Női vb: Marozsánék nehezen nyerték meg az első meccsüket

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.08. 21:15
null
Giulia Gwinn (15) gólja három pontot ért a németeknek (Fotó: AFP)
A Marozsán Dzseniferrel felálló német válogatott 1–0-ra legyőzte Kínát a női labdarúgó-világbajnokság csoportkörének első fordulójában. A magyar származású támadó végigjátszotta a mérkőzést. A B-csoport másik meccsén Spanyolország a második félidőben fordított Dél-Afrika ellen.

B-CSOPORT

A németek győztes gólját a 66. percben Giulia Gwinn lőtte, aki a Marozsán szögletét követően kifejelt labdát bombázta a kínaiak kapujába.

A Freiburg 19 esztendős balszélsője Birgit Prinz és Ariane Hingst után a harmadik, 20 éven aluli német játékos, aki felnőttvilágbajnoki mérkőzésen gólt szerzett.

Gwinnel kapcsolatban további érdekesség, hogy tavaly az U20-as vb-n is betalált a kínaiaknak, valamint hogy az U17-es és az U20-as világbajnoki debütálása után az első felnőtt-vb-meccsén is megválasztották a mezőny legjobbjának.

A német válogatott egyébként végig uralta a találkozót, ám az első félidőben az ázsiaiak három nagy helyzetet is kihagytak, egyszer a kapufa segítette ki Marozsánékat.

Jennifer Hermosót (10) ünneplik a társai
Jennifer Hermosót (10) ünneplik a társai

A vb-újonc Dél-Afrika az első játékrészben csak 27 százalékban birtokolta a labdát, és játékosai összesen 66 sikeres passzt adtak egymásnak, mégis előnnyel fordulhatott a második félidőre Spanyolország ellen, mivel a nemzeti csapat történetének első világbajnoki kapura lövéséből Thembi Kgatlana megszerezte a vezetést az együttesnek.

A spanyolok a szünetben két helyen is változtattak, remekül szállt be a meccsbe Aitana Bonmatí és Lucía García, a tavaly U20-as vb-döntős spanyol válogatott két fiatalja. A pontot az i-re a meccs végén épp utóbbi játékos tette fel, de mindez már azután történt, hogy a spanyolok egyik – ha nem a – legnagyobb sztárja, Jennifer Hermoso tizenegyesből duplázott, ezzel a női vb-k történetének első játékosa lett, aki egy mérkőzésen két büntetőt is gólra váltott.

A végeredmény tehát 3–1, a spanyol női csapat története első világbajnoki győzelmét aratta.

A-CSOPORT

Nyolcadik világbajnokságán hetedszer nyerte meg a nyitó mérkőzését, ezzel utolérte a vonatkozó örökranglista élén Németországot és az ebben a tekintetben még hibátlan, az idei vb-n vasárnap bemutatkozó Brazíliát a norvég válogatott, amely Nigériát győzte le 3–0-ra az első félidőben szerzett gólokkal. Az afrikai együttes vb-csúcsot jelentő 17. vereségét szenvedte el.

NŐI VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
CSOPORTKÖR, 1. FORDULÓ
A-CSOPORT
Norvégia–Nigéria 3–0
(Reiten 17., Utland 34., Ohale 37. – öngól)

B-CSOPORT
Németország–Kína 1–0
(Gwinn 66.)
Spanyolország–Dél-Afrika 3–1 (Hermoso 69., 82. – mindkettőt 11-esből, Lucía García 89., ill. Kgatlana 25.)

Legfrissebb hírek

Nyert az MTK, és minimum szombatig a női NB I tabellájának élére állt

Labdarúgó NB I
2026.03.13. 19:41

Messi–Yamal csata a Bernabéuban? – az argentinok nem támogatják

Minden más foci
2026.03.12. 18:48

Az első 100-szorosok, 8. rész: Andoni Zubizarreta; Jerevánban jobb, mint a Wembley-ben

Képes Sport
2026.03.10. 11:56

Öt iráni válogatott női labdarúgó kapott menedéket Ausztráliában

Minden más foci
2026.03.10. 10:41

ESPN: Spanyolország a futball-vb toronymagas esélyese

Foci vb 2026
2026.03.03. 15:34

Az iráni női futballisták megismételték a férfiak 2022-es vb-n látott néma demonstrációját

Minden más foci
2026.03.03. 13:08

Bizonytalan a Finalissima katari megrendezése

Minden más foci
2026.03.02. 08:39

A kajakosok kapitánya szerint az új kvalifikációs rendszerben is a maximális kvótaszám a cél

Egyéb egyéni
2026.02.12. 16:25
Ezek is érdekelhetik