkül léptek pályára. Josh Freeman azonban nagyszerű játékkal 303 yardot hozott össze, és bár a túl oldalon Drew Brees még nála is 80-nal többet passzolt, TD-ket (2–1) és interceptionöket (0–3) tekintve is jobban zárt. A Szentek az első negyed után Marques Colston 38 yardos elkapása után ugyan 7–3-ra vezettek idegenben, ezután azonban Arrelious Benn 65 yardos elkapásával fordítottak a hazaiak (10–7), és ezt követően már nem is engedték ki a kezükből az előnyt, bár Mark Ingram zárónegyedbeli 12 yardos futása után már csak három pont volt a különbség (23–20), és Connor Barth negyedik mezőnygólja után még a győzelem megszerzéséért támadhattak a Szentek. 4. és 2-nél azonban a Tampa 4 yardosáról Brees Quincy Blackhez játszott, harmadszor is eladva a labdát, végleg megpecsételve csapata sorsát. A vendégek oldaláról ismét kiemelkedett az egyetemen eleinte kosárlabdával próbálkozó tight end, Jimmy Graham, aki sorozatban negyedik alkalommal zárt 100 elkapott yard felett (124) valamint a 118 egységgel záró Colston.

Nem mindennapi sérülés történt továbbá ezen a mérkőzésen, a vendégek vezetőedzője, Sean Payton egy, a pálya széléhez közeli elkapás során lábtörést szenvedett, a ráeső játékos miatt.

A San Francisco győzelemmel távozott az addig hibátlan Detroit otthonából (Fotó: Reuters)
A San Francisco győzelemmel távozott az addig hibátlan Detroit otthonából (Fotó: Reuters)

 

A 19 ÓRÁS MÉRKŐZÉSEK

SZAVAZÁS

Ön szerint mire megy az Indianapolis Colts Peyton Manning nélkül?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az NFC South csoportrangadóján Atlantában a Falcons fogadta az idei drafton 1/1-es Cam Newton vezette Carolina Pantherst, aki ezúttal nem passzjátékával hívta fel magára a figyelmet (bár azért így is sikerült 237 passzolt yarddal zárnia). Az első félidő végén a hazaiak négypontos előnnyel mehettek pihenőre a mérkőzésen összesen 139 futott yardot összehozó Michael Turner és az egyébként fullback Ovie Mughelli touchdownjával. A harmadik negyedben Cam Newton 14 yardos futott TD-vel fordított, de mindhiába, mert egy fieldgoallal és két futott hatpontossal (Matt Ryan, Michael Turner) a Falcons végül 31–17-re legyőzte a Carolinát.

Az eddig még nyeretlen Indianapolis Colts vesszőfutása tovább folytatódott a Cincinnati Bengals otthonában. A hazaiak QB-je, Andy Dalton 264 passzolt yarddal zárt, valamint adott egy TD-passzt a szintén rookie A. J. Greennek. A harmadik negyedben a TE Dallas Clark hatpontosával úgy tűnt, vissza tud még jönni a meccsbe (20–17), de Carlos Dunlap 35 yardos visszahordott fumble TD-je eldöntötte a mérkőzést.

A szezont a vártnál gyengébben (1–4) kezdő Philadelphia Eagles majdnem eltékozolta húszpontos előnyét a Washington Redskins otthonában. Michael Vickék (237 passzolt yard, egy TD-passz, egy interception) a félidőben 20–3-mal fordultak, ám a második játékrészben a Washington hét pontra felzárkózott, de többre már nem futotta erejéből. A hazaiaknál Rex Grossman négy inteceptiont dobott.

A címvédő Green Bay Packers idénybeli ötödik meccsén is meggyőző teljesítménnyel győzött, az áldozat ezúttal a továbbra is nyeretlen St. Louis Rams volt. Aaron Rodgers 310 passzolt yardja mellett adott három TD-passzt is, közülük egy 93 yardost Jordy Nelsonnak a második negyedben. A Packers végül 24–3-ra nyert a Rams ellen, amelyből a 91 elkapott yarddal záró Danario Alexander és a 96 futottal végző Steven Jackson teljesítményét érdemes megemlíteni.

Ki-ki meccset hozott a Buffalo Bills New York-i vendégszereplése a Giants otthonában. A hazaiaknál Ahmed Bradhsaw három TD-t futott, összesen 104 yarddal zárt, míg a túloldalon Fred Jackson 80 yardos futott és Naaman Roosevelt 60 yardos elkapott TD-je volt kiemelhető. Ryan Fitzpatrick két TD-passza mellé két interceptiont is dobott. A félidőben 17–17-es döntetlennel mentek pihenőre a csapatok, majd kettő és fél perccel a vége előtt Lawrence Tynes 23 yardos field goaljával a Giants 27–24-re nyert.A Pittsburgh Steelers elsősorban Rashard Mendenhall kiváló játékának köszönhetően húzta be 17–13-ra a Jacksonville Jaguars elleni összecsapást. A futó összesen 146 yarddal zárt, emellett egy touchdownt is jegyzett. Ben Roethlisberger kereken 200 yardot és egy TD-t passzolt.

Elszenvedte első vereségét a szezonban a Detroit Lions, miután 25–19-re kikapott hazai pályán a San Francisco 49erstől. A vendégeknél Frank Gore 141 yardot és egy touchdownt futott, míg Lionsnál Matthew Stafford 282 yardot passzolt, adott két TD-átadást. A Lions vereségével így már csak a címvédő Green Bay hibátlan a ligában.

NFL, ALAPSZAKASZ
6. FORDULÓ
2011.10.16. 19:00 Atlanta Falcons–Carolina Panthers 31–17
2011.10.16. 19:00 Washington Redskins–Philadelphia Eagles 13–20
2011.10.16. 19:00 New York Giants–Buffalo Bills 27–24
2011.10.16. 19:00 Cincinnati Bengals–Indianapolis Colts 27–17
2011.10.16. 19:00 Pittsburgh Steelers–Jacksonville Jaguars 17–13
2011.10.16. 19:00 Detroit Lions–San Francisco 49ers 19–25
2011.10.16. 19:00 Green Bay Packers–St. Louis Rams 24–3
2011.10.16. 22:05 Baltimore Ravens–Houston Texans 29–14
2011.10.16. 22:05 Oakland Raiders–Cleveland Browns 24–17
2011.10.16. 22:15 Tampa Bay Buccaneers–New Orleans Saints 26–20
2011.10.16. 22:15 New England Patriots–Dallas Cowboys 20–16
2011.10.17. 2:20 Chicago Bears–Minnesota Vikings 39–10
2011.10.18. 2:30 New York Jets–Miami Dolphins
Szabadnapos: Arizona, Denver, Kansas City, San Diego, Seattle, Tennessee

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik