Hertha: Dárdai Pált sokkolta a klubelnök halála

2024.01.19. 16:44
Dárdai Pált (balra) sokkolta Kay Bernstein (jobbra) halála (Fotó: Imago Images)
Sokként érte a hír Dárdai Pál vezetőedzőt, hogy kedden váratlanul elhunyt Kay Bernstein, a német Hertha BSC labdarúgóklub elnöke.

 „Szabadnapom volt, de már korán reggel kimentem az edzőközpontba – mondta a magyar tréner. – Sokkoló volt a hír, felfoghatatlan hallani. Éppen a megelőző napokban ismertük meg egymást jobban, négy napot töltött velünk az edzőtáborban, sokat beszélgettünk, bemutatta a feleségét és a lányát. Borzasztó, ami történt.”

A másodosztályban szereplő egyesület nem közölte, hogy mi okozta az egykori vezérszurkoló és a klub irányítását 2022 júniusában átvevő Bernstein halálát, a német sajtó szerint szívrohamban hunyt el.

A berlini csapat 17 forduló után, azaz az idény felénél a hetedik helyen áll a 2. Bundesligában, amelyből az első kettő feljut az élvonalba, a harmadik pedig osztályozót játszik a Bundesliga 16. helyezettjével.

A hétvégén folytatódó bajnokságban vasárnap a Fortuna Düsseldorfot látja vendégül a Hertha.

„Minden játékosnak rendelkezésére bocsátunk pszichológust. Professzionális környezetben dolgozunk, így mindenki a munkájára tud koncentrálni. Sokat beszélgetünk egymással, próbáljuk megemészteni a történteket” – tette hozzá Dárdai Pál.

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám háromszoros magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
16 órája

„Nem akartam az életemet Magyarország nélkül leélni” – nekrológ Gellér Sándorról

Kosárlabda
2026.11.06. 18:31

Dárdai Pál: Én vagyok a rossz zsaru Újpesten

Minden más foci
2026.11.06. 17:39

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
2026.11.06. 14:21

„Isten veled, Tati!” – elhunyt Oroszhegyi Károly

Labdarúgó NB I
2026.11.06. 12:08

Gyász: kilencvenhét éves korában elhunyt a legendás műkorcsolyaedző

Egyéb egyéni
2026.11.05. 16:38

Elhunyt Alan Jones, a Formula–1-es Williams-istálló első világbajnoka

F1
2026.11.05. 07:56

Szombaton megemlékezést tartanak az elhunyt Tenerife-futballista tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.11.04. 13:38