MTI/N-P. T.
2022.11.28 15:32 Frissítve: 2022.11.28 19:06

MTK: Hidegkuti Nándor tiszteletére indult a Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak

A száz évvel ezelőtt született Hidegkuti Nándor, az Aranycsapat középcsatára tiszteletére indított nagyszabású játékot a DUE Médiahálózat és az MTK Budapest Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak néven.

 

 

A hétfői sajtótájékoztatón az ötletgazda Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke hangsúlyozta, hogy a 23 bajnoki címmel rendelkező kék-fehér klub olyan népmesei hősöket adott az országnak, mint Hidegkuti Nándor. Hozzátette: a csatár 302 találkozón 202 gólt szerzett az MTK színeiben, a labdarúgó Aranycsapat tagjaként 1952-ben olimpiai arany-, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1953-ban az Évszázad mérkőzésén mesterhármast ért el Londonban az angolok ellen 6:3-ra megnyert találkozón.

Deutsch Tamás szerint Hidegkuti a magyar labdarúgás egyik legnagyszerűbb alakja, ezért megérdemli, hogy az ő tiszteletére induljon el a sportággal kapcsolatos vetélkedősorozat. Ezért kereste meg a Nagy Diák Tesztek szervezőit, hogy a labdarúgást is vegyék be a tematikus tesztek közé.

Kecskés István, a diákújságírókkal 1989 óta foglalkozó DUE Médiahálózat elnöke elmondta, a Hidegkuti-évforduló a legjobb alkalom a vetélkedő elindítására. Kiemelte, hogy a kérdések nemcsak Hidegkutiról és az Aranycsapatról, hanem a mai magyar labdarúgásról, illetve a magyar sportról is szólnak.

Szayly József, a DUE Médiahálózat alelnöke emlékeztett arra, hogy Nagy Diák Teszteket 2014-ben indították el a Nagy Diák IQ Teszttel, és azóta több mint 20 témában közel félmillió diák töltötte ki azokat. A Nagy Magyar Fociteszt Diákoknak részleteiről annyit mondott, hogy a https://nagydiaktesztek.hu/ internetes oldalon megtalálható tudáspróba keretében mindenkinek 18 kérdésre kell mindig négy lehetőségből kiválasztania a helyes választ. A tesztet egy applikáció segítségével mobiltelefonra is le lehet tölteni, és egy regisztráció után indulhat el a játék.

A helyesen válaszoló 14 és 24 év közötti fiatalokból az 1000 legjobbat hívják be a már személyesen zajló középdöntőbe, ahonnan tízen jutnak be a fináléba. A döntőt május végén az Art Rendezvénytérben sorra kerülő egész napos DUE Sajtófesztivál keretében rendezik meg, de streamen is lehet majd követni. Hozzáfűzte: 25-30 ezer aktív kitöltőre számítanak, a fődíj egy kétszemélyes, négynapos londoni utazás lesz.

 

2023.02.05 23:00:12

Minden más foci nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A mismásolás tehát tort ül, így aztán természetes, hogy csak kevesen mondják, hogy hibáztam. Ott a tévedésük, hogy semmivel sem lesznek kevesebbek, ha a baklövéseikről beszélnek, ettől, úgymond, emberibb a történet, igaz, napjaink sportjában ez már nem­igen szempont.

2023.02.05 15:42:14

Minden más foci nemzetisport.hu

Zsarko Lazetics csapat első idegenbeli vereségét szenvedte el ebben az idényben.

2023.02.05 14:18:15

Minden más foci nemzetisport.hu

Ezzel egyenlített a házigazda Mioveni a felsőházi rájátszására hajtó székelyföldi csapat ellen.

2023.02.04 14:20:35

Minden más foci nemzetisport.hu

Nagyon nem ment az NK Osijeknek Zágrábban a Lokomotiva ellen, megérdemelten nyertek a hazaiak.

2023.02.03 19:39:43

Minden más foci nemzetisport.hu

Így sakkozta ki magát a futballelitből a szaúd-arábiai Al-Naszrhoz szerződő Cristiano Ronaldo.