Videó: a vér nem válik vízzé – amikor Puyol „agyonrúgta” Phil Neville-t

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.10.03. 11:06
null
Carles Puyol a 2017-es Star Sixes tornán (Fotó: AFP, archív)
Szombaton kezdett el újra terjengeni a brit médiában az a 2017-es felvétel, amely egy londoni kispályás labdarúgótornán készült: a főszerepben Carles Puyol és Phil Neville.

 

Carles Puyolról tudjuk, hogy aktív pályafutása során mindig 110 százalékot (vagy még annál is többet) nyújtott, mindent megtett klubcsapata, az FC Barcelona és a spanyol válogatott sikeréért, és ha kellett, akkor egy kis keménységért sem ment a szomszédba. De nem is volt ezzel semmi gond.

Akik azonban azt gondolták, hogy visszavonulása után Puyol küzdőszelleme megváltozik, és a gálameccseken már csak „lötyögni” láthatjuk, azok hatalmasat tévedtek. 2017-ben a Star Sixes elnevezésű kispályás labdarúgótornán nyújtott lábbal úgy beleszállt Phil Neville-be, hogy kész csoda, hogy a korábbi angol válogatott futballista nem szenvedett súlyos sérülést.


„Ez a valaha volt legrosszabb szerelési kísérlet, amit futballpályán láttam. Remélem, az UEFA, a FIFA és az FA is szemügyre veszi az esetet – nyilatkozta a történtek után Phil Neville a Sky Sportsnak, félig tréfásan. – Mindennél jobban idegesített, hogy a játékvezető azt mondta, Puyol a labdát találta el. Rettenetes belépő volt.”

A világbajnok és Európa-bajnok spanyol játékos a Twitteren később elnézést kért Neville-től: „Sajnálom, haver! Remélem, jól van a térded. Nem állt szándékomban ezt tenni.”

Hiába, a vér nem válik vízzé…

Legfrissebb hírek

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
2026.02.04. 09:10

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

Lőw Zsolt: Nagyon büszke lennék, ha egyszer a magyar válogatottat vezethetném

Magyar válogatott
2026.01.25. 12:19

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bamidele Yusuf góljával szerzett vezetést a Ferencváros – videó

Európa-liga
2026.01.22. 22:45
Ezek is érdekelhetik