Németország: Enke nevét viseli majd a hannoveri stadionhoz vezető út

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.11. 07:14
Címkék
Korábbi ígéretéhez híven a hannoveri városvezetés bejelentette, hogy a stadionhoz vezető egyik utat nevezik el Robert Enkéről, a helyi futballcsapat és a német válogatott tavaly november 10-én öngyilkosságot elkövetett kapusáról.

Stephan Weil polgármester szerdán, a tragédia első évfordulóján tette közzé az erre vonatkozó döntést, hozzátéve, hogy a formalitásnak ígérkező szavazásra december 16-án kerül sor, majd még ebben az évben helyére kerülhet az utcanévtábla.

A helyi városvezetés már korábban közölte, hogy utcát neveznek el a néhai kapusról, csak az volt a kérdés, hogy melyik út viselje a nevét.

Enke 2009. november 10-én egy vonat elé vetette magát, mint később kiderült azért, mert nem tudott megbirkózni a depresszióval, amellyel évek óta küzdött. Az akkor 32 esztendős hálóőr a német válogatott első számú kapusa volt.

Legfrissebb hírek

Szobrot kapott Szabó Katalin Székesfehérváron

Torna
12 perce

Vb-selejtező: Costa Rica a végén az iksznek is örülhetett Haiti ellen

Minden más foci
27 perce

Bolívia legyőzte Brazíliát, és még reménykedhet a vb-kijutásban

Minden más foci
1 órája

Varga Barnabás és Tóth Balázs volt a mieink legjobbja a portugálok ellen – Nemzeti Sport-osztályzatok

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
1 órája

Tóth Balázs: Volt tizenöt évvel ezelőtt egy gyerekkori álmom

Magyar válogatott
1 órája

A sokoldalú Joao Cancelót dicsőítik a portugálok a budapesti győzelem után – lapszemle

Magyar válogatott
2 órája

Termék és csomagolás – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik