Dárdai nem elnökjelölt, hanem játékosmegfigyelő lehet a Herthánál – sajtóhír

T. Z.T. Z.
2024.07.26. 15:20
Hertha BSC - 1. FC Kaiserslautern
Dárdai Pál új feladatot kaphat a Herthánál (Fotó: Getty Images)
A német Bild értesülései szerint nem elnökjelölt, hanem játékosmegfigyelő lehet a Hertha BSC-nél Dárdai Pál.

Korábban portálunkon is megírtuk, hogy a német Kicker szerint Dárdai Pál is versenybe száll a Hertha BSC elnöki pozíciójáért. A lap úgy tudja, az indulási pályázatot augusztus 15-ig kell benyújtani, az elnökválasztás november 17-én lesz.

Sokat nem kellett várni azonban a hír cáfolatára sem, pénteken ugyanis a Bild már arról számolt be, hogy Dárdai nem száll harca a berlini klub elnöki tisztségéért, már csak azért sem, mert nem felel meg a követelményeknek. Az egyik ilyen követelmény a klub alapszabályában, hogy az elnökjelöltnek a választásokat megelőzően legalább tizenkét hónapig a klub bejegyzett tagjának kellett volna lennie, márpedig Dárdai nem felel meg ennek feltételnek, így eleve szóba sem jöhet a jelöltsége.

Az azonban igaz a Bild szerint, hogy a legutóbb a Herthát vezetőedzőként irányító Dárdai egy új pozíciót fog majd betölteni: a lap úgy tudja, hogy a klublegenda játékosmegfigyelőként kap majd munkát Berlinben, ahol a kelet-európai részleg szemmel tartása lesz majd a feladata. 

Ez a feladatkör pedig első hallásra is jobban passzolna Dárdaihoz, aki egy korábbi nyilatkozatában azt mondta: az edzősködés után szeretne többet utazgatni a feleségével, de közben a nemzetközi futball történéseit is követné. Márpedig a játékosmegfigyelői munka tökéletes összhangban lenne Dárdai vágyával, hiszen amellett, hogy munkája részeként fiatal tehetségeket figyelhetne meg mérkőzéseken, járulékosan a világot is bejárhatná.

Német labdarúgás
2024.07.25. 12:20

Dárdai Pál harcba szállhat a Hertha elnöki tisztségéért – sajtóhír

A Kicker úgy tudja, a berliniek magyar legendája kihívja Fabian Dreschert.

 

 

Legfrissebb hírek

„Dárdai mindennap keresett, hogy váltsak” – így hagyta el Reese a Herthát

Német labdarúgás
2026.06.18. 14:13

NB I: Fenyő Noah végleg az Újpesté

Labdarúgó NB I
2026.06.15. 18:16

Kőszárhegyen jótékonykodott Dárdai Pál, Juhász Roland és Németh Krisztián

Minden más foci
2026.06.08. 12:34

Xabi Alonso után újra spanyol edzője lesz a Leverkusennek – hivatalos

Német labdarúgás
2026.06.04. 13:42

Manuel Neuer további egy évig a Bayern München játékosa lesz – hivatalos

Német labdarúgás
2026.05.15. 18:05

Dárdai Márton megsérült, kihagyja az idényhajrát

Légiósok
2026.05.08. 18:36

Dárdai Mártonra ismét szemet vetett az Augsburg – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.05.01. 12:50

Dárdai Pál: Először szépen szólok, utána hangosan figyelmeztetek, aztán „lapát” – VIDEÓK

Labdarúgó NB I
2026.04.21. 12:41
Ezek is érdekelhetik