Iniesta: Simán triplázhat az FC Barcelona

V. H. L.V. H. L.
2025.04.23. 12:23
Andrés Iniesta nem látja akadályát a Barcelona triplázásának (Fotó: Getty Images)
A katalánok egykori világsztárja, Andrés Iniesta szerint minden megvan Hans-Dieter Flick csapatában ahhoz, hogy tíz év után ismét minden címet besöpörjön.

Az elme is játszik (La mente también juega) című új könyvét mutatta be a barcelonai La Pedrera-Casa Milában a Barca 2024-ben visszavonult világklasszis középpályása, Andrés Iniesta. Az esemény során a világbajnok és kétszeres Európa-bajnok spanyol legenda megosztotta gondolatait volt klubja, az FC Barcelona idénybeli szereplésével kapcsolatban is, kijelentve, hogy a Flick irányította csapatnak minden esélye megvan arra, hogy tíz évvel a 2015-ös triplázás után ismét megnyerje a Bajnokok Ligáját, a spanyol bajnokságot és a Király-kupát is – írja a barcelonai Sport.

„Optimistán várom az idény utolsó szakaszát, erre leginkább a Barca játékának minősége ad okot – jelentette ki Iniesta. − Minden a következő öt-hat mérkőzésen múlik, s remélem, az összes címet besöpörjük, amelyért versenyben vagyunk. Szerintem egyáltalán nem túlzás a triplázásról beszélni: vezetjük a bajnokságot, bejutottunk a Király-kupa döntőjébe és a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Mindez mutatja, hogy a csapat milyen messze jutott, de ahhoz, hogy végig is menjünk az úton, a tehetségre ugyanúgy szükség lesz, mint a megfelelő mentalitásra. Olyan meccsek jönnek, amelyeken mindkettő elengedhetetlen lesz.”

Amikor FC Barcelonával többek között négyszeres Bajnokok Ligája-győztes, kilenc spanyol bajnoki címet és hat Spanyol Kupa-aranyat nyerő volt klasszist arról kérdezték, szívesen visszatérne-e az egyesület kötelékébe, nem adott egyértelmű választ.

„Mindig mondtam, hogy szeretnék visszatárni a Barcához, ám ez sok tényezőtől függ, most azért szurkolok, hogy a klub a lehető legeredményesebben, azaz minden trófeát megnyerve fejezze be az idényt” – fogalmazott Iniesta.

 

Legfrissebb hírek

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
11 órája

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
17 órája

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00

Kapós lett a Napoli skót középpályása, Mourinho is vinné – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2026.10.11. 14:11

Mourinho nem akart olyat mondani, amiért eltilthatják, ezért szóba sem állt az újságírókkal

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 11:50

Gulácsi Péter elárulta, mi a legnagyobb különbség a Bundesliga és a La Liga között

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 10:05

Vinícius pirosat kapott, Diomandé gólt lőtt, Gulácsiék szoros meccsen kikaptak a Real Madridtól

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 22:59