A Bayern kikapott Gelsenkirchenben

Vágólapra másolva!
2010.12.04. 20:29
null
Jurado lábát már elhagyta a labda, hogy végül a hálóban kössön ki (fotó: Action Images)
Címkék
A Schalke 2–0-ra legyőzte a Bayern Münchent a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 15. fordulójában. A bajorok az első félidőben több helyzetet alakítottak ki, de kihagyták őket, a szünet után azonban José Jurado és Benedict Höwedes betalált a hazaiak részéről.

Az utolsó szombati mérkőzésen az előző szezonban remeklő, ám az ősszel a várakozástól elmaradó két együttes csapott össze Gelsenkirchenben. A Schalkénál Felix Magath több játékosát, így a válogatott Jermaine Jonest is a negyedosztályú amatőrcsapathoz száműzte, és megvonta futballistái téli szabadságát is.

A vesztfáliaiak az első félórában többet birtokolták a labdát, de meddő mezőnyfölényük nem mutatkozott meg helyzetekben. Sőt inkább a Bayern volt veszélyes, amely több remek kontrát is vezetett, igaz, ezeket nem tudta góllal befejezni.

Manuel Neuer kapus remekelt az első félidőben, Toni Kroos két lövését hatalmas bravúrral hárította, és ha már ő is tehetetlen volt, kisegítette a kapufa, mint például Bastian Schweinsteiger lövésénél.

Szünet után Hans-Jörg Butt is megmutathatta tudását, a Bayern kapusa óriásit védett Ivan Rakitic 12 méteres lövésénél. Az 58. percben azonban már ő sem tudott védeni: Neuer előrevágta a labdát, amelyért Breno és Raúl csatázott, a brazil védő a földre került (Peter Gagelmann játékvezető nem látott szabálytalanságot), a támadó lövése pedig elakadt, de az érkező Jurado úgy vágta a labdát a kapuba, hogy az a bal kapufáról pattant a gólvonalon túlra.

A gól szárnyakat adott a Schalkénak, és a 67. percben növelte előnyét a hazai csapat: Peer Kluge beadását követően Benedict Höwedes először a bal kapufára fejelt, a keresztbe pattanó labdát viszont már a gólvonal mögé továbbította a védő.

A Bayern erejéből a szépítésre sem futotta, Mario Gomez a hajrában fölé bombázott egy ziccert, így a Schalke otthon tartotta a fontos három pontot. Öröm a hazai szurkolóknak, hogy egy év kihagyás után visszatért Christian Pander.

JURADO GÓLJA
 

 

HÖWEDES TALÁLATA
 

 

A KORÁBBI MÉRKŐZÉSEKRŐL ITT OLVASHAT!

 NÉMET LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (BUNDESLIGA)
15. FORDULÓ
Schalke–Bayern München 2–0 (Jurado 58., Höwedes 67.)
AZ ÁLLÁS
xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,bul,2010/15,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe Ez a blokk a cikkszerkesztőben nem tud megjelenni, de a front-enden látszani fog ebben a pozícióban
mceBlockPasteEnd
 

 

Legfrissebb hírek

Öttusa-vk: a férfiaknál is három magyar jutott be a döntőbe Pazardzsikban

Egyéb egyéni
11 perce

Darts: Más ország is pályázott a World Mastersre, de mi úgy akartuk, hogy ismét Magyarországon legyen – Robert Waterman

Egyéb egyéni
14 perce

Férfi jégkorong-vb: Németország–Magyarország

Jégkorong
15 perce

Az utolsó szalmaszálba kapaszkodna a Nagyszombat ellen a DAC

Minden más foci
24 perce

Előnyből kaptak ki a norvégok a hoki-vb magyar csoportjában, simán nyert Kanada

Jégkorong
30 perce

A Valencia egy félidő alatt három gólt rúgott a Getafénak

Spanyol labdarúgás
31 perce

Hatodszor is Márquez-dupla a MotoGP spirintfutamán

Egyéb autó-motor
40 perce

Kákosy Olívia sorozatban ötödször lett Európa-bajnok parakaratéban

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik