Németország: a negyedosztályban lett edző Mario Basler

2008.09.08. 23:05
Címkék
Mario Basler, a német válogatottal 1996-ban Európa-bajnok, korábbi világklasszis futballista lett a negyedosztályban szereplő SV Eintracht Trier 05 labdarúgócsapatának vezetőedzője.
A 39 éves egykori középpályás két évre írt alá, a 2009. június 30-ig a TuS Koblenznél érvényben lévő másodedzői szerződését pedig felbontják. Basler 2004-ben fejezte be játékos-pályafutását, amelynek során harminc alkalommal szerepelt a német válogatottban és 262 Bundesliga-összecsapáson vett részt. Visszavonulása után a 2004/2005-ös szezonban a negyedosztályú Jahn Regensburg együttesét irányította vezetőedzőként.A Trier jelenleg pont nélkül, 0-7-es gólkülönbséggel áll az utolsó helyen, a gárdának azonban az a célja, hogy egy osztállyal feljebb jusson."A feladat nagyon izgalmas, a célom az, hogy hosszan tartó sikereket érjek el a csapattal" - mondta Basler.
Legfrissebb hírek

Medvegyev legyőzésével Sinner nyerte az Indian Wells-i férfi tenisztornát

Tenisz
3 órája

Hétfői sportműsor: Mezőkövesd–Vasas rangadó az NB II-ben

Minden más foci
4 órája

Dárdai Pál 50 éves; Negyvenéves az 1986-os magyar–brazil

E-újság
4 órája

Saját kárunk leckéi – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb csapat
4 órája

A szabadrúgáskirály – Bodnár Zalán jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Serie A: Maldiniék legyőzték a Milant Rómában

Olasz labdarúgás
5 órája

Varga Barnabás gólját elvették, az AEK pontokat veszített

Légiósok
5 órája

Rövid pályás gyorskorcsolya-vb: nélkülünk futották a döntőket

Téli sportok
5 órája
Ezek is érdekelhetik