Blog: Újpesten bizonyítottak, de a fehérváriakat nem értem - Szalai Ádám

2011.05.24. 16:55
Címkék
Újabb bejegyzéssel jelentkezett blogjában Szalai Ádám. A Mainzban január végén súlyos sérülést szenvedő magyar válogatott támadó ezúttal a jól haladó rehabilitációjáról, az Újpestben futballozó testvéréről, Vilmosról és Gera Zoltánról mondja el véleményét.
SZALAI ÁDÁM BLOGJA

Természetesen az edzések mellett figyelemmel követtem az NB I eseményeit is. Boldog voltam, amikor az öcsém, Vilmos a Honvéd ellen bemutatkozott az első osztályban, és örültem az Újpest hatodik helyének is. A Megyeri úti klubnál bebizonyították, fiatal, magyar gyerekekkel is lehet jó eredményt elérni, arról nem is beszélve, hogy az ilyen csapatot a szurkolók mindig szerethetőnek tartják. Az nem jelentett meglepetést, hogy a Videoton lett a bajnok, ugyanakkor azt nemigen értem, miért kell megválni attól a szakembertől, aki aranyéremig vezeti az együttest.

A blog teljes szövegét ide kattintva olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
12 perce

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
17 perce

Nem élt helyzeteivel a Real Sociedad, pontot rabolt a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
25 perce

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
26 perce

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
42 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
50 perce

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
55 perce

„Mindenki azt gondol, amit akar” – Borbély Balázs a győri távozását követő kritikákról

Labdarúgó NB I
1 órája