Dárdaiék pontot szereztek a bajnok ellen

Vágólapra másolva!
2009.10.25. 18:06
Címkék
Németországban a Bundesliga 10. fordulójában Dárdai Pál csapata, a Hertha gól nélküli döntetlent ért el a címvédő Wolfsburg ellen. A magyar középpályás végigjátszotta a találkozót. Nem bírt egymással a Hamburg és a Schalke, győzelmével harmadik a Werder Bremen.

 

Dárdaiék a pontszerzés ellenére érthetően nem voltak boldogok a Wolfsburg-meccs után (Fotó: Reuters)
Dárdaiék a pontszerzés ellenére érthetően nem voltak boldogok a Wolfsburg-meccs után (Fotó: Reuters)

Németországban a Bundesliga 10. fordulójában Dárdai Pál csapata, a Hertha gól nélküli döntetlent ért el a címvédő Wolfsburg ellen. A magyar középpályás végigjátszotta a találkozót.

Az első félidő kiegyenlített küzdelmet hozott. A hazaiak ugyan többet lőttek kapura, de gól nem született.

A második 45 perc elején megváltozott a játék képe, ugyanis a Wolfsburg került mezőnyfölénybe, és Edin Dzeko akár meg is szerezhette volna a vezetést a vendégeknek.

A bosnyák támadó egy jobb oldali támadás során tíz méterre a kaputól tiszta lövőhelyzetbe került, de a berliniek cseh kapusa, Jaroslav Drobny vetődve hárítani tudott.

A meccs hajrájára feljavult az idénybeli második győzelméért hajtó Hertha, ám csak kapufáig jutottak a hazaiak: a kolumbiai Adrián Ramos becsúszva lőtt kapura egy bal oldalról érkező beadás után, de a labda a kapufáról az alapvonal mögé pattant.

Gól a folytatásban sem esett, s ezzel a Hertha nyolc meccs után először nem kapott ki. A döntetlennel négy pontjuk van a berlinieknek, amivel továbbra is az utolsó helyen állnak a tabellán. Az elmúlt hetekben sérüléssel bajlódó Dárdai Pál végigjátszotta a találkozót.  

Ami a vasárnap esti mérkőzéseket illeti: nem bírt egymással az élmezőnybe tartozó Hamburg és a Schalke, a hat gólt hozó mérkőzésen Kevin Kuranyi és Marcus Berg is duplázni tudott. Így a Bayer Leverkusen maradt a táblázat élén.

A Werder Bremen már az első percben hátrányba került a Bochum vendégeként, nem sokkal később Aaron Hunt révén egalizált, ezzel pedig beindult a gólgyártás, egy 90. percben szerzett találattal végül 4–1-re győzött, és harmadik helyen áll a tabellán.

 BUNDESLIGA
10. FORDULÓ
Hertha–Wolfsburg 0–0
 Bochum–Werder Bremen 1–4 (Sestak 1., ill. Hunt 9., Marin 32., Borowski 76., Özil 90)
 Schalke–Hamburg 3–3 (Kuranyi 50., 90., Schmitz 62., ill. Berg 27., 80., Trochowski 45.)

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayer Leverkusen 10 6 4 19–6 +13  22
2. Hamburg 10 6 4 23–11 +12  22
3. Werder Bremen 10 6 3 1 20–7 +13  21
4. Schalke 10 6 2 2 16–9 +7  20
5. Bayern München 10 5 3 2 17–9 +8  18
6. Hoffenheim 10 5 2 3 18–9 +9  17
7. Wolfsburg 10 5 2 3 18–16 +2  17
8. Mainz 10 5 2 3 15–14 +1  17
9. Eintracht Frankfurt 10 3 4 3 11–13 –2  13
10. Borussia Dortmund 10 3 4 3 10–14 –4  13
11. Hannover 10 3 3 4 13–12 +1  12
12. Freiburg 10 3 1 6 14–22 –8  10
13. 1. FC Köln 10 2 3 5 6–10 –4  9
14. VfB Stuttgart 10 2 2 6 10–15 –5  8
15. Mönchengladbach 10 2 2 6 10–18 –8  8
16. Nürnberg 10 2 2 6 7–15 –8  8
17. Bochum 10 2 2 6 10–21 –11  8
18. Hertha 10 1 1 8 7–23 –16  4

 

Legfrissebb hírek

Slot Frimpongot méltatta a Wolves legyőzése után, de Wirtz megkönnyebbüléséről is beszélt

Angol labdarúgás
14 perce

Los Angeles-i győzelemmel biztosította be a rájátszást a Houstont – videó

Amerikai sportok
6 órája

Vasárnapi sportműsor: pályán az Inter és a Milan, újabb meccsek a darts-vb-n

Minden más foci
7 órája

NB I posztonkénti rangsor; A női kézilabda 2025-ös esztendejét elemezzük

E-újság
8 órája

Európai kézilabdaligák: huszonhét magyar gól Zwickauban

Kézilabda
8 órája

Bunting elbúcsúzott a dartsvilágbajnokságtól, Littler oktatta Suljovicot

Egyéb egyéni
8 órája

Ha rossz, akkor is jó – Ballai Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
8 órája

Az első 15 próbálkozás nem sikerült, de most meccset nyert a rendes játékidőben Benin az Afrika-kupán, továbbjutott Nigéria

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik