Torghelle vezette nyolc közé az Augsburgot

Vágólapra másolva!
2009.10.27. 22:35
null
Torghelle (a labdával) remekelt, az Augsburg gálázott (Fotó: Imago)
Címkék
Kiütéses győzelemmel masírozott be a Német Kupa legjobb nyolc csapata közé az Augsburg, melyben Torghelle Sándor gólnak és két asszisztnak, Szabics Imre pedig egy gólpassznak örülhetett. A Dortmund harmadosztályú, a Stuttgart másodosztályú ellenféllel szemben bukott el, a Köln simán nyert.

A klubtörténet egyik legnagyobb sikerét aratta az Augsburg, mely története során először jutott el a negyeddöntőbe a Német Kupában. Torghelle Sándor kulcsszerepet játszott a bajorok Duisburg elleni 5–0-s győzelemben.

A magyar csatár fejese a 45. percben a kapufáról Larsenre, onnan pedig a hálóba vágódott, majd a szünet után közvetlenül Torghelle passzából növelte az előnyt Michael Thurk.

Caiuby kiállítása után a „zebráknak" esélye sem maradt, az Augsburg pedig még hármat bepakolt. Előbb Uwe Möhrle talált be, majd a 74. percben Torghellének összejött a megérdemelt gól, Sinkala passza után elhúzott Fahrenhorst mellett és a bal sarokba lőtt. Az ötödiket a 62. percben csereként beállt Szabics Imre gólpassza után Ndjeng szerezte, nem sokkal később pedig Torghelle vastaps kíséretében lejött a pályáról a 78. percben.

Újabb pofont kapott a 2009-2010-es szezonban gyengén szereplő VfB Stuttgart: a sváb együttest a másodosztályú Greuter Fürth búcsúztatta a Német Kupában.

A Fürth a 31. percben a stuttgarti nevelésű Bernd Nehrig góljával szerzett vezetést, és előnyét meg is tartotta a hármas sípszóig. Könnyen elképzelhető, hogy az újabb kudarccal véget ér a Babbel-éra Stuttgartban.

A házigazdák első említésre méltó helyzetüket berúgták, majd fordulást követően Sami Allagui növelhette volna az előnyt, de hatalmas ziccerben Jens Lehmann menteni tudott. Az ismét gyengén játszó Stuttgart legnagyobb lehetőségeit Julian Schieber és Ciprian Marica hagyta ki, a román csatár a kapufát is eltalálta.

Hasonlóan kínos estében volt része a Dortmund drukkereinek: a sérült Hajnal Tamás nélkül játszó Borussia simán lezakózott Osnabrückben. A harmadik ligás lila-fehérek a csapatkapitány Angelo Barletta két góljával még szünet előtt elhúztak, Nuri Sahin szépítésére pedig Benjamin Siegert felelt.

Lucas Barrios 96. percben szerzett gólja semmire nem volt jó: a hazai közönség eksztázisban ünnepelte az óriási sikert, a BVB játékosainak meg lesz mit magyarázni a bizonyítványon.

A regionalligás Triernek nem jött össze a bravúr, a Mario Basler edzette kiscsapat simán kikapott az 1. FC Kölntől.

NÉMET KUPA
NYOLCADDÖNTŐ  
Greuther Fürth (II.)–VfB Stuttgart 1–0
Trier (IV.)–1. FC Köln 0–3
Osnabrück (III.)–Dortmund 3–2
Augsburg (II.)–Duisburg (II.) 5–0
 

 

Legfrissebb hírek

Lukács Dániel: Reggel elképzeltem, hogy gólt rúgok a Fradinak

Labdarúgó NB I
8 perce

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
32 perce

Messi remekelt, Gazdag lesgólig jutott, Sallóiék megint kikaptak az MLS-ben

Minden más foci
1 órája

Vasárnapi sportműsor: három meccs az NB I-ben, forduló az NB II-ben és az NB III-ban is

Minden más foci
8 órája

Hornyák Zsolt csapata megtréfálta a Ferencvárost; Káprázatos ünnepséget szervezett a Magyar Ökölvívók Szövetsége a Hősök terén

E-újság
8 órája

Darts: Tizedik WDF-tornáját nyerte meg Tekauer Gréta Budapesten

Egyéb egyéni
8 órája

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Saját élőink – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik