„Kassai, a mi fiunk” - a románok a bírónak köszönik az ikszet

Vágólapra másolva!
2012.03.01. 11:19
null
Kassainak hálások a románok (Fotó: prosport.ro)
Címkék
Mint beszámoltunk róla, Románia 1–1-es döntetlent játszott Uruguayjal Bukarestben felkészülési mérkőzésen, és a román sajtó a találkozó magyar játékvezetőjének, Kassai Viktornak mondott köszönetet az eredményért, míg a Román Labdarúgó-szövetség ellen tüntető szurkolók összecsaptak a csendőrökkel a meccsen.

A Pro Sport a „Kassai, a mi fiunk. A játékvezetői hármas háttérbe szorította a futballisták teljesítményét az Uruguay elleni meccsen” címmel számolt be a mérkőzésről, mivel – a tudósítások szerint – a magyar bíró a 37. percben nem ítélt meg a vendégek javára egy teljesen egyértelmű tizenegyest, miután a románok kapusa elhúzta Edinson Cavani lábát.

Mint ismert, a mérkőzés előtt az kavart nagy port, hogy sajtóhírek szerint a fogadási maffia bolgár bírót akart küldeni a tegnapi meccsre Kassaiék helyett.

A mérkőzésen egyébként a Napoli támadója már a második percben vezetést szerzett, és Bogdan Stancu csak az 50. percben tudott egyenlíteni.

A találkozón a mintegy 18 ezer fős szurkolótábor nem elsősorban a meccsel volt elfoglalva: a drukkerek a román szövetség ellen tüntettek az új sporttörvény miatt.

Az új szabályok értelmében olyan rendelkezések léphetnek érvénybe, mint például hogy a futballmeccsen petárdázó szurkolók kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetést kaphatnak.

Az egyik szektorban helyet foglaló fanatikusok a csendőrökkel is összecsaptak, és nagy dulakodás alakult ki a lelátón.

ROMÁNIA–URUGUAY (A SZÓBAN FORGÓ ESET 0:33-NÁL)


A szurkolók a csendőrökkel balhéztak
A szurkolók a csendőrökkel balhéztak
Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda BL: A Szolnok főtáblás, a Falco a selejtezőben kezd

Kosárlabda
3 perce

„Nagyon kicsinyes és kisstílű volt” – Wolff odaszúrt a Red Bullnak az óvás miatt

F1
35 perce

Unalmas meccsen ikszelt egymással a Dortmund és a Fluminense a klubvilágbajnokságon

Klub-vb
53 perce

Vívás: Európa-bajnok lett a magyar férfi kardcsapat!

Egyéb egyéni
1 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
1 órája

Szlovén középhátvéd érkezését jelentette be a DAC – hivatalos

Minden más foci
1 órája

Megvan Kácsor Gréta új csapata, marad Romániában

Kézilabda
1 órája

Szélesi Zoltán: Nagyon nehéz az U21-es Eb-selejtezőcsoport

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik