Ukrajna: félnek visszatérni a külföldi futballisták

2014.07.22. 17:30
Az ukrán labdarúgó-bajnokságban érdekelt Metaliszt Harkiv három argentin játékosa úgy döntött, hogy a kelet-ukrajnai konfliktus miatt nem tér vissza a klubhoz.

A csapatkapitány, Alejandro Gómez, valamint Jonathan Cristaldo kedden az argentin sajtónak nyilatkozva azt mondta, a bizonytalan helyzet miatt nem akar visszarepülni Ukrajnába. Honfi- és csapattársuk, Sebastian Blanco már vasárnap bejelentette ugyanezt.

A futballisták azt is kiemelték, nem érzik már biztonságban magukat Ukrajnában, és senki sincs körülöttük, aki garantálni tudná, hogy nincs veszélyben az életük.

Szombaton az ukrán bajnoki címvédő Sahtar Doneck a francia Lyonnal játszott Annecyban, majd a keretből többek között a brazil Alex Teixeira, Fred, Douglas Costa és Dentinho, valamint az argentin Facundo Ferreyra jelezte, hogy nem kíván visszatérni a csapattal Ukrajnába. Ők a malajziai repülőgép ukrajnai lelövésével indokolták döntésüket.

Az ukrán bajnokság a tervek szerint pénteken kezdődik, ma a Szuperkupára kerül sor a Sahtar és a Dinamo Kijev részvételével. Az Ukrán Labdarúgó-szövetség egyelőre nem számolt be arról, hogy elhalasztaná a pontvadászat rajtját.

A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es gépe múlt csütörtökön zuhant le Kelet-Ukrajnában, Torez városától nem messze, oroszbarát szakadárok által ellenőrzött területen. A katasztrófában 298 ember vesztette életét.

Legfrissebb hírek

Andrea Maldera nem jósol, de bízik a kemény srácokban

Minden más foci
16 órája

Marco Rossi: Nem ígérem, hogy győzünk, de mindent megteszünk érte!

Magyar válogatott
19 órája

Állítsa össze a válogatott ukránok elleni kezdőcsapatát!

Magyar válogatott
22 órája

Billie Jean King-kupa: négy között az ukránok Sencsenben

Tenisz
23 órája

Bárány Donát: Nincs mese, nyernünk kell a meccseket!

Magyar válogatott
Tegnap, 8:29

Angol bíró vezeti a magyar–ukrán NL-meccset – hivatalos

Magyar válogatott
2026.09.23. 11:34

„Nem számítok atrocitásra” – Ukrajna első számú sportújságírója a magyarok elleni meccsekről

Magyar válogatott
2026.09.23. 07:51

Nemzetek Ligája: kikerült az ukrán keretből az Utrecht gólerős centere

Minden más foci
2026.09.21. 15:41