NFL: letartóztatták a Vikings klasszisát, Adrian Petersont

Vágólapra másolva!
2012.07.07. 22:07
Címkék
A tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Minnesota Vikings ligaelit futóját, Adrian Petersont szombat hajnalban letartóztatták, és az éjszakát egy houstoni börtönben töltötte, mielőtt 1000 dolláros óvadékért cserébe elengedték.
A Pro Football Talk információja szerint Peterson barátnőjével és néhány családtagjával egy houstoni night clubban múlatták az időt, és zárórakor a helyi rendőrség távozásra utasította a még ott tartózkodókat. A Vikings futója még szeretett volna vízhez jutni, mielőtt továbbáll, de a rendőr azt mondta neki, hogy távoznia kell. Egy rövidebb szóváltást követően Peterson egy kidobóval együtt a kijárat felé indult. A hiedelmek szerint az egyik rendőrtiszt felugrott a játékos hátára, és megpróbálta földre vinni (az amúgy ehhez szokott…) Petersont, majd a társai segítségével végül együttes erővel ez sikerült, és letartóztatással végződött az eset. Peterson a vádak szerint ellenállt a letartóztatásnak, ami azt feltételezi, hogy valami más miatt tartóztatták le. A hírek szerint egyelőre nem vádolják más bűncselekmény elkövetésével – csapattársai sem értik az esetet, elmondásuk szerint nagyszerű vezető, és jó hatással van a közösségre, míg többek úgy vélik, szimpla félreértésről lehet szó. A Minnesota Vikings közleményében tudatta, hogy tudnak az esetről, de a klub az ügy összes információjának megismeréséig nem kívánja kommentálni az esetet. A 2007-es játékosbörze (draft) 1. körében kiválasztott running back egyébiránt súlyos sérüléséből lábadozik: belsőoldalszalag- (medial collateral ligament) és elülsőkeresztszalag-szakadást (anterior cruciate ligament) szenvedett a bal térdében, valamint az ízületi felszínek közötti mindkét porc (meniscus) sérült. Az ötéves pályafutása során 6752 yardot futó, 1309-et elkapó és összesen 67 touchdownt szerző klasszis a hírek szerint a szezon elején már pályára tud lépni.
Legfrissebb hírek

Női kézi: megvan a nyolcadik dunaújvárosi távozó is

Kézilabda
13 perce

Luke Littler szombat este játszik – íme, a darts-vb 3. fordulójának időrendi beosztása

Egyéb egyéni
14 perce

Így teljesítettek az NB I-et elhagyó légiósok (I. rész)

Labdarúgó NB I
53 perce

NS-infó: Marián Sluka lehet a Békéscsaba 1912 Előre vezetőedzője

Labdarúgó NB II
1 órája

„Brunót lehetetlen pótolni” – Ruben Amorim az irányítója kieséséről

Angol labdarúgás
1 órája

Újabb orosz sportolóknak adott semleges státuszt a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Borza Helga sikeresen zárta pályafutása leghosszabb idényét

Csupasport
2 órája

Budafoki szüret – három meccsen húsz gól

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik