(Szarka)lábjegyzet: A Pardew-incidens

Vágólapra másolva!
2014.03.03. 13:03
Címkék
A hétvégén több szempontból is jóleső győzelmet arattunk a Hull City otthonában. Egyrészt visszavágtunk a Tigriseknek, (nem csak az őszi zakó...

A hétvégén több szempontból is jóleső győzelmet arattunk a Hull City otthonában. Egyrészt visszavágtunk a Tigriseknek, (nem csak az őszi zakó, de az utóbbi évek ellenük nyújtott rossz teljesítménye miatt), másrészt elértük azt a ponthatárt, ahonnan már nincs az a hullámvölgy, hogy a kiesés miatt kelljen aggódni. A mérkőzés összefoglalója és elemzése immár szokás szerint Ábelra marad, viszont Alan Pardew incidense kapcsán határozott véleményem van, amit szeretnék is megosztani veletek.Alan Pardew incidense kapcsán határozott véleményem van, amit szeretnék is megosztani veletek.

A klub által hivatalos figyelmeztetésben részesített, és 100 ezer fontos pénzbírsággal sújtott Alan Pardew számomra semmi extrát nem csinált, és valahol nagyon álságosnak érzem a szövetség és egy-egy futball szakember reakcióját. Persze, sportszerűtlen volt a fejelésre irányuló mozdulata. Jogos a kiállítása, a figyelmeztetése, a megbírságolása és a várhatóan a napokban kiszabott eltiltása is az lesz. Na de ezért a lemondását vagy a kirúgását követelni??? Nonszensz.

Alan Pardew-t sok mindennel lehet vádolni. Miket is szoktunk hallani? Ashley bábja. Így van! Rosszul igazol. Legalább is nincs elég befolyása a transzferekre. Rosszul cserél. Tény, hogy gyakran betlizik, de Hughton-hoz képest szerintem jobban nyúl bele a meccsekbe. Taktikailag nulla. Sokszor nem látni, hogy mit akar játszani a csapat, ráadásul amióta ő a manager (2010) összesen 2 azaz kettő szöglet utáni gólt sikerült elérni. És így tovább...

Egy viszont biztos. Amikor elkezdődik a meccs, akkor 100 %-ig együtt él a játékkal és ha a játékosokban feleannyi szenvedély lenne, mint benne, akkor nem láttunk volna olyan vérlázítóan flegma teljesítményeket idén.

Persze a balhéi nem hiányoznak, de nézzük konkrétan a hétvégi esetet. A felé guruló labdát nem adta vissza a Hull játékosnak, hanem tovább sarkalta. Szerinte ugyanis a Newcastle-nek kellett volna jönnie. Nem túl sportszerű tett, de az vajon az, ezért Meyler meglökte? Utána jött a szócsata, majd a fejesnek nevezett béna mozdulat, ami után Meyler ismét lökött és elkezdődött a kölcsönös fenyegetőzés. Azt mondja meg nekem valaki, hogy a Hull játékos miért csak sárgát kapott???

Felfújt, túllihegett incidens volt. Agresszív viselkedésért mindkét félnek piros és három meccs, aztán csókolom. Pardew bocsánatot kért, Steve Bruce és a Hull elfogadta. Le lehetne zárni az ügyet. Ehhez képest most mindenki háborog. Alan Shearer is olyanokat nyilatkozgat, hogy ő ilyet még nem látott és Pardew-nak le kellene mondania magától, vagy a vezetőségnek kellene azt mondani, hogy "mondj le Alan, vagy kirúgunk." Minden tiszteletem Shearer-é, de ekkora baromságot...

Mit kellett volna csinálnia? (Hogy a labdát nem pöccinti tovább, azt hagyjuk, azt mindenki megteszi abban a helyzetben) Valószínűleg, ha Meyler lökése után összerogy, és eljátssza a nagy halált, akkor most a Hull játékosnak kell várnia, hogy mennyire tiltják el. Na de ez elég ratyi megoldás lett volna.

Hogy jön egy játékos ahhoz, hogy meglökje az ellenfél manager-ét? Ez senkit nem zavar?

Természetesen Joey Barton volt az első, aki Twitteren megvédte volt főnökét, akit hagyni kell dolgozni Newcastle-ben, hiszen szerinte Pardew az egyik lejobb manager, akivel valaha dolgozott.

Erre mondják, hogy a zsák meg a foltja. Mindkét figura olyan, hogy ellenfélként egy tenyérbemászó alak, viszont a (néha nem túl sportszerű) szenvedélyessége miatt kedveled, ha a csapatodban játszik.

AP esetében persze az is ront az összképen, hogy jelentősen visszaesőnek számít. Lökdöste már Wenger-t, a vagy éppen a partjelzőt. Bonyolódott szócsatába Martin O'Neill-el és Pellegrini-vel is.

Alan Pardew tehát nem egy könnyű figura, ez tény. De ezzel az incidenssel számomra nem lett negatívabb a megítélése.

Persze, nem egy klasszis manager, és le lehetett volna már váltani, és le lehetne akár most is, de nem ezért az incidensért. Arra ott vannak a fent már említett szakmai hiányosságai.

Amíg viszont a csapatnál van én személy szerint elvárom, hogy továbbra se hagyja a tökeit az öltözőben. Álljon ki a csapatért bárki is az ellenfél. Kérje számon a sérelmeket és égjen ezer fokon a technikai zónában. Nyilván nem kell fejelgetni, lökdösődni meg anyázni, de egy kis szenvedély nem árt. Hátha átragad valami a légiósokra...

Hajrá Newcastle!

Mark29

Legfrissebb hírek

Velük bárhova – Patai Gergely publicisztikája

Jégkorong
1 perce

Sorozatban harmadszor érkezik Kanada májusban, ezúttal Crosby is tiszteletét teszi Budapesten

Jégkorong
1 perce

Hit nélkül nem ment a győrieknek a Benfica elleni BEK-elődöntőben

Népsport
4 perce

Tekvondó: Salim Omar Gergely aranyérmes a svéd bajnokságban

Egyéb egyéni
12 perce

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
55 perce

Világbajnok labdarúgót gyászolnak az argentinok

Minden más foci
1 órája

NBA: mínusz húszról lopta el a Boston pályaelőnyét a New York, pazar triplával győzött a Denver

Amerikai sportok
1 órája

NHL: Nylander remekelt, előnyben a Toronto a címvédő ellen

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik