Ribéry a nyáron távozhat Münchenből

2009.12.15. 16:17
Címkék
Ha Franck Ribéry, a Bayern München francia középpályása a tavasszal nem hosszabbítja meg 2011-ben lejáró szerződését, akkor már a nyáron távozhat a német rekordbajnoktól.
Ribéry még nem tudja, marad-e a münchenieknél (Fotó: Action Images)
Ribéry még nem tudja, marad-e a münchenieknél (Fotó: Action Images)

A nyáron egyre-másra röppentek fel a hírek Franck Ribéry esetleges Madridba költözésével kapcsolatban, a francia középpályás mégis maradt a Bayern Münchennél – igaz, többször is kifejezte a távozási szándékát, illetve az utóbbi időszakban feltűnően sokat küzdött kisebb-nagyobb sérülésekkel.

A francia klasszis az elmúlt hetekben is harcképtelen volt, de a Bayern hétvégi bajnokiján már visszatérhet, és előreláthatóan 30 percet kap majd a bizonyításra a sereghajtó Hertha ellen.

„Ha Ribéry is játszik, akkor a Bundesligában megszűnik az izgalom, hiszen már nélküle is simán, öt egyre győztünk a Bochum ellen" – viccelődött Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője, aki elégedett lehet, hiszen csapata javuló teljesítményt nyújt.

Szóval a hét végén még csak fél órát kap Ribéry, januártól azonban ismét nagy szerep hárul rá, mivel a müncheniek a bajnoki aranyra hajtanak, valamint a Bajnokok Ligájában is érdekeltek – ezen kívül pedig azt is el kell döntenie, hogyan tovább. Úgy tűnik, ha hosszú távon nem Münchenben képzeli el a jövőjét, akkor már a nyáron távozhat...

„Ha Ribéry a tavasszal nem hosszabbítja meg a szerződését, akkor gazdaságilag megbocsáthatatlan lenne továbbra is megtartani őt – nyilatkozta a bajor klub elnöke, Uli Hoeness az Abendzeitung című lapnak. – Mivel a játékos szerződése 2011-ben lejár, gyakorlatilag 50-60 millió eurót ajándékoznánk el, ha nem adnánk el."

Hoeness szavaiból az derül ki, hogy ha a Real még mindig szeretné megszerezni a franciát, akkor jövőre jó esélye lesz az üzlet nyélbe ütésére – a 26 éves középpályás piaci értékét egyébként 40 millió euróra becsülik.

Legfrissebb hírek

Argentína adja a legtöbb szövetségi kapitányt

Foci vb 2026
3 perce

Átalakult kerettel is a kijutásért küzdenek a nők a kassai 3x3-as kosár Eb-selejtezőn

Kosárlabda
7 perce

Angliában elsőre megbukott, újra a francia élvonalban vállalt állást Will Still

Francia labdarúgás
8 perce

„Ez a sport igazi ereje” – interjú Kirsty Coventryvel, a NOB elnöke Budapest erényeiről is beszélt

Egyéb egyéni
15 perce

A NOB elnöke: Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a tisztelet és a versengés fennmaradjon

Egyéb egyéni
27 perce

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
31 perce

Elek György alelnök lett a Nemzetközi Korcsolyázószövetségben

Téli sportok
33 perce

Megrekedtek a tárgyalások a Nürnberggel Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
36 perce
Ezek is érdekelhetik