Kína: hiába fordítottak Husztiék Tévez csapata ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.15. 11:56
A kínai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 5. fordulójában Huszti Szabolcs együttese, a Csangcsun Jataj otthon 3–2-re kikapott a Sanghaj Senhuától. A magyar légiós végigjátszotta a meccset.

A vendégeket edző Gustavo Poyet vádlisérülés miatt nem számíthatott legnagyobb sztárjára, Carlos Tévezre, de a korábbi interes Fredy Guarín góljával a 18. percben így is előnyhöz jutott.

A korábban a Watfordot erősítő Odion Ighalo a játékrész végén büntetőből egyenlített, a fordulást követően pedig fordított is, de az előny csupán két percig élt. Az utolsó percekben pedig jött a feketeleves, Giovanni Moreno döntött a sanghajiak javára.

Huszti Szabolcs csapata öt meccs után egy szerzett ponttal az utolsó helyen áll, a Sanghaj Senhua hét ponttal áll, három ponttal lemaradva az egy meccsel kevesebbet játszó éllovastól.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland még sokáig maradna a Galatasarayban

Légiósok
2025.06.02. 11:10

Nikitschernek van fix kivásárlási ára, de nem célja a klubváltás

Légiósok
2025.05.26. 17:48

Raków: Baráth Pétert választották meg a csapat legjobbjának

Légiósok
2025.05.26. 13:19

Légióskörkép: Szoboszlai, Sallói Dániel és Dragóner Áron is betalált a múlt héten

Légiósok
2025.05.26. 12:32

Légiósok: Nagy Ádámék még harcban a feljutásért; magyarok hozták össze a Nafta győztes gólját, de kiestek a lendvaiak

Légiósok
2025.05.25. 23:59

„Nem tudom, mi fog történni a jövő héten, de köszönöm” – Kerkez Milos sokat sejtető üzenetet tett közzé

Légiósok
2025.05.25. 20:50

Ümit Davala: Sallai Roland jobbhátvédként is jól teljesített

Légiósok
2025.05.24. 08:53

Kleinheisler csapata az utolsó fordulóban kiharcolta a bennmaradást az osztrák élvonalban

Légiósok
2025.05.23. 22:26
Ezek is érdekelhetik