Németország: Lehmann az angolok elleni meccsen búcsúzna

2008.10.19. 16:21
Címkék
A november 19-i, Németország–Anglia barátságos mérkőzésen venne búcsút a nemzeti együttestől Jens Lehmann, a németek 38 éves kapusa.
A 61-szeres válogatott kapuvédő a nyári Európa-bajnokság után bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól, ám szeretné, ha a berlini meccsen hivatalosan is el tudna búcsúzni a szurkolóktól.Lehmann ezt a Welt am Sonntag című lapnak adott nyilatkozatában említette meg.„Szeretnék védeni Anglia ellen, hiszen az ellenfél játékosai közül sokat ismerek, mivel hosszú ideig játszottam Londonban. Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fogadják majd az illetékesek ötletemet” – mondta a Stuttgart kapusa.
Legfrissebb hírek

Debre Viktort köszöntötték Dunaszerdahelyen

Kézilabda
14 perce

Női röplabda MK: izgalmas meccsekre számít a szövetség főtitkára

Röplabda
22 perce

Ökölvívás: Kovács Richárd nem indul a Bocskai-emlékversenyen, visszavonult

Ökölvívás
36 perce

Mbappé és Bellingham is elutazik a Manchester City elleni visszavágóra – hivatalos

Bajnokok Ligája
39 perce

A Nemzetközi Öttusaszövetség szervezi a jövőben az akadálysportok versenyeit is

Egyéb egyéni
55 perce

Videók: Kovács Bendegúz kezdte, Szoboszlai zárta – hét magyar légiós szerzett gólt a múlt héten

Légiósok
1 órája

Antonelli, a koraérett tehetség – F1 sajtószemle

F1
1 órája

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG FÉRFI KÉZILABDA-MÉRKŐZÉS JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik