Törökország: a szünet után lerohanta Szalaiékat a Besiktas

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.04.02. 22:26
null
Derbihez méltó feszültség Szalai Attiláék mérkőzésén (Fotó: AFP)
Az első félidő után még vezetett a Fenerbahce, de 4–2-re elveszítette a Besiktas elleni, hazai pályán vívott derbit a török labdarúgó-bajnokság (Süperlig) vasárnapi játéknapján. Szalai Attiláék kilencpontos lemaradásban vannak az első helyezett Galatasaray mögött, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak.

Enner Valencia tizenegyesből lőtt góljával a Fenerbahce szerzett vezetést a 41. percben, sőt az ecuadori támadó a második félidő elején szinte meg is nyerhette volna a meccset csapatának: kiharcolt egy büntetőt, egyben egy kiállítást, rúghatta is az újabb tizenegyest az 53. percben – csakhogy a kapufát találta el, és ezzel kezdetét vette a Fener pokoljárása…

Dacára az emberhátránynak, Cenk Tosun a 62. percre megfordította az állást, a 75. percben Nathan Redmond – a lövés előtt Szalai Attilát kibillentve – vágta be a harmadik gólt, majd a 91.-ben Vincent Aboubakar is betalált a hazaiak kapujába. Irfan Kahveci szépített a 95. percben, de ez már nem osztott, nem szorzott, a Besiktas 4–2-re nyert.

A meccs hőse a szünetben becserélt Redmond volt: az angol középpályás a gólja előtt/után előkészítette a „fekete sasok” további három találatát…

Szalai Attila végigjátszotta a mérkőzést, amelyen megszakadt csapata hatfordulónyi veretlenségi sorozata. A Besiktas zsinórban a negyedik bajnoki meccsén győzött.

TÖRÖKORSZÁG
Süper Lig, 27. forduló
Fenerbahce–Besiktas 2–4
Galatasaray–Adana Demirspor 2–0
Az élcsoport: 1. Galatasaray 63 pont (26. mérk.), 2. Fenerbahce 54 (25), 3. Besiktas 52 (26), 4. Adana Demirspor 45 (26)

Legfrissebb hírek

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
2025.09.09. 17:31

Szalai Attila: Ha a legszebb arcunkat mutatjuk, talán elérhetjük a célunkat

Magyar válogatott
2025.09.05. 21:50

Tóth Balázst kezdetné az írek ellen Petry Zsolt

Magyar válogatott
2025.09.02. 12:17

Végül nem Sallaiékhoz, de távozott a Man. City legsikeresebb kapusa – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.02. 09:45

Mourinho elképesztő végkielégítést kapott kirúgása után

Minden más foci
2025.08.29. 17:53

Régi ismerősökkel és a Nottinghammel is találkozik a Ferencváros az Európa-ligában – ellenfélnéző

Európa-liga
2025.08.29. 16:58

Mourinho sem úszta meg az európai kiesést, őt is menesztették

Minden más foci
2025.08.29. 10:02

Konferencialiga-selejtező: Solskjaer állásába került a kiesés

Európa-konferencialiga
2025.08.29. 08:40
Ezek is érdekelhetik