Sportpszichológia: modern betegség a „futballdepresszió” – Faludi Viktória
Raphaël Varane 29 évesen visszavonult a francia válogatottól, mentálisan kimerítette őt a kettős terhelés, manchesteri csapattársa, a 22 éves Jadon Sancho hónapokon át nem volt bevethető, a háttérben depresszió, és a belőle következő fizikai felkészületlensége állhatott – Faludi Viktória sportpszichológust kérdeztük, mi lehet az oka az élsportolók körében egyre gyarapodó mentális problémáknak.
![]() |
Faludi Viktória, sportpszichológus (Fotó: Földi Imre) |
– Milyen nehézségekkel néznek szembe a sztársportolók a korábbi évtizedekhez képest?
– Össztársadalmi jelenség, hogy a minden eddiginél több televíziós közvetítés és a közösségi média jóvoltából szinte teljesen belelátunk a sportolók magánéletébe. A futball különösen ilyen színtér. A sportágnak nőtt a társadalmi presztízse, az emberek pedig úgy érzik, a kommenteken keresztül joguk van beleszólni a szereplők életébe. Korábban, harminc-negyven évvel ezelőtt nem különösen foglalkoztunk a sportolók mentális jóllétével, ám a megnövekedő médianyomás miatt jó látni, hogy a csapatokon belül megjelentek a pszichológiai felkészítő részlegek.
– Egyre többször hallunk arról, hogy játékosok pályafutásában törést okoznak a mentális problémák, mégis gyanúsan kevesen szólalnak meg az ügyben. Szégyellik?
– Sokan elhallgatják, mert a mentális probléma még mindig stigma a társadalomban, mégis egyre több fény vetül rá a média miatt. A kommentelők által rengeteg zaklatásnak vannak kitéve a sportolók, ezt nehéz kezelni. Van rá lehetőség, hogy burokban éljen a játékos, semmiféle visszajelzést ne olvasson el, azonban ennek az a hátulütője, hogy a szintén tömegesen érkező méltatásról sem szerez tudomást. Veszélyeztetett időszaknak tartjuk, amikor a fiatal futballisták először lépnek ki a rivaldafénybe, több százezer ember figyeli az életüket, hirtelen milliomosokká, ideállá válnak. Ilyenkor nemcsak a családra és a barátokra van nagy szükségük, hanem az őket foglalkoztató kluboknak is gondoskodniuk kell a mentális felkészítésről, feltétlen támogatást kell nyújtaniuk.
– Mi történik, ha valaki képtelen kezelni a hirtelen jött népszerűséget és elvárásokat?
– Egyre hamarabb jelentkeznek a kiégésre utaló jelek. Néhány labdarúgó-páciensemnél huszonkét-huszonhárom éves korban jelentkeznek a tünetek, ami ijesztő. A biológiai működés nem ehhez az ingeráradathoz és gyorsasághoz alkalmazkodott, ennek egyszerűbb belső kezelésére akár száz-kétszáz évet is várnia kell az emberi fajnak. Sok esetben észre sem veszik a bajt, pedig a depresszív állapotnak látható jelei vannak. A folyamatos hajtás tehetetlen testként viszi tovább a sportolót, amíg el nem jut a szakadék széléig és el nem kezd lépéseket tenni a gyógyulásért. Amúgy a nem sportolókra is igaz ez, Skandináviában például ötévente kötelező a féléves szabadság, ezzel el lehet kerülni a kiégést.
– Fél esztendő nagyon sok idő a futballban…
– Pedig ugyanolyan sérülésről van szó, mint, mondjuk, a bokatörés. Sajnos a klubok vagy nem veszik komolyan, vagy negatív utasításokkal még mélyebbre lökik az illetőt. Ilyen a „Miért vagy ilyen lusta, kelj már fel!”, vagy a „Menj el egy hétre feltöltődni, aztán gyere vissza!”. Nagyon súlyos állapot, ha valaki elveszíti a motivációját az élet bármely területén, és míg a szurkolók epés kommentjeitől még talán el is lehet vonatkoztatni, a türelmetlen klubvezetők és edzők súlyosbíthatják a helyzetet.
– A pénz ezek szerint mégsem boldogít?
– Bizonyos fokig természetesen boldogít. Sőt, boldogságkutatások bizonyítják, hogy az ember alapvető szükséglete, hogy ne kelljen a napi megélhetése miatt szorongania, de a külső környezeti tényezők közül ez elenyésző. A mentális problémák belső működésből következnek, és ennek csak kis része a siker és a pénz.
– A nagy eredménykényszer közepette a gyengék elhullanak?
– Beszéltem már az evolúcióról, és most is jól működik a hasonlat. Ez természetes kiválasztódási folyamat, aki nem bírja, kihullik, ami egyáltalán nem baj, mert az élet más területén is meg lehet találni az egyensúlyt, meg is kell! Sajnos természetellenes versenyhelyzet alakult ki a közösségi médiában a posztokkal, lájkokkal, nehéz megkülönböztetni, melyik szituáció az, amelyet az illető szeretne, és amibe belekényszerül. Nagyon fontos, hogy a valós teljesítmény kerüljön előtérbe.
– Borúsnak tűnik a kép, sok tehetséges futballista eltűnhet ebben a környezetben. Van reménysugár?
– Sok sikerélményem van fiatalokkal, akik hasonló problémákkal küzdöttek. Nagyon fontos, hogy időben segítőhöz forduljanak, hiszen mindenki számára tanulható képességekkel fel lehet készülni a profi sportéletre. Van, aki versenyzőnek született, mert olyan a mentális kapacitása, de a versenyzői viselkedés is elsajátítható, ahogy az agy pihentetése is. Még a legcsendesebb regeneráció közben is nagy hangzavar lehet egy-egy játékos fejében. Ahogy minden orvosi területen, itt is sokkal könnyebb a megelőzés, mint a baj kezelése. A kötelező tanterv részét kellene képeznie a mentális felkészítésnek, és akkor a sportolóknak sem lenne szükségük rá később. Szerencsére a klubok egyre többet áldoznak erre is, és ha többen szólalnak meg a témában, eltűnhet a stigma a depresszióról.
![]() „Nem volt örömöm és energiám az élethez. Mindennap azt vártam, hogy este bevegyem a gyógyszeremet és aludjak. Folyamatosan szomorúságot éreztem, amit nem tudtam kontrollálni, akármennyire is megvolt mindenem” – árulta el a The Wild Project YouTube-csatorna podcastjében Andrés Iniesta. A Japánban futballozó középpályás nehéz időszakának megosztását figyelemfelhívásnak szánta, mert úgy véli, sokan életük végéig titokban tartják mentális problémáikat. |
![]() |
![]() „Nagyon sok ideig rágódtam azon a gólon, folyamatosan azt kérdezgettem magamtól, miért adtam el a labdát. Bár egy évvel korábban megnyertük a sorozatot, depressziós voltam, két esztendőn át folyamatosan rosszul éreztem magam, nem tudtam túltenni magam rajta. Életem álma volt világbajnokságon szerepelni, ám a 2010-es dél-afrikai világbajnokság közben egyszerűen haza akartam menni. Még a családomnak sem beszéltem erről, nemhogy a csapattársaknak. Ez nem olyan részlet, amelyről beszélni szoktunk a futballban” – nyilatkozta a középpályás 2018-ban a The Timesnak. |
![]() „Nagyon egyedül voltam Olaszországban. Szomorú és depressziós. Apám halála elképesztően nagy űrt hagyott bennem, teljesen elszigeteltem magamat utána. Minden egyes nap ittam, csak olyankor éreztem jól magamat. Az Internél azt hazudták a sajtónak, hogy sérült vagyok, miközben részegen mentem minden edzésre. Azzal, hogy visszaköltöztem Brazíliába, milliókat veszítettem, de jó útra tértem, újra boldog vagyok, és nincs ennél fontosabb” – tárta fel élete legsötétebb éveit a futballista a brazil R7-nek. |