Labdarúgás: Kassai Viktor interjút adott az UEFA honlapjának

I. SZ.I. SZ.
2023.10.25. 08:31
null
Kassai Viktor szerint sosem késő tanulni (Fotó: UEFA)
Az osztrák játékvezetői testület technikai igazgatójaként dolgozó Kassai Viktor tavasszal sikeresen elvégezte az UEFA kétéves futballszervezői mesterkurzusát, erről is beszélt az európai futballszövetség honlapjának adott interjúban.

Az interjúban Kassai Viktor beszélt a kezdetekről, arról, hogy az édesapja is játékvezető volt, és hogy akinek nincs meg a tehetsége ahhoz, hogy jó labdarúgó legyen, az is részese lehet a játéknak, akár a legmagasabb szinten is. Elmondta, játékvezetőként megtanulta kezelni az embereket, rájött, hogyan találhatja meg a közös hangot a különböző temperamentumú személyekkel. A bíráskodást 2020-ban befejező Kassai a fiatal játékvezetőknek azt tanácsolja, tanuljanak, és ez vezérli őt is a mai napig.

„A visszavonulásomkor fontosnak tartottam, hogy továbbképezzem magam, mert csupán abból, hogy játékvezető voltam, nem feltétlenül lehet megélni. Más szemszögből is meg akartam ismerni a labdarúgást – idézte Kassait az UEFA honlapja. – Más ismeretek kellenek ahhoz, ha valaki klubvezető vagy a bírók vezetője akar lenni. A játékvezetés kis része a futballnak, bőven van mit tanulni másoktól.”

Kassai elmondta, a tanfolyamot sok korábbi labdarúgóval együtt végezte el, akikkel megoszthatták, ütköztethették a játékvezetők és a futballisták nézetét egy-egy témakörben.

„A játékvezetők fegyelmezett emberek. Aki ezt a szakmát választja, annak sok hosszú előadást kell végighallgatnia, amihez türelem kell. A játékosok többsége nem szokott hozzá ehhez, ők edzettek kint a szabadban, és új volt nekik, hogy ennyit ülünk egy helyben” – mesélte Kassai, aki elmondta, pályafutása legemlékezetesebb mérkőzése a 2011-es BL-döntő volt a Barcelona és a Manchester United között a Wembleyben.

Legfrissebb hírek

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
2026.11.03. 19:57

NS-exkluzív: „Az ÖFB teljes mértékben bízik Kassai Viktorékban” – akiket névtelen levélben támadtak

Minden más foci
2026.10.25. 11:25

Az UEFA magyarázatot követel az Infantino elnökségét érintő ügyekben

Minden más foci
2026.10.20. 10:32

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

„Még a rúgásokat is méltósággal viselte” – Kassai Viktor Messiről

Minden más foci
2026.10.08. 09:16